Borvendég Zsuzsanna sorozata: Ami nem tetszett valamelyik potensebb titkosszolgálatnak, az már a nyolcvanas években is könnyen kigyulladhatott
A nyolcvanas évekre a mikroelektronikai berendezések fejlesztéséről szólt a hidegháborús versengés, amelyből Magyarországnak is ki kellett vennie a részét. A hazai vállalatok leginkább a technológiai csempészetben jeleskedtek, de fejlesztési feladatokat is kaptak a Nagy Testvértől. Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az USA sohasem tudta megakadályozni, hogy a szovjetek fejlett nyugati technológiához jussanak
Az amerikai hatóságok a nyolcvanas évek elején komoly szigorításokat igyekeztek ráerőltetni a szövetséges országok külkereskedelmére: meg akarták akadályozni a keleti blokk államainak hozzáférését a tiltott technológiákhoz. A gazdasági érdekek azonban folyamatosan felülírták az USA politikai elvárásait, a nyugati cégek mindig találtak kiskapukat az embargó kijátszására. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kör bezárul, a kommunisták 1956 után az IBM-től béreltek számítógépet a titkos kommunikáció rejtjelezéséhez
A titkos információk kódolása és az ellenséges üzenetek megfejtése alapvető érdeke minden ország titkosszolgálatának. Az persze már vita kérdése lehet, hogy mi és miért számít titoknak. A kommunizmus idején az állampárti politikai rendőrség még ezt a kérdést is az osztályharchoz vezette vissza.
Borvendég Zsuzsanna sorozata: A homo sovieticustól és a homo kádáricustól a homo terminátoricusig vezeti el az emberiséget a woke progresszió
A woke; az eltörlés „kultúrája”; a szexuális devianciák ünneplése; a többségi társadalom kollektív bűntudatának erőltetése; a múlt meghamisítása azáltal, hogy visszavetítjük az éppen aktuális divatőrületet az elmúlt évszázadok, évtizedek értelmezésére – ismerős próbálkozások. A gyökereit nagyon jól ismerjük, hiszen a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hollósi elvtárs megunta a szabadságot és hazatért Magyarországra, ahol egyébként szerinte üldözik a kommunistákat (1972-ben)
Hollósi Péter hithű kommunista ávós tisztként bontogatta mások privát leveleit a 72-es Postahivatalban, mígnem 1970-ben úgy döntött, olajra lép. Azon az útvonalon hagyta el Magyarországot, amelyet saját maga rekonstruált a „disszidensek” leveleiből. Folytatjuk a dezertőr titkosszolga múlt héten megkezdett történetét! Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az állambiztonsági karrierhez nem mindig kellett erős "idegrendszer"!
A hidegháború idején számos esetben kényszerültek arra a szocialista titkosszolgálatok, hogy óvintézkedéseket tegyenek, vagy teljes átszervezéseket végezzenek egy-egy tiszt szökése miatt. Vannak híres dezertálások, mint például Pacepa, a román kémfőnök átállása, akinek tudása az egész blokk hírszerzését érzékenyen érintette. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A rendszerváltás idején elfelejtettek szólni a szakszolgálatnak, hogy már nem kell a rádiófelderítési adatokat átküldeni a szovjeteknek
Az talán már ismert, hogy a magyarországi katonai rádiófelderítés rendkívül magas színvonalon működött a szocializmus éveiben. Képesek voltak a Földközi-tengeren cirkáló amerikai flották lehallgatására és üzeneteik dekódolására is. Ezeket az adatokat egyből megosztották a szovjetekkel, ami a hidegháború idején magától értetődő volt, azonban a reflexeket nehéz volt levetkőzniük a rendszerváltoztatás után.
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Természetesen a magyarországi szervezett bűnözést is a kommunistáknak köszönhetjük
Az 1973-as olajárrobbanás nem hagyta következmények nélkül a vasfüggöny keleti oldalára szorult országokat sem, sőt a változásokhoz való alkalmazkodási képtelenségük miatt sokkal súlyosabban érintette a szocialista blokk államait, mint a Nyugatot. A viszonylagos jóléten alapuló kádári alku csődöt mondott. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A gulyáskommunizmusra 1979 után már nem volt pénz, de a rendszer nem tudott változni és változtatni
1979 nyarán megbukott a „gulyáskommunizmus”. Az ország gazdasága az összeomlás közelébe került, és Kádár János kénytelen volt felmondani az életszínvonal fokozatos emelésén alapuló paktumot, amelyet maga kényszerített rá a társadalomra. Borvendég Zsuzsanna sorozata: Egyszer már legyőztük a kommunizmust, ne felejtsük el ezt a tudásunkat továbbadni a következő nemzedékeknek
Százmillió halott, ennél is több bebörtönzött, tönkretett, kifosztott ember, a meg nem született gyermekek tömegei és a megszületettek feldolgozatlan transzgenerációs fájdalmai. A kiskapuk, a megalkuvások, az „élni csak kell” önfeladások, a félrefordulások, a lesunyt tekintetek és az elkapott pillantások évtizedei. A „ne szólj szám”, a duplagondol és a kettős beszéd „kultúrája”. A csengőfrász rettenetéből főzött hamisgulyás, a kínos felvonulásokért és műmosolyokért nyert langyos sörök és hideg virslik szánalmas szürkesége. Egyszóval: a kommunizmus. Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az USA gyakorlatilag az egész világtól adót szedett a „petrodolláron” keresztül
Az orosz–ukrán háború kirobbanását követő szankciós politika újra rávilágított Európa kiszolgáltatottságára. Az energiaárak az egekbe szöktek és kiderült: alternatív megoldás sem igazán létezik. Az azóta szaporodó fegyveres konfliktusok a Közel-Keleten egyre fokozódó veszélyt jelentenek a fosszilis energiahordozók kereskedelmére. A történelem ismétli önmagát. Ráadásul ezek a válságok csupán kísérő jelenségei egy pénzügyi, gazdasági rendszer összeomlásának, amelyet szintén egy olajválság fedésében hoztak létre néhány évtizeddel korábban. Borvendég Zsuzsanna sorozata: az árulók sem voltak boldogok Kádár Magyarországán
Az 1956-os szabadságharc véres leverése után Kádár János súlyos legitimációs problémával küzdött: nem vezetőként, hanem gyilkosként tekintett rá a magyar társadalom túlnyomó többsége, és az egész nyugati világ. Hatalmának stabilizálásához szemléletváltásra volt szükség, amely személyének elfogadtatásán alapult. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták mindig jól használták ki az emberi gyengeségeket
A Szabad Európa Rádió a hidegháború egyik hadszíntere volt. A szerkesztőségek munkáját nagyhatalmi érdekek nyomásgyakorlása kísérte, és a rádió épülete a korabeli kémjátszmák egyik kiemelt helyszínének számított. Hírszerzők és elhárítók színes maszkabáli forgatagának adott otthont a müncheni intézmény. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták a családodat is megkínozzák, ha érdekükben áll
A kommunista titkosszolgálatok jelentős energiát fordítottak arra, hogy az emigrációba menekült értelmiséget behálózzák. Az ellenségesnek minősített személyeket igyekeztek lejáratni, hitelteleníteni, illetve mindent megtettek azért, hogy a kialakuló emigráns csoportokat bomlasszák, a tagokat egymás ellen fordítsák. Voltak azonban olyanok is a nyugati magyarság soraiban, akikről úgy gondolták, megengedőbb hangnemben gondolkodnak a szovjet megszállás alatt álló szülőföldről, honvágyuk és gyökereik olyan erősek, hogy könnyen találhatnak egy gyenge pontot, amelynek felhasználásával a közelükbe férkőzhetnek. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták célba vették a magyar emigrációt is, ügynököket küldtek, bomlasztottak
Kádár János rendkívül változatos technikákkal igyekezett az autonóm értelmiséget felhasználni saját érdekei mentén. Politikájának éppúgy része volt a megfélemlítés és ellehetetlenítés, mint a megalázás és a megalkuvásra kényszerítés. Miközben a párthű kádereket középszerű képességeik ellenére minden fórumon futtatták, a valódi tehetségek sikerei mögött szívszorító tragédiák, lélekölő küzdelmek húzódtak. De a hatalom útja sem volt mindig mentes a kudarcoktól. Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kommunisták mindig zseniálisan csináltak az áldozatból bűnöst!
A kádári és aczéli rendszer hatalompolitikai struktúrája olyan mélységeket rejt, amellyel máig nem sikerült igazán szembenéznünk. Teljes megértése társadalom-lélektani elemzést is igényelne, különösen akkor, ha az ügynökkérdést is rendbe kívánjuk tenni. A kádári társadalompolitika alapja egy szövetséginek hazudott rendszer volt, amely azt a látszatot kívánta fenntartani, hogy a hatalom birtokosai kiegyeztek a néppel. Légy reakciós!
Az ünnepek alatt vagy az új év kezdetén minden ember hajlamos arra, hogy végiggondolja az elmúlt év sikereit, kudarcait, veszteségeit. Én sem vagyok ezzel másképp. Idei évem lényegi tanulsága egy tőmondatban összefoglalható: légy reakciós! Egy katolikus írótól, Georges Bernanostól származik az a bon mot: „Csak a halottak nem reagálnak többé.” Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Magyar Tudományos Akadémia sztálinizálása
A bolsevik totalitarizmus az élet minden területét uralni akarta. Csírájában fojtották el az autonóm cselekvés bármely módozatát, sőt a gondolat szabadságát is meg kívánták szüntetni, amit az agymosó propaganda volt hivatva elvégezni. Ennek sikeressége azonban nagy mértékben függött attól, hogy mennyire tudják elhallgattatni a klérust és a tudósokat. A tudomány objektív tényeivel szembemenni az ő materiális gondolkodásuk alapján talán nagyobb kihívást jelenthetett, de ennek sem volt akadálya. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.