Az Economx arról ír, hogy a brazilok rendkívül hálásak Orban Victor szolgálataiért és az országban van is egy Victor Orban utca, bár az Sao Paulo egyik szegénynegyedében található. A lap utánajárt, hogy mi állhat az utcanév hátterében.
Gyorsan leszögezik: ez az Orban Victor persze minden bizonnyal nem az az Orbán Viktor, csupán egy elfeledett belga névrokon. Az ott lakóknak mindenesetre fogalmuk sincs. Kiderült: L-alakban halad a Rua Victor Orban Sao Paulo külvárosában. A házak engedély nélkül épült tákolmányok lehetnek, néhány boltot leszámítva nem sok minden van errefelé.
A 70-es 80-as években a fellendülő gazdaság, a közeli téglagyárak vonzották a környékre a fejlesztőket, köztük az állami COHAB lakásépítő vállalatot. Utóbbi nagy tervekkel jött a környékre, sorban szerezte meg a telkeket a leendő lakónegyedei számára. Amelyek aztán vagy megépültek, vagy nem. Valószínűsíthető, hogy a környező utcákat is a parcellázáskor nevezhették el
– foglalják össze.
A portál próbálta az ott élőkkel is felvenni a kapcsolat, de azoknak fogalmuk sincs, hogy kiről nevezték el az utcát, ahol élnek.
Na de akkor ki az a Victor Orbán, akire a brazil utókor utcanévtáblával emlékezik? A cikk szerint a belga Victor Orban (1858-1946) lehet a megfejté. A maga korában, a 20. század első felében, viszonylag ismert íróként és műfordítóként dolgozott, elsőszámú híve volt az épp virágkorát élő brazil irodalomnak, rengeteg energiát fektetett annak európai népszerűsítésébe.
Victor Orban volt, aki francia nyelven közreadta a brazil irodalom egyik első antológiáját, a világhírű regényíró, Machado de Assis történeteivel.
Forrás: Mandiner; Fotó:
Sanyáta
2024-09-16 at 16:47
Majd mi felújítjuk azt az utcát is, Magyarország segít!!!!Lázár már utazhat is…Lőlő pedig finanszíroz!!!
Solaris
2024-09-16 at 13:24
“belga Victor Orban (1858-1946) lehet a megfejté.”…
Megint Ori gépel…
lesi
2024-09-16 at 12:28
főapát te nem vagy magyar húzz a picsába minél előbb köcsög
főapárt
2024-09-16 at 10:02
Ez egy “politikai” utca. Így néz ki a magyar politika : nyomorrrrr. Büszke lehet rá Judit
Judit
2024-09-16 at 09:04
Ez fantasztikus.!!! És jó hogy megtudhattuk ezt a történetet.!!! Még inkább büszkék lehetünk Magyarország Miniszterelnökére Orbán Viktor Úrra.!!!
Római jogász
2024-09-16 at 08:48
Szerencsés egybeesés!