központi statisztikai hivatal
A KSH adatai alapján túl vagyunk a nehezén: nagy visszaesés után ismét nő a fogyasztás
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 4,6, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,4, az üzemanyag-kiskereskedelemben 19,5 százalékkal visszaesett az értékesítés volumene 2023-ban, az előző évihez képest, a teljes évre vetítve – összegezte az Index a KSH friss adatait. Az is kiderült ugyanakkor, hogy túl vagyunk a nehezén, hiszen – naptárhatástól megtisztítva – decemberre az előző év decemberéhez mérten már csak minimális – naptárhatástól megtisztítva 0,2 százalékos volt – a visszaesés a kiskereskedelem egészére vetítve. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.