borvendég zsuzsanna
Frakciót alakít az AfD is, a Mi Hazánk EP-képviselője és hozzájuk csatlakozott
Összegyűjtötte a szükséges számú partnert, saját frakciót alakít az Alternatíva Németországért az Európai Parlamentben. A formációhoz kilenc országból 28 képviselő csatlakozott, köztük a Mi Hazánk Mozgalom képviselője, Borvendég Zsuzsanna is.Átadta európai parlamenti mandátumát Borvendég Zsuzsannának a Mi Hazánk elnöke - Itt van, mit üzent közben Magyar Péternek
Lemondott EP-mandátumáról a Mi Hazánk elnöke (akinek azért nem írjuk le nevét, mert a fránya FB-algoritmusok előszeretettel tiltanak miatta), így azt portálunk egykori vendégszerzője, Borvendég Zsuzsanna kapja meg. A mandátum átadásáról szóló nyilatkozatában T. László egyébként Magyar Péternek is üzent, aki ugyan szintén megígérte, hogy visszalép a listavezetői helyéről, ezt azonban nem tette meg.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Ami nem tetszett valamelyik potensebb titkosszolgálatnak, az már a nyolcvanas években is könnyen kigyulladhatott
A nyolcvanas évekre a mikroelektronikai berendezések fejlesztéséről szólt a hidegháborús versengés, amelyből Magyarországnak is ki kellett vennie a részét. A hazai vállalatok leginkább a technológiai csempészetben jeleskedtek, de fejlesztési feladatokat is kaptak a Nagy Testvértől.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az USA sohasem tudta megakadályozni, hogy a szovjetek fejlett nyugati technológiához jussanak
Az amerikai hatóságok a nyolcvanas évek elején komoly szigorításokat igyekeztek ráerőltetni a szövetséges országok külkereskedelmére: meg akarták akadályozni a keleti blokk államainak hozzáférését a tiltott technológiákhoz. A gazdasági érdekek azonban folyamatosan felülírták az USA politikai elvárásait, a nyugati cégek mindig találtak kiskapukat az embargó kijátszására.Mi Hazánk: a kommunista rendszer besúgója volt Magyar Péter pártjának egyik alelnöke (Videó)
A kommunista rendszer titkosügynöke volt az a férfi, aki egyik alapítója és alelnöke lett annak a pártnak, amelyben nemrég szerepet vállalt Magyar Péter – hangzott el a Mi Hazánk Mozgalom keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kör bezárul, a kommunisták 1956 után az IBM-től béreltek számítógépet a titkos kommunikáció rejtjelezéséhez
A titkos információk kódolása és az ellenséges üzenetek megfejtése alapvető érdeke minden ország titkosszolgálatának. Az persze már vita kérdése lehet, hogy mi és miért számít titoknak. A kommunizmus idején az állampárti politikai rendőrség még ezt a kérdést is az osztályharchoz vezette vissza.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A homo sovieticustól és a homo kádáricustól a homo terminátoricusig vezeti el az emberiséget a woke progresszió
A woke; az eltörlés „kultúrája”; a szexuális devianciák ünneplése; a többségi társadalom kollektív bűntudatának erőltetése; a múlt meghamisítása azáltal, hogy visszavetítjük az éppen aktuális divatőrületet az elmúlt évszázadok, évtizedek értelmezésére – ismerős próbálkozások. A gyökereit nagyon jól ismerjük, hiszen a saját bőrünkön tapasztaltuk meg.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hollósi elvtárs megunta a szabadságot és hazatért Magyarországra, ahol egyébként szerinte üldözik a kommunistákat (1972-ben)
Hollósi Péter hithű kommunista ávós tisztként bontogatta mások privát leveleit a 72-es Postahivatalban, mígnem 1970-ben úgy döntött, olajra lép. Azon az útvonalon hagyta el Magyarországot, amelyet saját maga rekonstruált a „disszidensek” leveleiből. Folytatjuk a dezertőr titkosszolga múlt héten megkezdett történetét!Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az állambiztonsági karrierhez nem mindig kellett erős "idegrendszer"!
A hidegháború idején számos esetben kényszerültek arra a szocialista titkosszolgálatok, hogy óvintézkedéseket tegyenek, vagy teljes átszervezéseket végezzenek egy-egy tiszt szökése miatt. Vannak híres dezertálások, mint például Pacepa, a román kémfőnök átállása, akinek tudása az egész blokk hírszerzését érzékenyen érintette.Ajánljuk még