Legalábbis ezt nyilatkozta a Jobbik volt elnöke a HVG-nek, amit a Mandiner idéz. Emlékeztetnek, hogy Vona a választási vereség után vonult a háttérbe, a napokban pedig médiatevékenységgel foglalkozó céget jegyeztetett be.
Vlogger leszek. A vlog számomra nem cél, hanem eszköz arra, hogy megmutassam magam, a gondolataimat, az elképzeléseimet
– mondta a politikus a HVG Online-nak. Céljait úgy magyarázta, hogy “meg akarja értetni a nézőkkel Magyarországot”.
Az első bejelentkezése még inkább politikai hangvételű lesz, de pártpolitikával nem akar foglalkozni. Heti egyszer, 6-8 percben jelentkezik majd be.
Elképzelései szerint a volt Jobbik elnök adományokból működtetné vlogját.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS