Washington mentesítheti a büntetések alól az Egyesült Államok által is ideiglenes venezuelai államfőként elismert Juan Guaidót támogató katonatiszteket – közölte Twitter-bejegyzésében John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.
Megfogalmazása szerint azok a katonatisztek mentesülhetnek a szankciók alól, akik kiállnak a demokráciáért és elismerik Juan Guaidó elnök alkotmányos kormányát. Eddig egyetlen venezuelai tábornok tett hitet az ellenzéki Guaidó mellett: ő videóüzenetben jelentette be döntését, és egyúttal Juan Guaidó elismerésére szólította fel a hadsereg tisztjeit.
A venezuelai hadsereg változatlanul a jelenlegi elnök, Nicolás Maduro mellett áll. Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo szerdán Twitter-bejegyzésben szólította fel Madurót, hogy tegye lehetővé a Juan Guaidó által kért és már úton lévő humanitárius segély eljuttatását a nélkülöző venezuelaiakhoz.
Az ENSZ közben óvott attól, hogy a Venezuelába indított élelmiszer- és gyógyszerszállítmányokat a politika eszközeként használják. Amerikai kormányzati tisztségviselők szerint az amerikai segélyeket fuvarozó teherautók még a héten megérkeznek a kolumbiai-venezuelai határhoz, de mivel a Maduro-kormányzat eddig tagadta, hogy az országban humanitárius válság volna, kétséges, hogy beengedi-e a szállítmányokat.
Stéphane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője a világszervezet székhelyén, New Yorkban újságíróknak leszögezte: “a humanitárius akcióknak politikai, katonai és más céloktól egyaránt függetleneknek kell lenniük”.
A Fehér Ház szerdán bejelentette, hogy Iván Duque kolumbiai elnök Washington vendége lesz. A tavaly nyáron megválasztott jobboldali politikust fogadja Donald Trump elnök. A Fehér Ház közlése szerint a két államfő főként a regionális biztonságot szolgáló stratégiai partnerkapcsolatokról és a venezuelai demokrácia helyreállítása érdekében tett erőfeszítésekről tárgyal majd.
MTI. Fotó: Fernando Llano/MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS