A Soros Györgyhöz köthető ügyekben különösen érzékeny és arrogáns az Európai Bizottság a magyar kormánnyal – mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár azt mondta, hogy a kötelezettségszegési eljárásoknál megszokott két hónapos válaszadási határidőket az unió három ügyben, összesen hét alkalommal lerövidítette. Hat esetben egy hónapra, egyben pedig két hétre.
Így három különösen bonyolult kötelezettségszegési ügyben (kvóta, civil szervezetek átláthatósága, nemzeti felsőoktatási törvény módosítása) kellett párhuzamosan, indokolatlanul rövid határidők mellett megtenni a magyar észrevételeket – tette hozzá.
“Attól függetlenül, hogy ők egy milliárdos befolyása alatt állnak, talán térjenek vissza a jog talajára” – mondta Völner Pál Soros Györgyre és a bizottságra utalva. Megjegyezte, a kormány nem szeretné, ha ez általános gyakorlattá válna, és Magyarország kettős mérce áldozataként, a többi tagállammal szemben egy statáriális eljárásnak lenne szenvedő alanya.
Az államtitkár a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, a kormány demonstrálni szeretné, hogy nem ért egyet a bizottság most kialakítani kívánt gyakorlatával, mert az sérti a védekezéshez fűződő alapjogot. Hozzátette: Brüsszelnek el kell fogadnia, hogy nem létezhet megkülönböztetés a tagállamok között.
Vezető kép: PS archív
Facebook
Twitter
YouTube
RSS