A Magyar Nemzeti Bank a nemrég ismertetett versenyképességi programjában felvetette az illetékszabályozás szigorítását a befektetési célú lakásvásárlások esetében, mert ez visszafoghatná a lakások drágulását – írta szerdai lapszámában a Magyar Nemzet.
A jegybank szerint Budapesten a lakásárak nagymértékű emelkedéséhez a befektetői vásárlások magas, mintegy negyvenszázalékos aránya is hozzájárul. A jegybank a befektetői lakásvásárlás illetékszabályainak szigorításával hűtené a fővárosi áremelkedést, egyúttal a fiatalok otthonteremtését támogatná az első lakástulajdon megszerzésének illetékmentességével. Az MNB a befektetési motiváció nehezítése érdekében a családi otthonteremtési kedvezmény összegének differenciálását is javasolja a már tulajdonolt ingatlanok száma alapján. Felvetik továbbá, hogy a drágulást a lakossági megtakarítások ingatlanpiacon kívülre terelésével is lehetne hűteni. A lapnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakértők az illeték-megkülönböztetést járható útnak tartják, és elsősorban az első lakás vásárlásához kapcsolódó illetékkedvezménnyel értenek egyet. Egyikük megjegyezte ugyanakkor, hogy a befektetési célú vásárlóknak jótékony hatásuk is van, mert elősegítik a lakásállomány folyamatos megújulását.
Forrás: MTI; Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS