A választások közeledtével ismét előtérbe kerültek a közvélemény-kutatók, akik elvileg képesek előre jelezni egy-egy voksolás eredményét. A baloldalon megjelent Magyar Péter miatt most különösen nagy figyelem hárul a balos intézetekre, amelyek a logika szerint a legjobban tudják felmérni, hogy a baloldalra szavazó magyarok kiket támogatnak. A Magyar Nemzet szerint ennek ellenére az elmúlt hetekben publikált kutatásokból kiderült, hogy a baloldal intézményei összevissza mérnek, a legnagyobb különbség a DK–MSZP–Párbeszéd és Magyar Péter pártjának (Tisza párt) támogatottságában mutatkozott.
Ismeretes, a Závecz kutatása szerint Gyurcsányék a favoritok az ellenzéki térfélen, az Iránytű Intézet viszont Magyar Péteréket mérte 26 százalékra, egy ilyen választási eredménnyel egyből ők válnának a legnagyobb ellenzéki párttá.
Miután az Iránytű méréséről Magyar Péter egy választási műsorban már kikottyantotta, hogy előre megkapták a számokat, a Magyar Nemzet érdemesnek találta megvizsgálni, hogy mely balos pártok, politikai szereplők pénzelik egyes intézeteket.
A Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézetet (ZRI) régóta baloldalra soroljuk. A Závecz Research a baloldal kampánystábjának is dolgozott a 2022-es országgyűlési választás előtt:
A központi kampánystáb megrendelésére február végén Závecz Tibor közvélemény-kutató cége és a Republikon Intézet végzett méréseket a billegő körzetekben, amelyek eredményeit a pártok március 15. körül kapták meg
A Párbeszéd 2018–2022 között 12,1 millió forintos megbízást kötött a közvélemény-kutatóval. Továbbá az MSZP például 2018-ban 3,3 millió forintért rendelt kutatást a cégtől. A DK-s Cserdiné Németh Angéla által vezetett XV. kerület 2020-ban bruttó 2,2 millió forint összegű megbízást kötött Závecz Tibor cégével egy 600 fős kutatáshoz.
Szintén ebben az évben az ugyancsak DK-s, Niedermüller Péter által vezetett kerület is szerződést kötött a ZRI-vel: a bruttó négymillió forint összegű szerződés célja egy VII. kerületi problématérkép felállítása volt.
Ugyanebben az évben a zuglói önkormányzat közel 1,2 millió forint összegű szerződést kötött a Záveczcel, amely a kerületi lakosok médiahasználati szokásait vizsgáló kutatásra vonatkozott. 2021-ben a szintén szocialista polgármester vezetése alatt álló II. kerület önkormányzata 2,5 millió forint összegű szerződést kötött az ZRI-vel egy közvélemény-kutatás elkészítésére.
2023 májusában a DK-s vezetésű Újbuda Önkormányzata 3,6 millió forint + áfa összegben rendelt közvélemény-kutatást a Závecztől.
Az Iránytű Intézet több alkalommal is szerződést kötött a Jobbik frakciójával: az intézet 2018-ban 57 975 500, 2019-ben 80 479 900, 2020-ban 75 692 000, 2022-ben pedig 53 340 000 forintot kapott a párt képviselőcsoportjától. 2018 és 2022 között tehát összesen 267 487 400 forint összegű megbízást nyert el az Iránytű Intézet a Jobbiktól.
Ezzel párhuzamosan, 2021-től viszont több olyan mérést is végeztek, amivel a Momentum jó esélyeit, és Donáth Anna népszerűségét próbálták sulykolni. 2023 februárjában pedig a Vona Gábor vezette Második Reformkor Alapítványnak készítettek egy akkumulátorgyárakkal kapcsolatos kutatást.
A következő nagyobb port felvert mérésük a már hivatkozott Magyar Péter-féle kutatás, amely alapján a Tisza párt alelnöke már azt is megüzente az ellenzéki szavazóknak, hogy a bejutási küszöb környékén billegő kis pártok helyett inkább szavazzanak rájuk.
Érdekesség egyébként, hogy a kutatások alapján Magyar leginkább a Momentum szavazóbázisát veszélyezteti, így egykori megbízói most biztosan nem dicsérik az Iránytű Intézetet.
Persze a többi balos intézet is bőven kap a baloldali pártoktól megrendelést. Cikkünk folytatásában a Republikon Intézetet, a Mediánt és az IDEA Intézetet, a Publicust és a 21 Kutatóközpontot is górcső alá vesszük majd.
Magyar Nemzet; Fotó: Závecz Research/képernyőfotó
Talpra magyar!
2024-04-30 at 16:53
hozzaszolo2024-04-30 at 11:45 Én azt remélem hogy a balliberális zöld migrásokat imádó dk-sok momentumosok mszp-sek lmp-sek jobbikosok párbeszédesek tiszások elmennek a migránsokat küldő országokba és ott gyűjtik az aláírásokat és abba se fogják hagyni az idő végezetéig. hahahahaha……😉🤣🤣
Talpra magyar!
2024-04-30 at 16:45
Závecz Research Szemétkedve azt folytatja amit még mszp-sként Gyurcsány mondott zárt elvtársi körben hogy ,, … elkxrtuk.. ” ,, … hazudtunk reggel …… “” . Na ez a hazudozó Zevecz elvtárs is azért kapja a 10milliókat hogy mindent felmérést elkxrjon és hazudozzon állandóan.
Hórukk
2024-04-30 at 11:51
Létezik a győztes való húzás elmélete ,és gyakorlatban is működik a szavazó polgár döntését is befolyásolhatja az x-elésnél.Vesztesre vagy gyenge pártra értelmetlen szavazni.Arra mennek a birkák amerre terelik őket .
Ezért hamisítják a megrendelő igénye szerint az adatokat,vagy célzottan olyanokat kérdeznek akikről tudható az adatbázis alapján hogy kire voksolnának.
Labancoknál is használták a választás elött ,Kurzot bíroság elé is állították hogy manipulálták közvélemény kuatatás eredményeit a választás elött,hogy erősebnek tűnjenek a szavazó polgár szemében.
hozzaszolo
2024-04-30 at 11:45
A Fidesz a leadott listák után is gyűjti az aláírást személyi szám nélkül. Remélem, minden élő embert megkeresnek, és utána sem hagyják abba.
Judit
2024-04-30 at 10:58
“TEMPERA–10:20–” Tudva levő hogy ki-kik a /lusta disznajai–senkiházi szarjankók/ a soros-sátáni-gender-böszméi-akik csalással a bidé usa sátáni köreit hozzájuttatták a szavazáshoz.!!! Ennyi.!!!
Béla
2024-04-30 at 10:49
A szakmájukhoz értő közvéleménykutatók jól tudják, hogy például a pártok támogatottságát úgy tudják elég jól meghatározni, mivel nem képesek minden választásra jogosultat megkérdezni, hogy próbálnak reprezentatív mintát venni a választók sokaságából.
Ha úgy tennének, hogy arra ügyelnének, hogy mondjuk a hamiisított “reprezentatív mintába” csak Gyurcsány rajongókat válogatnának be, akkor a DK-nak elsöprően erős támogatottságot tudnának kimutatni.
Tempera
2024-04-30 at 10:20
@Angie
Erősen remélem hogy a Fidesz potentátok nem behűtött sörrel a kezükben várják a szavazást hanem dolgoznak mint az állat kampányolnak plakátot ragasztanak mennek az emberek közé, mert legutóbb 19-ben ültek behűtött pezsgővel a kampányban csak egyet nem csináltak a lusta disznajai nem kampányoltak.
Szerencsétlen Tarlós ezek miatt a senkiházi szarjankók miatt bukta el a választást.
Őszintén szólva Alexandrán meg Orbánon kívül talán Navracsicsot hallottam Balaton kapcsán, de szinte mást nem is hallok / látok most sem. Egy dunántúli Fideszes városban jártam a minap mindenhol ellenzéki plakátok valami ‘független’ brigád sehol (jahh ismerjük az ilyen függetleneket meg összefogásokat kriptogyurcsányisták akiknél még egy rossz Fideszes is jobb).
chatillon r
2024-04-30 at 09:53
40 nap múlva kiderül mennyi az állás. felesleges túlizgulni
Angie
2024-04-30 at 09:40
Valaki a minap megmutatta MP fosbuk oldalát és még 30 ezren sem követik. Még mindig nem adott le listát egyetlen helyről sem, pedig állítólag ő volt az első, aki összegyűjtötte.
Csak halkan jegyzem meg, hogy a Fidesz listái a szavazásokra már jogerőssé is váltak és “behűtött sörrel a kezükben” várják a szavazást, míg az ellenzéknek többnyire az a státusz van, hogy átvette az ajánlóíveket. Na kérem szépen, akkor hol van az a nagy szavazóbázis, amit a közvéleménykutatók propagálnak?! Ha valóban több tízezres tömeg verődik össze faszjancsi nagy csinnadrattás haknijain, akkor mi a bánatért nem gyűlt még össze az ep listára az aláírás?!!! Kiscsikók, ne feledjétek, hogy az emberek néha látnak is, nemcsak néznek!
János
2024-04-30 at 08:53
Jah, kérem!
A “függetlenségért” jutalmazzák őket❗❗❗
Így nem árulnak zsákban macskát a megbízóiknak, azt kapják, amiért fizetnek.
Tanulság? Teljesen függetlenek a valóságtól is. Reggel, este még éjjel…