Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmmogult szerdán átszállították egy New York-i állami börtönbe, ahol megkezdte 23 éves börtönbüntetését, amit szexuális erőszak és zaklatás miatt kapott.
Weinsteint 20B0584-es számú rabként, a Buffalo melletti Wende Büntetésvégrehajtási Intézetben, a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel őrzik – közölte a börtön vezetése. A Manhattantől hat órányi autóútra fekvő börtön valószínűleg csak átmeneti állomás lesz a bukott filmproducer számára: addig tartózkodik majd ott, amíg felmérik, hogy egészségügyi, biztonsági és egyéb szempontok miatt melyik szövetségi börtönben helyezhető majd el.
Weinsteinről február 24-én mondta ki az esküdtszék, hogy bűnös, a bíróság pedig a múlt héten hozta meg ítéletét. Azóta a New York-i Rikers-sziget börtönében és egy manhattani kórházban tartózkodott. A Szerelmes Shakespeare című film Oscar-díjas producere egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönt. Egyik áldozata egy színésznőjelölt, a másik egy produkciós asszisztens volt. Weinstein ügyvédjei jelezték, hogy megfellebbezik az ítéletet. Egy újabb tárgyalás is vár az elítéltre, mivel Los Angelesben is bíróság elé kell állnia szexuális bűncselekmények miatt, a koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések, a bíróságok bezárása és az utazások felfüggesztése miatt azonban ez a per egyelőre csúszik. Weinstein számára a buffalói környék ismerős, mivel ott járt főiskolára, és ott kezdte szórakoztatóipari pályafutását koncertszervezőként.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS