Már a vasúti közlekedésen is érezteti hatását, hogy az utóbbi idők eseményei miatt a turisták elfordultak a nyugat-európai úticéloktól és Kelet-Európa felé fordultak – hangzott el a Hungrail 2017 konferencián, ahol V4-ek lehetséges vasúti összefogásáról, a közös problémákról is szó esett. A V4-ek között hagyományosan élénk a turizmus és a közlekedés, Budapestet napi 10 nappali járat köti össze a visegrádi országok nagyobb városaival. Hamarosan a négy ország bebarangolására alkalmas vasúti bérlet is rendelkezésünkre állhat.
A Hungrail 2017 rendezvény a Visegrádi Négyek magyar elnöki ciklusának egyik része, és nem véletlenül – erről beszélt Dávid Ilona, a MÁV Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében. Mint hozzátette, a V4-ek elhelyezkedéséből adódóan a híd szerepét töltik be, nem véletlen, hogy több jelentős közlekedési folyosó is áthalad az országokon. A kérdés, hogyan lehet a Visegrádi Négyek összefogását a versenyképességi gondokkal küzdő vasúttársaságokra is kiterjeszteni.
Közös V4-stratégiára lenne szükség
Kovács Imre a CEO igazgatóságának elnöke arról beszélt, a vasúti logisztikában az elmúlt évben 13 százalékos növekedés figyelhető meg, így előállt az a helyzet, hogy gazdasági növekedésnek és fejlesztéseknek köszönhetően egész Közép-Európa vasútfuvarozási kapacitásának határához érkezett. Felhívta a figyelmet, miközben a Visegrádi Négyek országai közül Lengyelország és Csehország jelentős belföldi áruforgalmat bonyolít, addig Szlovákia és Magyarország számára az import/export és az áthaladó forgalom a fontosabb. Ennek a kettőségnek köszönhető, hogy eddig nem volt közös vasúti forgalmi stratégia, holott a versenyképesség fenntartása miatt erre nagy szükség lenne. Mivel ennek a szegmensnek a közúti áruforgalommal kell versenyeznie, Kovács Imre elengedhetetlennek nevezte az állam támogatását. Mint megjegyezte, Ausztria például 100 millió eurót áldozott erre. Hozzátette, várhatóan a kínai piac miatt tovább fog növekedni az áruforgalom, emiatt is fontos, hogy az unió ne csak fejlesztésekre, de karbantartásra is adjon támogatást. Ennek köszönhetően fel lehetne számolni a lassításokat, felgyorsulna a közlekedés. Hozzátette, emellett szükséges volna egy egységes szabályozás kialakítása, és az adatcsere fejlesztése is.
A V4-ek hasonló problémákkal küzdenek
Az optimista látja a lehetőséget minden nehézségben – idézte Winston Churchill szavait Vlasta Slavikova, a CD Cargo értékesítési igazgatója. Előadásából kiderült a V4-ek vasúttársaságai mind hasonló nehézségekkel küzdenek, akár a személyszállítás versenyképességét, akár a szakembert, akár a szakma elöregedését tekintjük. Hozzátette, általános tendencia a mozdonyok és kocsik hiánya, öregedése is. Ehhez járul, hogy az EU szabályozása és törvényalkotási gyakorlata jóval bonyolultabb a vasút, mint a közúti személy és áruszállításé. Hangsúlyozta, ezeken a problémákon változtatni kell, és most jött el ennek az ideje.
Visegrail
A Hungrail 2017 keddi rendezvényének kerekasztal beszélgetésén egy lehetséges, már a Visegrádi Négyek országaira szabott új bérlet és jegyrendszer kialakítása is szóba került. A regionális gondolkodásmódra való átállásra azért is szükség van, mert az év első felében már jelentős, 22 százalékos nemzetközi utasforgalom-emelkedést tapasztaltak. A közös történelem az ismerős tájak mindig is vonzották a V4 közösségének turistáit, emellett a négy vasúttársaság hagyományosan is mindig jó kapcsolatokat ápolt egymással. Ez mind az árakon, mind abban meglátszik, hogy napi 10 vonat kapcsolja össze Budapestet a V4-ek országainak nagyobb városaival. A már bevált, helyi bérlettel is kombinálható nemzetközi jegyek világán azonban az előadók szerint érdemes túllépni. Első körben egy, mind a négy országra kiterjedő, turizmust népszerűsítő kampány keretében. Ezt követné egy komolyabb, közös szakpolitikai elköteleződést igénylő összefogás, amely létrehozná a hosszabb időszakra érvényes, több ország bebarangolására is lehetőséget nyújtó, a visegrádi országokban érvényes bérletet, vagy jegyrendszert.
A konferencián elhangzott, fontos, hogy a V4-ek egy turisztikai tömbként akarnak megmutatkozni, amely gazdaságilag is előnyösebb. A trendek ráadásul azt mutatják, hogy az utóbbi idők folyamatainak eredményeként a turisták elfordultak Nyugat-Európától és egyre népszerűbbek a kelet-európai úticélok. A barangolni, felfedezni vágyók számára ez a jegyrendszer családbarát kikapcsolódási lehetőséget nyújthat, amely magában foglalja egymás kulturális, zenei, gasztronómiai világának fölfedezését.
Fotó: shutterstock.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS