Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Magyar Tudományos Akadémia sztálinizálása

Az egypártrendszer hivatalossá tétele után elsöprő támadást intéztek a Magyar Tudományos Akadémia ellen is.

A nemzeti önazonosság őre

Sokszor hallhattuk a rendszerváltoztatást követő években, hogy az Akadémia a sztálinista időkben kialakított szervezeti rendben működik, ennek megváltoztatása elkerülhetetlen. Arra is élénken emlékezhetünk, hogy mekkora felháborodás kísérte az akkori kormányzat döntését, amikor a 2010-es években megpróbálkoztak az intézmény finomhangolásával. Nyilván a humán- és társadalomtudományok területe a leginkább ideológia- és politikaérzékeny, így a legnagyobb ellenállás innen érkezett. Ezen tudományágakban máig érvényesül a baloldali túlsúly, azt a látszatot keltve, mintha a társadalomtudományok hagyományosan baloldali műfajt jelentenének. Az Akadémia 1949-es átszervezése előtt ez korántsem volt így.

Az 1945 után hatalomba kerülő kommunista vezetés nem bízott a reakciósnak kikiáltott tudós társaságban, és úgy ítélték meg, hogy a Kodály Zoltán vezette szervezet nem alkalmas arra, hogy képviselje és megvalósítsa a Szovjetunióból importált tudománypolitikát. Félelmük korántsem volt alaptalan. A Magyar Tudományos Akadémia – történelmi okok miatt – sajátos szerepet töltött be a nemzeti gondolkodásban. 1825-ben jött létre, közadakozásból, nemzeti kezdeményezésre, akkor, amikor a magyarság önálló államisággal nem rendelkezett, vagyis a jelentősége messze túlmutatott saját magán.

A magyar kulturális hagyományok, a nemzeti önazonosság védelme hárult rá, a szellemi integritásunk letéteményeseként tekintett rá minden magyar ember. Mivel nem uralkodói akarat hívta életre, a nemzettudat sajátos megtestesüléseként volt értelmezhető a léte. A tudományos élet területén autonómiát élvezett, és függetlenségét akkor is megőrizte, amikor az 1920-as évektől kezdve teljes költségvetését az állam vállalta át.

A mesterterv: az elsorvasztás

1948-ban a többpártrendszer felszámolása után szinte azonnal sorra került a tudomány sztálinizálása is. Az 1948 júniusában létrejött Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) vezetése már a megalakulás utáni első hetekben elhatározta a Tudományos Akadémia elsorvasztását. Feloszlatását a fent említett okok miatt nem lehetett véghezvinni, de megpróbálták jelentőségét és szerepét lassan kiiktatni a tudományos életből azáltal, hogy feladatait egy újonnan létrehozott szerv hatáskörébe utalták. Az 1948. július 1-jén megtartott MDP titkársági ülés elfogadott egy jogszabálytervezetet, amely a Magyar Tudományos Tanács felállításáról (MTT) rendelkezett. Feladata a tudományos élet tervszerű irányítása volt, a miniszterelnöknek alárendelve. Elnökévé Gerő Ernőt nevezték ki. A MTT feladatköre kiterjedt a tudományos kutatások irányvonalának meghatározására, a kutatások munkatervének elkészítésére, és a munkák ellenőrzésére. Az egyetemi tanárokat, tudományos intézetek vezetőit csak a tanács véleménynyilvánítása után nevezhették ki. A Tudományos Tanács közvetlen pártirányítására utal, hogy tényleges vezetését nem az elnökség, hanem a pártkollégium látta el, amelynek vezetője szintén Gerő Ernő volt.

Azt gondolhatnánk, hogy az elsődleges károkat a humán tudományterületek szenvedték el, de valójában mindent szétvertek. Magyarországon az agrárium volt a legfontosabb iparágazat, hiszen elsődlegesen a mezőgazdasági termelésünk volt nemzetközi értelemben piacképes. A vas és acél országának építése során azonban legkevésbé sem voltak tekintettel hazánk adottságaira. Ennek a bolsevik ámokfutásnak rendelték alá a tudományos életet is. A Sztálin által meghirdetett nagy természetátalakító tervek magyarországi megvalósítása kitüntetett szerepet kapott a Tudományos Tanács által meghatározott kutatási irányvonalak között. A tanács 1949. évi munkatervében – a bányászat és a nehézipar fejlesztésére vonatkozó rész után – második pontban jelennek meg az agronómiai tudományok. A készülő első ötéves terv részeként a tanács feladata volt meghatározni a tudományos kutatás ötéves tervét, amelyben fontos szerepet kapott a Micsurin és Liszenko által kidolgozott új agrobiológiai iskola meghonosítása a magyar mezőgazdaságban. A Magyar Tudományos Tanács működése rövid életűnek bizonyult, de elindította azt a folyamatot, amelyet a szovjet mintára átalakuló Magyar Tudományos Akadémia fejezett be, vagyis a tudományos élet bolsevizálását.

Amikor a legjobb tanítvány túllőtt a célon

1949 nyarára megváltozott a párt akadémiával kapcsolatos álláspontja. Bár eredetileg azért döntöttek az MTA elsorvasztása mellett, hogy akadály nélkül követni tudják a sztálini tudománypolitikát, kiderült, ez a szervezeti forma nem felel meg a szovjet elvárásoknak. 1949 tavaszán két szovjet akadémikus, Sabanov és Gluscsenko magyarországi látogatásuk során tanulmányozták a Magyar Tudományos Tanács munkáját is. Észrevételeik arra késztették Gerő Ernőt, hogy Moszkvába utazzon, és személyesen tájékozódjon a tudománypolitika irányítóitól. Értésére adták: a kommunista mintaállam ragaszkodik ahhoz, hogy a tudomány irányításának szervezeti rendszere a szovjet példához hasonlóan épüljön fel. Gerő Ernő a magyar vezetés számára következőképpen magyarázta az MTA tekintélye visszaállításának szükségszerűségét:

Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa tehát túllőtt a célon, de hiába próbálta túlhaladni „mesterét”, az orrára koppintottak. Ez a buzgóság még a Nagy Testvérnek is sok volt.

1949 őszén sor került a Magyar Tudományos Akadémia újjászervezésére. A Magyar Tudományos Tanács felállítása óta eltelt szűk egy esztendőben jelentősen megváltozott a politikai háttér. Az 1949. május 15-én megtartott országgyűlési választások után hivatalosan is egypártrendszer volt Magyarországon, és a társadalom megfélemlítése és kiszolgáltatottsága elérte azt a szintet, amikor már nem kellett félni komoly ellenállástól. A párt politikai bizottságának 1949. szeptember 14-én megtartott titkársági ülésén hoztak határozatot az MTA és az MTT összevonásáról, értékelve az elmúlt egy év tanulságait:

Objektív vagy nemzetietlen?

Mielőtt visszaállították volna az Akadémia elsőbbségét a tudományos élet irányításában, biztosítani kellett politikai megbízhatóságát. Ezt a taglétszám radikális csökkentésével kívánták elérni. Valójában 1949 őszén az akadémiai tagság már nem lett volna alkalmas arra, hogy komoly ellenállást fejtsen ki a párt politikájával szemben. Több mint ötven akadémikus szavazata „esett ki” betegség, külföldi tartózkodás vagy börtönbüntetés miatt, a megmaradó szavazatok többsége pedig a kommunista elvárásokhoz igazodott volna. Vagyis 1949-re már minden olyan autonóm értelmiségit elüldöztek, meghurcoltak vagy elhallgattattak, akik tekintélyüknél fogva érdemben szólalhattak volna fel az elnyomó rendszer ellen.

De ezzel még nem érte be a hatalom. A tagság csökkentését úgy kívánták elérni, hogy a tiszteleti, rendes és levelező tagság mellett bevezették a tanácskozó tag kategóriáját, akik csak használhatták az akadémiai címet, de nem vehettek részt az intézmény életében. A még meglévő 258 tag közül 103-at választottak újra, 122 akadémikust tanácskozó taggá minősítettek, 17 tudós tagságát felfüggesztették külföldi tartózkodás miatt. Többen azért veszítették el tagságukat, mert megszüntették a Széptudományi Alosztályt, és azok sem rendelkeztek semmilyen jogosultsággal, akik börtönkenyéren tengették napjaikat. Újonnan 27 elkötelezett kommunista került be az akadémikusok közé, akiknek tudományos tevékenységét nehéz lett volna hitelesen dokumentálni, viszont politikai nézeteiket tekintve tökéletesen megbízhatók voltak. A Magyar Tudományos Akadémia szovjetizálása befejeződött.

Az elkövetkező évtizedek során gondosan ügyeltek arra, hogy a politikai sokszínűség ne fertőzze meg a tudományos élet színtereit. Az Akadémia a szocialista rendszer ideológiai zászlóshajójává vált, és a rendszerváltás után sem sikerült a baloldali túlsúllyal szemben kialakítani valamiféle erőegyensúlyt. És az az igazság, hogy elkötelezett konzervatív és jobboldali értékrenddel manapság sem könnyű akadémiai ösztöndíjakat vagy pályázatokat elnyerni. A tudomány „objektivitására” hivatkozva sokan máig tagadják, hogy a nemzeti gondolatnak, az identitásunk erősítésének, a hazaszeretet megnyilvánulásának helye lehet a tudományos életben. Az „objektivitás” álarca mögött valójában értékrendbeli különbség húzódik meg, vagyis az egész érvelés csak szánalmas szemfényvesztés. Vajon mit szólnának ehhez azok, akiknek adományaiból közel kétszáz éve létrejött a Magyar Tudományos Akadémia?

Vezető kép: Budapest, 1900 - 1910. A Magyar Tudományos Akadémia épülete a Ferencz József téren (ma Roosevelt tér). MTI Fotó / Reprodukció