Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten elítélte a NATO koppenhágai parlamenti közgyűlésén hétfőn a Hamász iszlamista szervezet Izrael elleni támadását, azzal vádolva meg a palesztin csoportot, hogy büszkélkedik a tagjai által elkövetett atrocitásokkal.
“Soha nem feledhetjük, mit tettek a terroristák Izraelben. Rakéták ezreit lőtték ki békés településekre, autózó emberekre nyitottak tüzet az utakon, férfiakra, nőkre, gyerekekre, senkit nem kíméltek” – mondta Zelenszkij videoüzenetében.
A terroristák maguk készítettek felvételeket az atrocitásokról, és büszkék is voltak rájuk
-tette hozzá. Zelenszkij párhuzamot vont az izraeli vérengzések és aközött, amit Ukrajna az Oroszország által 2022 februárjában indított háborúban eddig megtapasztalt, például Bucsában, ahol civilek elleni tömegmészárlást hajtottak végre.
Ugyanaz a gonosz erő volt. Az egyetlen különbség, hogy Izraelt egy terrorszervezet, Ukrajnát pedig egy terrorista állam támadta meg
-mondta az ukrán elnök. Zelenszkij azt is hozzátette, Irán nem állíthatja, hogy semmi köze nincs az izraeli és ukrajnai eseményekhez.
Forrás/fotó: MTI
angelblind652
2023-10-10 at 06:59
Hogy csinálja azt, hogy odatolakodik mindenhova, ahol emberek vannak? Neki mindenhol, minden témában meg kell szólalni. Most éppen Svájcot ítélte el… nagyon gyorsan egyedül maradt….
Sanyáta
2023-10-09 at 22:43
Most ő kerül a halál listára?
víg gyula
2023-10-09 at 20:33
E za mittudomém ki zeléskunak lehúzták a függönyt. De lesz hamarosan mégdemohratikusabb ukrány!!!
aladin
2023-10-09 at 20:16
Zelenszkij a Hámász amerikai fegyverekkel öli az izráeli lakosokat, mint ti is szintén amerikai fegyverekkel ölitek az oroszokat, mi a külömbség.
Vízöntő
2023-10-09 at 18:32
A Hamászt Izrael eltakarítja, de ki fogja eltakarítani az Azov, a Kraken meg a többi hasonló ukrán náci alakulatot, az ukrán nacionalista hóhérokat, gyilkosokat, Ogyesszában a szakszervezeti székházban elevenen elégetett orosz fiatalok gyilkosait, az állapotos, fényes nappal a nacionalisták által utcán felakasztott fiatal nő gyilkosait, akik azért végeztek vele mert orosz volt és ne szülhesse meg a gyermekét, és ki fogja leállítani az ukrán hatalom és nácijai “hitvallását”: még több oroszt kell megölnünk, hogy a gyerekeinknek kevesebbet kelljen!
Ukrajnát nem egy barbár állam támadta meg, hanem a biztonságát megteremteni akaró, aki még ráadásul tavaly márciusban is békét akart kötni, de valami Zelenszkij nevű szélhámos az angol követelésnek engedve a háborút választotta!
Ja, az oroszoknak más lehetősége nem volt Ukrajnának a NATO-tól való távoltartására!
Zeliköcsög
2023-10-09 at 18:18
Magadat kéne elítélned a pereputtyoddal együtt.
Itt a lőszer, hol a lőszer
2023-10-09 at 16:36
Hát igen. Ez gáz. Ha az USA Izraelre koncentrálja a lőszert, akkor honnan lesz Ukrajnának arra, hogy az orosz polgári lakosságot ágyúzza? Ez már a vég kezdete.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-10-09 at 16:02
Ugyan azt teszik az ukroNácik, amit a Hamasz Izraelben, csak annyi a különbség, hogy az ukroNácik a saját népükkel tette azt, amit a Hamasz most a korábban őket gyilkoló idegenekkel! Egykutyák!
aladin
2023-10-09 at 15:38
Csak az a helyzet, hogy Zelenszkij összekavarja a szart a fossal, az oroszok egy igazságos háborut végeznek mert védik az náci ukrajnában élö oroszokat a soviniszta nácizmus ellen. Ukrajna 1/4-ben ahol 94 %-ban oroszok élnek ott az orosz kisebbségek élete maga a tragédia.
Orientál
2023-10-09 at 15:33
Zelenszkij az által hogy te elnökként a 2014-es évben kezdődött ukrajnai AZOV horogkeresztes fasisztáid ellen nem tettél semmit na te is az vagy mint az Izraelt megtámadó muszlim palesztinok. Sorosodékkal Junckeredékkel von der Leyenedékkel Gyurcsányodékkal Verhofstadtodákkael …. együtt.