Iszlám Állam-szerű kivégzést játszottak egy autista gyerekkel egy iskolában – írja az Origo. Két 13 év körüli gyerek letérdepeltetett egy autista gyereket, állítólag zsákot húztak a fejére, és azt játszották, hogy kivégzik. Az igazgató ugyanezzel a módszerrel büntette meg őket, ezért leváltották.
Az eset az egyik budapesti általános iskolában történt még decemberben. Két felsős, 13 év körüli gyerek megalázta egy autista társát a szünetben. Azt játszották, hogy az autista gyerek az áldozat, ők pedig a terroristák. Az Iszlám Állam rendszeresen tesz közzé az interneten olyan videókat, amelyeken fejükre húzott zsákkal láthatók túszok, letérdeltetik, aztán kivégzik őket. Ugyanezt játszotta el a két 13 éves gyerek: iskolatársuknak le kellett térdepelnie, és zsákot húztak a fejére. Amikor az iskola igazgatója meghallotta, mi történt, behívatta magához a két gyereket, és ugyanazt tette velük, mint amit ők iskolatársukkal.
Az Origo úgy értesült, mindez egy órával az előtt történt, hogy a tanárt kinevezték az intézmény vezetőjének. Pár nappal később maga hívta fel a szülőket, és elmondta, hogy megbüntette a gyerekeket. A szülők feljelentést tettek a rendőrségen. Az ORFK tájékoztatása szerint az ügyet május 10-én bűncselekmény hiányában megszüntették. Az iskola fenntartója viszont belső vizsgálata során hibásnak találta a pedagógust, aki továbbra sem tagadta a történteket. Így visszavonták a vezetői megbízatását, de tanárként az iskolában maradt.
Nem lehet az iskola reakciója egy viszontmegalázási mód
Ez semmiféleképpen sem számít fegyelmi vétségnek. Az, hogy elfogadható kezelési mód-e, az már más kérdés. Az arányosság elve szerint az elkövetett vétséggel arányosnak kell lennie a büntetésnek, ugyanakkor arra kell törekedni, hogy a büntetés ne legyen megalázó. Ha olyan gyerekekről van szó, akik megalázták a társukat, akkor sem lehet az iskola reakciója egy viszontmegalázási mód” – mondta az Origónak Mendrey László, a Pedagógus Szakszervezetek Szövetségének elnöke, aki azt is mondta:
„Biztos, hogy nagyon nehéz és életre szóló lecke ez mindenkinek. Az pedig, hogy ezekről a dolgokról beszélnünk kell, azt mutatja, hogy ennek a kommunikációja, kezelése nagyon nincs jó helyen a mindennapjainkban, és ez nem az erkölcsórákon fog megoldódni.”
Az Origo információja szerint a terroristát játszó gyerekek és az áldozat sem jár már az iskolába. Az igazgatói iroda pedig üres, mert a megbízott új vezető nem foglalta el. Egyébként a tanári kar kiállt a korábbi vezető mellett. Szerettük volna az érintett tanárt is megkérdezni az esetről, de kollégái azt mondták, ma nincs bent.
Forrás: Origo/Fotó: anyamborogass.cafeblog
Facebook
Twitter
YouTube
RSS