Az Európai Számvevőszék, az Európai Bizottság és az Európai Parlament közvetlen ellenőrzése alá kell vonni a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására tervezett helyreállítási alap forrásainak felhasználását – mondta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának vezetője egy vasárnapi lapinterjúban. Manfred Weber szerint a pénzt nem szabad a járvány miatt keletkezett költségvetési lyukak betömésére vagy a nyugdíjak kifizetésére használni, hanem inkább például 5G-hálózatot és csodarepülőgépet kell belőle fejleszteni, miközben óvatosan gazdasági háborút igyekszik indítani Kína ellen.
A politikus a Welt am Sonntag című német lapban közölt interjúban kiemelte, hogy a számvevőszéknek, a bizottságnak és a parlamentnek hozzá kell férnie a támogatási alapból folyósított összegek tagállami könyveléséhez. Az EU így nem csak a támogatott országok által biztosított adatokra támaszkodhatna. Ebben az összefüggésben például a cseh miniszterelnökbe, Babisba vetett bizalmam erősen korlátozott – fejtette ki Manfred Weber. Az Európai Bizottság május végén ismerteti javaslatát a tervek szerint ezermilliárd eurónál is több támogatást biztosító helyreállítási alapról, amellyel kapcsolatban az EPP frakcióvezetője szerint az a legfontosabb, hogy a jövőbe mutató ügyeket finanszírozzanak.
Weber szerint nem szabad a friss pénzt régi problémákra fordítani, és meg kell akadályozni, hogy a járvány miatt keletkezett költségvetési lyukak betömésére vagy a nyugdíjak kifizetésére használják a közösségi forrásokat az olyan tagállamok, mint Olaszország vagy Spanyolország. Az EU jövőjét szolgáló ügyekbe kell beruházni, például egy összeurópai újgenerációs 5G – mobil távközlési hálózat kiépítésébe, amely hatalmas lökést adna a digitális szolgáltatásoknak és sok új munkahelyet teremtene, és egy olyan utasszállító repülőgép kifejlesztésébe, amelynek üzemeltetése révén igen csekély mértékben, vagy egyáltalán nem is jutna a légkörbe szén-dioxid. A régóta pusztító és az új betegségek elleni innovatív eljárások kidolgozását is támogatni kell – mondta Manfred Weber, kiemelve, hogy a betegségek elleni küzdelem nagyon nagy európai téma lesz a következő években.
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa egyebek mellett arról is beszélt, hogy Kína lesz az EU legnagyobb versenytársa gazdasági, társadalmi és politikai értelemben. Kína stratégiai konkurens, egy tekintélyelvű társadalmi modellt képvisel és le akarja váltani az Egyesült Államokat, mint vezető hatalmat. Az EU nem szemlélheti tétlenül, hogy a pekingi vezetés szisztematikusan kiüresíti a véleményszabadságot az országban, és fel kell lépnie a koronavírus-járvány miatt legyengült európai társaságok megkaparintására törekvő kínai vállalatokkal szemben. Fel kell ismerni, hogy kínai cégek, esetenként állami pénzekkel megtámogatva egyre erőteljesebben igyekeznek felvásárolni a válság révén alacsonyabb áron megszerezhető vagy nehézségekkel küszködő uniós vállalatokat. Ezeknek a bevásárló körutaknak véget kell vetni, az európai vállalkozások védelmében legalább egy évre átvételi moratóriumot kell bevezetni – hangsúlyozta az interjúban Manfred Weber.
Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger
Facebook
Twitter
YouTube
RSS