mnvk-2.
Tudta, hogy a HVG-t Vietnamban találták ki? – Vince Mátyás Saigonban tartalékos tisztként tolmácsolt, majd fiatalon az új lap főszerkesztője lett
Médiaátmentés és médiaátállítás [1]. – folytatjuk a Hálózat korábbi sorozatát, és mivel nem tudjuk, hanyadik résznél is hagytuk abba (egy idő után már nem számoztuk), inkább újrakezdjük a számolást. Egy igazán legendás lap, a HVG történetét vizsgáljuk meg, amelynek eredete (Rise of the HVG) még minket is meglepett. Néhai Aczél Endre egyik korábbi hozzászólása adta az ötletet, hiszen megfogott, mit is keresett ennyi újságíró Vietnamban, és hamar kiderült, hogy nemcsak ott kolbászoltak (a békéért), de közben a HVG ötlete is megszületett. Kevéssé szívderítő, hogy két tartalékos tiszt találta ki: Gyulai István (a Világgazdaság alapítója) és egy szemtelenül fiatal közgazdász, Vince Mátyás. Utóbbi 33 évesen meg is kapta a HVG főszerkesztését, amelyben szerinte is szerepe volt a vietnami hónapoknak. Később olyan fontos politikusok álltak a lap mögé, mint Beck Tamás (MSZMP PB-tag) és Tatai Ilona. Utóbbi onnan is ismerős, hogy később mind a hírhedt Creditumban, mint Gyurcsány Ferencék Altusában is komoly szerepet játszott. Bizony, ez a hálózat. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike