Borvendég Zsuzsanna sorozata: A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Hálózatok egykor és most – elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en! Az első, bevezető rész után most Parvus következik. Ő volt az a viszonylag kevéssé ismert felforgató, aki összeállított egy olyan akciótervet, amivel a németek le tudták győzni az orosz Birodalmat. A mai idők bomlasztói hasonló mintákat követnek. Parvus “kézikönyve” szerint a legszegényebbekre, a háború által leginkább sújtott rétegekre kellett koncentrálni. Meg kellett támadni az közlekedési csomópontokat, ellátási útvonalakat, gyakorlatilag kiéheztetve, kivéreztetve a hátországot. Minél rosszabb a tömegeknek, annál jobb nekik. Javasolták az olajkutak felgyújtását, mint a politikai nyomásgyakorlás egyik aduászát, de kitértek arra is, miképpen kellene az országba becsempészni könnyen kezelhető robbanószereket, amelyeket a feltüzelt proletárok utak, hidak és vasutak felrobbantásához használhatnak. A terrorcselekmények kivitelezése mellett kiemelt fontosságú volt az ideológiai hadviselés is. A tervet kezdetben a németek fizették – Lenint kiválasztva –, de a bonyolult játszmában maffiózók, bankárok is részt vettek, akik leginkább az első világháború semleges területein szervezkedtek.
Az éppen uralkodó politikai formáció leváltására a felforgatás, vagyis a rend és a nyugalom megzavarása a legrégibb és a legjobban bevált módszertan, ami akár gyökeres társadalmi változások elindításához is elegendő lehet.
Tudták ezt a „felvilágosult” jakobinusok is, de igazán a marxista tanokból kifejlődő szélsőbalos anarchisták formálták tökélyre a zavarkeltés fortélyait. „Tudásukat” nem hagyták a feledés homályába veszni, részletes receptkönyveket írtak – és írnak napjainkban is –, amelyeket kései utódaik lépésről lépésre követve tovább rombolhatják mindazt, ami az emberek többségének biztonságot, kiszámíthatóságot, vagyis a normális élet lehetőségét jelenti.
Parvus a színre lép
1915 háború dúlta tavaszán egy jól ismert forradalmár besétált a konstantinápolyi német követségre és átadott egy forgatókönyvet. Alekszandr Lvovics Parvus, eredeti nevén Izrail Lazarevics Gelfand (egyik mozgalmi álnevén: Helphand, vagyis segítő kéz) egy alsó középosztálybeli zsidó család fiaként látta meg a napvilágot a cári Oroszországban, és fiatalon elkötelezett marxistává, a permanens forradalom teoretikusává vált.
Anarchista és felforgató gondolatai az európai szélsőbalos szervezkedések központi figurájává emelték, a bolsevik brigádok kiemelkedő vezéralakja lett. Lenin és Trockij legközvetlenebb bajtársaként Svájcban és Németországban is szervezte a szociáldemokrata erőket, miközben a nemzetközi munkásmozgalom legfőbb pénztárosaként sikkasztás gyanújába keveredett: Gorkij Éjjeli menedékhely című darabjából származó bevételt – amit az író a földalatti baloldali szervezetek támogatására szánt – zsebre tette.
Utólag ugyan visszafizette tartozását, de a nyugati kommunisták belé vetett bizalma megrendült. Isztambulban telepedett le, és mivel az Oszmán Birodalom összeomlását kísérő balkáni háborúk remek lehetőséget nyújtottak a meggazdagodásra, fegyverekkel kezdett kereskedni. A regionális konfliktusok rövid úton világégéshez vezettek, és Törökország – amelynek fővárosában Parvus is élt ekkor – a németek oldalán szállt be a nagy háborúba.
A milliók szenvedését okozó kataklizma a bolsevikok számára nem volt több, mint egy esély a hatalom megkaparintására. Úgy gondolták, hogy a félfeudális szinten megrekedt orosz birodalomban terebélyesedő elégedetlenséget kihasználva megvalósíthatják a történelem egyik legnagyobb emberkísérletét, a proletárdiktatúrát. Ehhez támogatókat és szövetségeseket kerestek, például a német kormányzatban, akik számára kulcskérdés volt a keleti front felszámolása.
Egy máig hatásos akcióterv
Parvus és társai nem bízták tervüket a véletlenre, hanem egy részletes akciótervet nyújtottak át az isztambuli német nagykövetség tisztségviselőinek. Ez a „programfüzet” tartalmazta mindazokat az alaptételeket, amelyek mai napig központi elemei a felforgatásra, rendzavarásra törekvő erők tevékenységének.
Lássuk a legfőbb ajánlásokat! Ötleteket adtak, hogy miképpen lehet a birodalomban jelenlévő gondokat kiaknázva mozgalmat szervezni a szenvedők tömegéből, és mi alapján válasszanak vezéregyéniséget egyes közösségekben, akit megfuttatva és felépítve a szervezkedés irányítói közé emelhetnek. Közülük kerülhetnek ki később azok, akik a nemzetközi politika színpadán is a forradalom arcai lehetnek, és akikre építkezve ki lehet alakítani a „brandet”, a baloldali propagandát, amellyel érzékenyíteni tudják a nyugati társadalmak tagjait.
Még messze voltak attól, hogy a tényleges hatalom birtokában legyenek, de már ekkor gondoltak az alternatív valóság felépítésére!
Megnehezíteni a hátország élelmezését
Természetesen a legnagyobb nyomorúságban élőknek, a háború által legjobban sújtott területek lakosainak a megkörnyékezését javasolták első körben, hiszen a legkisebb ráfordítással náluk lehetett látványos eredményeket elérni. A forradalom kalmárának is nevezett, ekkor már hatalmas vagyonnal rendelkező kalandornak és párttársainak talán sikerült is elhitetni a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeivel, hogy az ő boldogulásukat akarják és nem pusztán a hataloméhség motiválja tetteiket.
Agitáltak a nagyvárosokban és az ipari centrumokban, alaposan feltérképzeték az ellátási útvonalakat, a közlekedési csomópontokat, hiszen ezek támadásával hatékonyan lehet nehezíteni mind a front, mind a hátország élelmezését és egyéb közszükségleti cikkekkel való ellátását – tovább fokozva ezzel a nyomort, a szenvedést, de legfőképpen az elégedetlenséget.
Minél rosszabb a tömegeknek, annál jobb nekik. Javasolták az olajkutak felgyújtását, mint a politikai nyomásgyakorlás egyik aduászát, de kitértek arra is, miképpen kellene az országba becsempészni könnyen kezelhető robbanószereket, amelyeket a feltüzelt proletárok utak, hidak és vasutak felrobbantásához használhatnak.
Nemzetközi hangulatkeltés – ismerős?
A terrorcselekmények kivitelezése mellett kiemelt fontosságú volt az ideológiai hadviselés.
Sajtóhadjáratok megszervezését ajánlották, amelyek részben az orosz nép rossz közérzetét és felháborodását voltak hivatva szítani, de eredményesen bevethető volt világpolitikai téren is: a nemzetközi hangulatkeltésnek már ekkor is fontos szerepet szántak. Parvus hangsúlyozta a nemzetiségi ellentétek kihasználásának, a szeparatista törekvések támogatásának jelentőségét, amely a német és osztrák uralkodók számára sem volt ismeretlen hatalomtechnikai eszköz – bőven vannak erről történelmi tapasztalataink.
Az összeállított akcióprogram meggyőző és lenyűgöző volt, a német uralkodó és kormánya lelkesen fogadta a nem várt segítséget. Különösen úgy, hogy nem egyszerűen egy kivitelezhető és hatékony forgatókönyvet kaptak kézhez, hanem egyúttal egy mindenre elszánt terrorbrigád is a rendelkezésükre állt. A hab a tortán pedig a felforgatás vezéreként megnevezett személy programja volt.
Ki mást ajánlhatott volna Parvus a bolsevik forradalmárok vezérének, mint régi bajtársát, Vlagyimir Iljics Uljanovot, mozgalmi nevén: Lenint?
Lenin mindent megígért a támogatásért
A svájci száműzetésében kényelmesen tengődő kommunistavezér jól érzékelte, hogy mi az a politikai ajánlat, amely visszautasíthatatlan a központi hatalmak számára, és összefoglalta, hogy hatalomra jutása esetén mire számíthatnak Oroszország háborús ellenfelei. A köztársaság kikiáltása után azonnali és feltétel nélküli fegyverletételt helyezett kilátásba, amelyben mindenféle területi, vagy jóvátételi követeléstől eltekintett, emellett beígérte az orosz csapatok kivonását Törökországból, valamint lemondott a Boszporuszra és a Dardanellákra vonatkozó stratégiai igényekről is.
Belpolitikai tervei szintén a birodalom meggyengülésének ígéretét hordozták magukban, hiszen a nagybirtokok kisajátításáról, a nemzetiségi autonómia megadásáról szóló értekezésekből a németek joggal érezhették úgy, hogy évszázados riválisuk végképp leköszön a világpolitika színteréről. Készek voltak hát finanszírozni a bolsevik terroristák elképzeléseit.
Alvilági figurák, fedett bankműveletek, titkosszolgálati akciók
Első nekifutásra kétmillió aranymárkát juttattak el Leninhez és társaihoz, az összeg azonban édeskevésnek bizonyult, ennek sokszorosára volt még szükség a továbbiakban. Semleges országokon keresztül áramoltatták a pénzügyi támogatásokat: Svájc, Skandinávia és Dánia szolgáltak az illegális tevékenység szervezésének központjaiként. Parvus Koppenhágában létrehozta a Nemzetközi Gazdaságkutató Intézetet, amelynek fedésében szövögette sötét terveit, mint a pók a hálóját.
Hatalmas erők mozdultak meg, hogy ezeknek a minden hájjal megkent hatalommániás őrülteknek kiszolgáltassák az orosz birodalom maradványait. Titkosszolgálati akciók, fedett bankműveletek, alvilági figurák gyanús üzletei kísérték a puccs előkészületeit, de így is 1917 novemberéig kellett várni, amíg a bolsevik horda felsétált a szentpétervári Téli Palota lépcsőjén, hogy öntudatlanságig igya magát a cári borospincében.
A „dicsőséges” forradalom története, az Auróra ágyúlövése, a matrózok és proletárok hősies küzdelme csak az utólag kreált álvalóság lenyomatai: ez a hazugság volt a nép igazi ópiuma.
Parvust kiszorították a hatalomból
Parvus nem kapott helyet a kiépülő Szovjetunió vezetésében, és nem élhette meg álmai beteljesülését sem. Emigrációban maradt, és 1924-ben, 57 éves korában elhunyt.
„Életműve” azonban sokáig fennmaradt és százmillió halálos áldozatot, tengernyi szenvedést követelt világszerte. A német birodalom sem úszta meg szárazon, hogy leállt ezekkel az alvilági fickókkal üzletelni: a háború elvesztése után káoszba fulladt a birodalmi álom, hogy romjaiból egy új gonosz emelkedjen fel.
A Nyugat viszont nem tanult a németek kárán: lelkesen fogadta a szovjet társadalmi kísérletet és rengeteg pénzt és energiát áldozott arra, hogy megszilárduljon a bolsevik pártállam. Parvus kései követői pedig a mai napig nagy sikerrel terjesztik a felforgatás, a rendzavarás régi módszertanát.
A sorozat első része itt olvasható:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt
