A hajógyári-szigeti buliknak végleg vége, de Vizoviczki Lászlónak nem kell mindent a nulláról kezdenie, ha a házi őrizetből kikerülve vissza akar térni az üzleti életbe. Az Origo megnézte, mi maradt a másfél éve még fél Budapestet lefedő birodalmából.
Vizoviczki Lászlót a budapesti éjszakai élet uraként, megkerülhetetlen alakjaként emlegették, amikor tavaly nyáron vesztegetés megalapozott gyanúja miatt a Hajógyári-szigeten egy társával együtt őrizetbe vették. Vizoviczkinek akkor saját bevallása szerint negyven budapesti szórakozóhelye volt, köztük a legfelkapottabbakkal (a Hajógyári-szigeten működő Dokk, a Bed Beach, a Coronita, a belvárosi Moulin Rouge, a Nyugati pályaudvar épületében működő, de már áprilisban bezárt Retropolis, a Liszt Ferenc téri Incognito). Azzal gyanúsították, hogy rendőri vezetőket fizetett le azért, hogy saját érdekeltségeit védjék, a versenytársait pedig ellehetetlenítsék. – írja az Origo.
Vizoviczki ez év májusában kikerült az előzetes letartóztatásból, a múlt héten pedig a Fővárosi Törvényszék úgy ítélte meg, hogy már nem kell attól tartani, hogy veszélyezteti a lassan véget érő nyomozás sikerét, vagy megpróbálná befolyásolni a tanúkat, ezért a házi őrizetet lakhelyelhagyási tilalomra enyhítették. A szökés veszélye miatt (társaival együtt) nyomkövetőt kell hordania, de már szabadon mozoghat Budapesten és Pest megyén belül. Vizoviczki az előzetes letartóztatás megszüntetése, azaz május óta bárkivel tarthatta a kapcsolatot, telefonálhatott, intézhette az ügyeit, de a házi őrizet megszüntetésével, ha akar, most már aktívabban is visszatérhet az üzleti életbe.
Bár az érintett és ügyvédje nem nyilatkozott erről a lapnak, de a cégadatbázisból kiolvasható információk azonban arról árulkodnak, hogy Vizoviczki nem akar kivonulni az üzleti életből. Vizoviczki cégei közül néhányat (jellemzően a Hajógyári-szigeten lévő szórakozóhelyekhez tartozókat) a bíróság megszüntetett – így járt például november 12-én a korábbi Dokk nevű helyet üzemeltető Dokk Bistro Kft.-t is. Az adóhatóság több más cége ellen is indított végrehajtást, de vannak olyanok is, amelyek a cégadatok szerint látszólag zavartalanul működnek tovább. Vizoviczki a tavalyi letartóztatása óta egyetlen érdekeltségétől sem szabadult meg, a cégadatokból kiolvasható egyetlen változás az, hogy az év elején az összes cége átkerült egy Október 6. utcai címre, ahová egyébként két holding is be van jelentve, melyek összesen közel ötven céget fog össze.
Vizoviczki letartóztatása után mindenki azt találgatta, túl fognak-e élni a vállalkozásai. “Több ezer bulival a hátunk mögött csak idő kérdése, és talpra állunk” – mondta Vizoviczki egy régi munkatársa, Kapitány Nóra szeptemberben, Vizoviczkit meg egyszerűen csak úgy jellemezte: “Ő egy ikon az éjszakában, lehet tépázni a szárnyait, de letörni soha.”
A teljes cikk az Origo-n olvasható.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS