Borvendég Zsuzsanna sorozata: Jankovics Marcell könyvét még 2008-ban is bezúzatták, mert le merte írni az igazat a külkeres maffia egyik tagjáról
Fiktív számlák fiktív tanulmányokért – igen találékony volt az MNVK-2., ha a pénzszerzés módszereiről volt szó. A katonai hírszerzés a hatvanas évekre megteremtette magának azokat a forrásokat, amelyekkel ki tudta egészíteni költségvetését, a belügyi állambiztonság pedig féltékenyen szemlélte mindezt. Próbált is nyomozásokat indítani, de ezeket – a külkeres maffia igényeinek megfelelően – végül vagy leállították vagy nem lett komolyabb eredményük. A hálózatban sokan benne voltak: most a Metalimpex és az Universal Piackutató Iroda tevékenységét vesszük górcső alá. Veszélyes terep: Jankovics Marcell könyvét még 2008-ban is bezúzatták, azt követően, hogy írni merészelt a külkeres maffia egyik szereplőjéről.
Sebestyén János, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság helyettes vezetője a külkeres érdekcsoport egyik központi figurája volt; nevével már többször találkozhattak ebben a sorozatban is. Személye nem pusztán azért érdekes, mert tevékenysége, kapcsolati hálója betekintést enged a maffiaszerű hálózat működésébe, hanem azért is, mert igen sok ellensége lehetett a korabeli párt- és államvezetésben.
Nyilván elsősorban azok orroltak rá, akik kimaradtak a jövedelmező korrupciós üzletekből, de persze ne vessük el annak a lehetőségét sem, hogy a pártállami bürokrácia egyes posztjain ülhettek olyan elvtársak, akik komolyan vették a marxizmus tőkekritikáját, és küzdöttek a „dekadens kapitalistákkal” folytatott illegális ügyletek ellen.
Bárhogy is, de ennek az ellenséges közegnek köszönhetően az állambiztonság újra és újra kísérletet tett arra, hogy köztörvényes bűncselekmények gyanúsítottjává tegye a nagyhatalmú mérnököt. Nem jártak sikerrel, viszont a próbálkozások adatgyűjtéssel jártak, amelynek köszönhetően számos olyan eset körülményeit megismerhetjük ma a levéltárban, amelyek máskülönben örök feledésbe merültek volna.
A BM féltékeny lett az MNVK-2. „üzleti” sikereire?
Persze az állambiztonság kényszeres próbálkozása mögött egyéb motiváció is állt: a szakmai rivalizálás. A katonai hírszerzés a hatvanas évekre megteremtette magának azokat a forrásokat, amelyekkel ki tudta egészíteni költségvetését, a belügyi állambiztonság pedig féltékenyen szemlélte mindezt.
El akarták tanulni a technikát, vagy meg akarták fosztani a társszervet a bevételeitől? Mindkettő lehetséges, de egy biztos: rájuk akarták húzni a vizes lepedőt. Sebestyén ugyan érinthetetlen volt, de számos embere ellen titkos nyomozást kezdtek, amely egyben a katonai felderítés megnyert-hálózatának feltérképezését is jelentette.
Miközben látszatsikereket elértek, az igazi felelősökig nem jutottak el soha: több nyomozásból lett bírósági eljárás, ítélet is született, de mindig egy gyalog vitte el a balhét, a hálózat és a szisztéma érintetlen maradt.
Dévai lett a beáldozható sakkfigura
Az egyik ilyen nyomozás a Metalimpex vezetői, Dévai István és Gergely Miklós ellen folyt. Dévai vezérigazgató-helyettes volt, Gergely a főnöke. Dévai még a frankfurti kereskedelmi kirendeltségen került kapcsolatba Sebestyénnel, és már kihelyezése előtt megnyerte őt magának a katonai titkosszolgálat. Elég sötét üzelmekben vett részt, az MNVK-2. megbízásából éveken keresztül valutakitermelést végzett. Természetesen ő is jól kereshetett mindezzel, hiszen a nyomozás megindításának idején (1974) éppen egy luxusingatlant építtetett magának a budai hegyekben.
Nem árulok zsákbamacskát: végül Dévai lett a gyalog, az MNVK-2. minden más érintettet kimentett az igazságszolgáltatás markából. Gergely is megúszta az eljárást, de az ügynek még a kétezres években is voltak következményei.
Jankovics Marcell könyvét bezúzatták
Magam is meglepődtem, amikor négy évvel ezelőtt egy akkor megjelent cikkem után levelet kaptam. Ez állt benne: „Tisztelt Borvendég Zsuzsanna! <...> írása olvastán madarat lehet fogatni velem.
A cikk egyik főszereplője, Gergely Miklós férje volt a Pannónia Filmstúdió hajdani igazgatónőjének. 2007-ben megjelent emlékirataimban (Lékiratok, Helikon) néhány mondatot szenteltem a szóban forgó ügynek – sem G. M., sem a Metalimpex nevét nem említve –, amiért az özvegy és fia 2008-ban beperelt. A »tényállítást« nem tudtam bizonyítani, mivel 1974-ben csak szájhagyomány útján lehetett tudomást szerezni az ilyen ügyekről. A pert elvesztettem.
A bíróság a perköltség mellett kártérítést ítélt meg a felperes javára. A könyvemet bezúzatta – 2008-ban! –, a könyvtári példányokat is. Jó emlékek a történetben: két vidéki könyvtár nem tett eleget a követelésnek, és a Helikon újra kiadta a könyvemet a szóban forgó néhány sor nélkül. Ennek köszönhetően most teljes az elégtételem. Tisztelettel köszönti: Jankovics Marcell”.
Fiktív tanulmányok fiktív cégeknek
Nem tudok a levélhez mit hozzáfűzni, sajnos azóta sem ismerem a cenzúrázott mondatokat, az ügy kapcsán keletkezett vizsgálati anyagokat viszont olvastam. A Metalimpex felhasználásával számos módszerrel sikerült extra forrásokat biztosítani a katonai hírszerzés számára, ezek miatt felelősségre vonás nem történt, hiszen minden esetben szolgálati érdekre hivatkoztak az MNVK-2. tisztjei.
És hogyan tudott egy külkereskedelmi vállalat illegális kifizetéseket folyósítani a katonai titkosszolgálat részére? Számos trükköt alkalmaztak, előszeretettel írattak például fiktív tanulmányokat fiktív cégek megbízásából sok százezer forintért – persze korabeli értéken számolva.
És a BM nyomozást indított
„Az Universal Piackutató Iroda a csoportfőnökségünk egyik hazai operatív fedőszerve, melyen keresztül azon hazai és külföldi pénzforgalmat bonyolítjuk, amelyeknél operatív érdekből szükséges a HM-háttér
Az Universal létezésére egy sikkasztás gyanúja miatt indult nyomozás hívta fel a belügyi kémelhárítás figyelmét. 1974. április 22-én előzetes letartóztatásba helyezték Viszkei Mihályt, a Fővárosi Tanács Terv- és Közgazdasági Főosztályának vezetőjét és Tóth Istvánt, a Fővárosi Tanács Információs Központjának igazgatóját. A vád ellenük elsősorban államtitoksértés és társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett csalás volt, amelyben magas pozícióban lévő politikusok is segítették őket.
A BM szerint Tóth István már 1969-től fogva – akkor még a Kohó- és Gépipari Minisztérium
A két férfi 1973. január 1-jével létrehozott egy új intézményt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának segítségével: ez volt a Fővárosi Számítástechnikai és Díjbeszedő Vállalat keretein belül működő Információs Központ, a Főinform, amelynek vezetője Tóth István lett. Dr. Szép Zoltán országgyűlési képviselő közbenjárására elérték, hogy az új intézmény egy év múlva már önálló költségvetési szervként működött. A Főinform felhasználásával elkövetett sikkasztás, deviza- és vámbűntett, valamint más visszaélések miatt indított nyomozást a hatóság, és ennek köszönhetően derült fény az Universal létére.
A Lampart vezérigazgatója is benne volt
Az történt ugyanis, hogy Tóth István a Főinform megalakítása előtt, még a KGM munkatársaként szerződést kötött a Lampart Zománcipari Művekkel kereskedelem-, gazdaság- és iparpolitikai témájú tanulmányok megírására, amelyeket a szerződésekben meghatározott módon elkészítettek. Azonban a Lampart is az MNVK-2. érdekeltségébe tartozott, így váratlanul a KGM munkatársai is részesei lettek a szolgálat illegális pénzkitermelésének.
A Lampart vezérigazgatója, Gáfrik János 1969-től volt kapcsolatban a katonai felderítéssel, és 1971-ben kapta azt a felkérést Tóth Géza alezredestől, hogy az általa vezetett vállalat költségvetésének terhére segítse az anyagi nehézségekkel küzdő szolgálatot. Ennek egyik formája az lett, hogy a KGM munkatársai által a Lampartnak megírt tanulmányokat átkötötték, ellátták az Universal logójával, és újra eladták a Lampartnak. A Főinform vezetői elleni vizsgálat során pedig megtalálták ezeket a tanulmányokat is, és ráterelődött a figyelem a rejtélyes Universal Piackutató Irodára.
Az ügyben érintett személyek mindegyike arra hivatkozott, hogy jóhiszeműen jártak el, úgy gondolták, cselekményükkel államérdeket szolgálnak. Ezt a BM sem tudta megcáfolni, kénytelenek voltak a Tóth István és társai elleni nyomozástól elkülöníteni az ügyet.
A Lampart és az Universal közötti bizonyítottan fiktív szerződések alapján átutalt pénzek miatt senkit nem vontak felelősségre. A Lampart és az MNVK-2. közötti színlelt szerződések felbukkanása – bár az imént említett nyomozás során terhelő bizonyítékként felhasználni nem tudták – az Universal működésére terelte a figyelmet, és kiderült, hogy a Metalimpex a Lampart által átutalt összeg többszörösét biztosította a fantomcégen keresztül a katonai titkosszolgálatnak.
Gergely Miklós emlékei szerint valamikor a hatvanas évek végén keresték őt fel Kapás Pál és Tóth Géza MNVK-2-es tisztek azzal, hogy folyamatos pénzügyi támogatásra lenne szükségük, amelyet a fedőintézményükön keresztül kellene bonyolítani. A folyamatosság az éveken keresztül tartó, éves szinten több százezer forintra rúgó átutalásokat jelentette, amelyet a már ismertetett módon, fiktív tanulmányok felhasználásával oldottak meg. Dévai saját munkatársait kérte fel a dolgozatok megírására, mivel a fantomcégnek nem voltak alkalmazottai, akik a megrendelést teljesíthették volna.
Összesen nagyjából tíz tanulmány készült el ezzel a módszerrel, amelyek teljesen értéktelenek voltak a cég működése szempontjából, ugyanis a konspiráció fenntartása érdekében Dévai kénytelen volt az Universal által újrakötött és a fedőcég logójával ellátott írásokat a páncélszekrénye mélyére süllyeszteni, nehogy a beavatatlan munkatársak felismerjék saját kezük munkáját egy idegen cég borítója alatt.
Leállították a nyomozást
Az Universallal kezdett együttműködés elején Kapás biztosította a Metalimpex vezetőit arról, hogy a szerződések teljesen legálisak, mivel mind a Külkereskedelmi Minisztérium
Dévai és Gergely azonnal értesítették összekötőjüket a felderítésnél, akik rövid időn belül intézkedtek is, és a revizori vizsgálat lekerült a napirendről. Gergely állítása szerint személyesen a pénzügyminiszter-helyettes, Madarasi Attila járt el az ügyben, és állította le az ellenőrök zavaró szimatolását a fantomcéghez köthető pénzügyek körül.Madarasi Attila szerepe nem meglepő, jó kapcsolatokkal kellett rendelkeznie a Honvédelmi Minisztériumban, hiszen hozzá tartoztak a haditechnikai vállalatok a Pénzügyminisztériumon belül, így több alkalommal is részt vett a Honvédelmi Bizottság ülésein.
Dévai bukásáig folyamatosan történtek átutalások az Universal részére: összesen hárommillió-háromszázezer forint került 1974 nyaráig ezen az úton a HM titkosszolgálatához a vállalat nyereségének terhére. Sajnos arról egyelőre nem tudunk, hogy hány vállalat fizetett valós pénzeket fiktív tanulmányokért az Universal számlájára, azonban feltehetően a Lampart és a Metalimpex ezzel nem voltak egyedül.
Az MNVK-2. tartott egy „bemutató gyakorlatot” több külkereskedelmi vállalat vezetője előtt, ahol megbeszélték a pénzkitermelés különböző módozatait, többek között a színlelt szerződések nyújtotta lehetőségeket is, de azt sajnos nem tudjuk, hány vállalatvezető volt ezen a találkozón jelen.
A BM hiába tárta fel a népgazdaság kárára elkövetett sikkasztást, az operatív érdek előrébb való volt az ország vagyonának védelménél, vagyis a fedőcég mibenlétét nem lehetett nyilvánosságra hozni, így az Universallal kapcsolatos bűncselekmények büntetőeljárás tárgyát sem képezhették. Az indoklás az volt, hogy az így szerzett összegeket „a szolgálat állami érdekek kielégítése végett hasznosítja”.
A sorozat korábbi részei:
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Magyar Nemzeti Bank bécsi fiókbankja a rendszerváltoztatás után is pénzmosodaként működhetett
Simon Moskovics, Moshe Sanbar és a külkeres maffia bécsi és izraeli szálai
