A Kádár-rezsim impex-üzletkötőjéből lett az integrációs tárgyalások kulcsfigurája Balázs Péter ex-külügyminiszter, a Botka László helyett felkínált baloldali miniszterelnök-jelölt. Egy állambiztonsági belső iratban a nyolcvanas évek elején arról írtak, hogy a katonai felderítésnek dolgozik, és hetente többször bejár a katonai attasé hivatalába. Az impexek korától a brüsszeli aranyévekig, 1. rész.
Először egy kis bevezető: a címben ügynökbélyeget írt a szerkesztő, azért, mert a köznyelvben mindenki ehhez a szóhoz köti a kommunista állambiztonságot. Nem gyenge manipuláció következtében egyébként. Látni fogjuk, hogy az állambiztonsági irat szerint Balázs Pétert a BM-nél a katonai szolgálathoz kötötték, ahol az ügynök helyett a legtöbbször a megnyert ember kifejezést használták. Ennyit felvezetésként.
Az impexek kora – végzetes államadósságunk egyik oka
Éppen a napokban, egészen pontosan csütörtökön mentem el Borvendég Zsuzsanna történész könyvbemutatójára (Az „impexek” kora), amelyet a Nemzeti Emlékezet Bizottság rendezett. A szerző könyve azokat az állami, de valójában az állambiztonság által körbefont cégeket (az említett impexek) mutatja be, amelyek a külkereskedelem megkerülhetetlen, kizárólagos szereplői voltak a Kádár-diktatúrában. Borvendég kutatása megerősítette, még inkább teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy
ezek a vállalatok komoly szerepet játszottak a Magyar Népköztársaság, azaz hazánk eladósodásában, ugyanis az ügyletek egyrészt amúgy is ráfizetésesek voltak, másrészt rengeteg pénz eltűnt, így folyamatos volt a külkereskedelmi hiány. Ebbe (is) rokkant bele ez az ország.
Erről majd később fogok írni, mert idő kell, amíg megemésztem az olvasottakat. Nézzük inkább a behálózott külkereskedelmet:
„A külkereskedelmi hálózat – vagyis a külkereskedelmi vállalatok, a külföldön lévő kereskedelmi kirendeltségek és ezen intézmények képviselői – Magyarországon is valamelyik hírszerző szerv felügyelete alatt állt – olvasható a könyvben. – A Kádár-rendszer idején – a hatvanas évek elejétől – a hírszerzésért két szervezet volt felelős: a belügyi hírszerzés vagyis a Belügyminisztérium III/I. Csoportfőnöksége, valamint a katonai felderítést végző Magyar Néphadsereg Vezérkarának 2. Csoportfőnöksége (MNVK-2.).”
Ennyit felütésnek, az impexekről így fogalmazott Borvendég:
„A pártállam által létrehozott >impexek< a hírszerzés bázisául szolgáltak.
A katonai felderítés elsősorban haditechnikai berendezések, eszközök behozataláért, műszaki leírásának megismeréséért felelt, míg az egyéb területek műszaki dokumentációihoz a BM igyekezett hozzáférni. Feladataik tehát valamennyire elhatároltak voltak ugyan, érdekellentétek mégis kialakultak a két társszerv között, részben az operatív hálózat kiépítése kapcsán, részben bizonyos pénzügyi-gazdasági lehetőségek kihasználásával összefüggésben. A jelentős gazdasági visszaélések felderítését a BM III/II. (Kémelhárító) csoportfőnökség végezte, amely a hetvenes évek közepén több ügyben is megpróbálta a katonai felderítés pénzügyi csatornáit elvágni.”
Ajtósi Dürer sor – Hungária körút kereszteződés, Metalimpex-Konsumex székház / Fotó: Fortepan.hu
A történész kutatásai szerint egyébként nem sok sikerrel, a nyomozásokat jórészt leállították. Borvendég több esetet is bemutat, de a témával foglalkozó kutatók helyzete ez ügyben sem egyszerű: rengeteg iratot nem ismerünk, a Magyar Néphadsereg dokumentumai nagyrészt hozzáférhetetlenek. Nyilván nem véletlenül. Így még az MNVK-2. tevékenységére is a belügyi iratokból következtethetünk, ami távolságtartást igényel.
Balázs Péter és a katonai attasé
A könyv bemutatójához kapcsolódó előadás után hívták fel a figyelmemet a témához kapcsolódó egyik objektum-dossziéra, amelyben ismerős névvel találkoztam. Idézem azt az 1983-as szigorúan titkos jelentést, amely a „Vegyes közlemények” között szerepelt (jelzetét nem adom ki, mert folytatni szeretném a kutatást):
„Tapasztalataink szerint a katonai társszerv felvette és márciustól intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat. Ez az intenzitás abban nyilvánul meg, hogy Balázs elvtárs heti 2-3 alkalommal – a házon belül is konspirálva – felkeresi a katonai attasé hivatalt, nyilvánvalóan információi átadása céljából.
Balázs elvtárs és a nagykövet viszonya szívélyes, ellentéte annak, amilyen kapcsolata az előző tanácsossal volt. Szurdoki elvtársat tájékoztattam erről a tényről és kértem, legyen fokozottan figyelmes, a kirendeltségen dolgozó munkatársaink konspirációja és biztonsága érdekében is.”
Ezt elolvasva nyeltem egy nagyot. Az említett Balázs Péter életrajza az interneten is elérhető, amiből megtudjuk, hogy az egykori külügyminiszter „1959-ben érettségizett. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1963-ban szerzett közgazdász diplomát [Az egybecsengő kutatások szerint az állambiztonság és a katonai felderítés is szívesen csemegézett a hallgatókból – MG]. Ezután 1969-ig az Elektroimpex üzletkötője volt, majd először a Külkereskedelmi Minisztériumban, majd a Kereskedelmi Minisztérium munkatársa, később osztályvezetője és főosztályvezető-helyettese volt 1982-ig. Ekkor kinevezték Brüsszelbe, az Európai Közösségekhez kereskedelmi tanácsosnak, ahonnan 1987-ben tért haza”.
Hirdetés / Forrás: Arcanum.hu
Álljunk csak meg, ne siessünk annyira: Elektroimpex. Ez a vállalat is szerepel Borvendég Zsuzsanna könyvében, mint a fent említett állami, állambiztonsági cégek egyike. A következő figura jól jellemzi a céget (bár a következő változat – Electroimpex ‘c’-vel – a vállalat bolgár megfelelőjére utal, nem valószínű, hogy annak volt a következő ávéhás személy az igazgatója), Palasik Mária tanulmányából (Betekintő) idézek: „Nemecz Miklós (1928) eredeti szakmája vasesztergályos, 1949-ben került az ÁVH-hoz, a kémelhárításnál szolgált egészen 1963-ig, ekkor átkerült a hírszerzéshez. 1964-ben elvégezte a BM Idegennyelvi Főiskola angol szakát. 1966. augusztusban leszerelték, ekkor a III/I-1-b alosztály megbízott csoportvezetője volt.
Vezetéknevét leszerelésekor Nógrádira változtatta. Ezután az Electroimpex Külkereskedelmi Vállalathoz került, a személyzeti osztály vezetője lett. 1975 tavaszán már mint az Electroimpex igazgatóját a Külkereskedelmi Minisztérium Líbiába helyezte.”
Nem mellesleg a magyar Elektroimpex volt az egyike azoknak az impexeknek, amelyekkel Moszkva a világ kommunista pártjait támogatta. Ennek volt direkt és indirekt módszere is. Érdekes a következő, már a nyolcvanas évekből származó eset: „Ennél jóval komolyabb tétel volt a Görög Kommunista Párt székházának megépítésében vállalt magyar részvétel: az MSZMP vállalta az épületbiztonság-technikai berendezésének felszerelését, 2 millió Ft értékben. Az ELEKTROIMPEX külkereskedelmi vállalat dolga volt a berendezés kiszállítása, de problémát jelentett a magas vámtétel. A diplomáciai postán nem merték vállalni a kiszállítást, mert sejtették, hogy a nagy tétel gyanút fog kelteni Athénben. Végül a görög párt pártgazdasági osztályának vezetője állt elő a mentő ötlettel:
a berendezést mint a Magyarországon élő görögök ajándékát kell vámkezeltetni, így sokkal alacsonyabb a vámtétel, mint kereskedelmi üzlet esetén”
– írta disszertációjában Szilágyi Gábor, a téma szakértője.
Boldog üzletkötőként az Elektroimpexnél
Az Arcanum csodálatos folyóirat-adatbázisának hála könnyű rátalálni azokra a régebbi cikkekre, amelyekbe ez a vállalat és cikkem főszereplője, Balázs Péter is szerepel. A nemrégiben megszűnt Népszabadság néhány évvel ezelőtt interjút készített az akkor már ismert politikussal, amelyen a régi szép idők is szóba kerültek. „Az én történetem Európával olyan, mint az indiai házasság. Előbb összeadják a fiatalokat, azután megszeretik egymást – idézi fel Balázs Péter, aki nemcsak Magyarországon, de talán az EU-ban is az egyetlen, aki megszerezte >a négy ászt< (erről majd később). A hatvanas években még boldog üzletkötőként dolgozott az Elektroimpex külkereskedelmi vállalatnál; ez volt az álma, a világ, a gazdaság, a kultúrák és a nyelvek érdekelték. Ám felülről belenyúltak az életébe, és 1969-ben a Külkereskedelmi Minisztériumba irányították, az újonnan létesített európai közösségi osztályra. – Nagyon szomorú voltam, mert az európai integrációról azt tanultuk, hogy ez az imperializmus végvonaglása – emlékszik vissza a diplomata, aki most decemberben ünnepelte a hetvenedik születésnapját.”
Négy ásszal nyit / Forrás: Népszabadság/Arcanum.hu
Nagyon szomorú volt tehát, amikor „felülről” belenyúltak az életébe és máshová helyezték. Nézzük a folytatást: „Az első brüsszeli kiküldetése már a nyolcvanas évekre esett. A magyar kereskedelmi kirendeltséget vezette öt éven át, oda >rejtették< akkor a közös piac ügyét (KGST-tagként Magyarország sem ismerte el az Európai Közösséget). A sors ajándékának nevezi, hogy – immár a rendszerváltás után – begyűjthette azt a bizonyos négy ászt. 1. Az EU-csatlakozási tárgyalások záró szakaszában államtitkárként foglalkozott a Külügyminisztériumban a területtel, sőt ő hozta létre az integrációs és külgazdasági államtitkárságot. 2. Képviselte a magyar kormányt az unió alkotmányát kidolgozó Európai Konventben; a közvetlen részvétel az alkotmányozásban temérdek tapasztalattal és kapcsolattal gazdagította. 3. Feladatul kapta Magyarország brüsszeli állandó EU-képviseletének létrehozását, illetve vezetését. 4. A csatlakozás után ő lett az első magyar EU-biztos”.
Előad / Fotó: Unibreeze.hu
Ez tényleg négy ász. Most nézzük azt a brüsszeli kiküldetést a nyolcvanas évekből. Korábban éppen a Hamvas Intézetnek írta meg Soós Mihály A magyar polgári hírszerzés NATO elleni tevékenysége az 1980-as években című munkafüzetét, amelynek most egyik alfejezetére hívnám fel a figyelmet, címe:
„A >szocialista hírszerzés< egyik kiemelt célpontja: Brüsszel, az Európai Gazdasági Közösség és a NATO székhelye”.
Soós Mihály rövidebben érintette azt a katonai felderítés és belügyi hírszerzés közötti rivalizálást, amely végig létezett (akár korábban az ÁVH/Katpol belföldi vetélkedés). Az 1987-es állambiztonsági iratokra hivatkozva ezt írta: „A bevezető második része – némiképp meglepő módon – a magyar állambiztonsági szervek belső viszonyairól tájékoztat, mivel az MNVK/2-nek a reagálását ismerhetjük meg a III/I. Csoportfőnökség NATO-ellenes tevékenységére.
Ennek lényege, hogy kezdetben a két hírszerző szerv munkájának ütközésétől tartva a katonai hírszerzés nem kívánatos konkurenciának tekintette a belügy azonos tevékenységet folytató szervét.
Az >elvtársi megbeszélések<, a tisztán katonai jellegű értesülések megszerzése és a katonapolitikai információszerzés határozott szétválasztása, részben eloszlatták a katonai szerv aggodalmait, azonban így is maradtak olyan átfedések, amelyek tartósan nehezítették az egymás melletti munkavégzésüket. Érdekütközéseket elsősorban a célobjektumok megosztása és az ügynökök foglalkoztatása okozhatott.
Kiemelt célobjektumként elsősorban a NATO brüsszeli központja vált a katonai és a belügyi hírszerzés vetélkedésének tárgyává.
Beszédes azonban a bevezetőben erről elhangzott kijelentés: >Sajnos, még nem tartunk ott, hogy az objektumon belül egymást zavarnák az ügynökeink.< Az azonos hálózati személyek foglalkoztatására pedig egy meglehetősen egyszerű, de praktikusnak vélt megoldást ismertetett a főkapitányi értekezlet bevezetőjének előadója, ez pedig az elsőbbség elve. >Akinek először látókörébe került az adott személy (szakszerűbben: aki először figyelőztette), azé az ügy.<”
Célobjektumok / Forrás: ÁBTL/Hamvas Intézet
Említettem, hogy ezek a szigorúan titkos dokumentumok 1987-ből származnak, a már citált, Balázs Pétert emlegető irat pedig 1983-as. Ez – történetileg – ugyanaz a korszak. A nem kívánatos konkurenciára, Brüsszelre, mint kiemelt célvárosra gondolva olvassuk csak újra ezt a rövid részletet, amelyben a BM “panaszkodik”:
„Tapasztalataink szerint a katonai társszerv felvette és márciustól intenzíven foglalkoztatja dr. Balázs Péter kereskedelmi tanácsos elvtársat. Ez az intenzitás abban nyilvánul meg, hogy Balázs elvtárs heti 2-3 alkalommal – a házon belül is konspirálva – felkeresi a katonai attasé hivatalt, nyilvánvalóan információi átadása céljából. Balázs elvtárs és a nagykövet viszonya szívélyes, ellentéte annak, amilyen kapcsolata az előző tanácsossal volt. Szurdoki elvtársat tájékoztattam erről a tényről és kértem, legyen fokozottan figyelmes, a kirendeltségen dolgozó munkatársaink konspirációja és biztonsága érdekében is.”
A két szervezet (BM és HM) tehát folyamatosan figyelte egymást.
Mivel említettem, hogy a katonai iratok nem hozzáférhetőek, nem tudjuk, Balázs Pétert valóban felvette-e, és intenzíven foglalkoztatta-e az MNVK 2. Azt tudjuk, hogy a belügynél ezt gondolták, ráadásul megfigyelésük szerint hetente kétszer-háromszor felkereste a katonai attasé hivatalt, amivel – szerintük – a „házon belül is konspirált”.
Mit tudunk még?
Balázs már kezdésként olyan helyre került, amelyről mindenki csak álmodott, az Elektroimpex üzletkötője lett.
„A külkereskedelem és a hírszerzés a hidegháború viszonyai között nehezen volt elválasztható egymástól – írta a terület fontosságáról Borvendég. – A szemben álló világrendhez tartozó országok diplomáciai képviseletei szoros ellenőrzés alatt álltak, az idegenforgalom körébe tartozó utazásokat korlátozták, és az embargós intézkedések miatt szigorú szabályok vonatkoztak – a licenszek védelme érdekében – az ipari vállalatok szakmai együttműködésére is.
A kereskedők viszont némileg szabadabban mozoghattak a vasfüggöny mindkét oldalán, tájékozódhattak politikai kérdésekben, és a gazdasági, valamint a műszaki-tudományos hírszerzés számára különösen fontos szerepet játszottak.
Szorgosan gépelnek a KÜM-ben / Fotó: Fortepan.hu
Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az ellenséges ország kémelhárítása számára gyanún felül álltak volna a külkereskedők, hiszen nemcsak a szovjet blokk hírszerzése, hanem a nyugati államok titkosszolgálatai is rendszeresen használták őket fedett akciók végrehajtásához, így az egyes országok elhárítása nyilvánvalóan tisztában volt a szerepükkel. A kelet-nyugati koegzisztencia cinkos összekacsintásában azonban sokkal fontosabbak voltak a gazdasági érdekek, mint az elvek.
A szocialista országok hatalmas piacot jelentettek a kapitalista ipar számára, és a blokk államai nem tarthatták volna fenn magukat a nyugati tőke és technológia beáramlása nélkül. Kölcsönös előnyök késztették mindkét felet tehát, hogy a külkereskedelem, minden biztonsági kockázat ellenére, viszonylag zökkenőmentesen működhessen.”
Innen nézve látható az ösvény. Balázs Péter már fiatalon Nyugat és Kelet között közvetített, olyan üzletekben, amelyekkel végső soron mindkét fél (persze nem a keleti ország) jól járt. Később – nem tudjuk, miért – máshová helyezték, de kulcsszerepet kapott a rendszerváltáson (a minőségét persze látjuk) közben átesett Magyarország integrációs tárgyalásain. A kapcsolatai megvoltak, a kulcsembereket ismerte, a…
Folytatom.
Hamvasintezet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS