központi statisztikai hivatal
Csökkent a születések száma, de lassult a népességfogyás üteme
Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született és 9111 ember halt meg. 2022 szeptemberéhez képest a születések száma 7,0, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.Újabb gyomros a drágulásnak - 12,2 százalékra csökkent az infláció
Szeptemberben 12,2 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, a járműüzemanyagok ára jelentősen emelkedett, az élelmiszereké csökkent augusztushoz viszonyítva. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,4 százalékkal nőttek, ezen belül az élelmiszerek 0,2 százalékkal olcsóbbak lettek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Nagy Márton: hét hónapja folyamatosan csökken az infláció
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el. A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a tárca pénteki közleményében.Beszakadt az infláció júliusban - Brutálisan hatékonyak a kormányzati intézkedések
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a kormány egyre inkább letöri az inflációt, 2023 júliusában az infláció mértéke már 17,6 százalékra csökkent. Ez az előző hónaphoz, júniushoz mérten újabb 2,5 százalékpontos csökkenést jelent, míg a januári tetőzéshez viszonyítva már több mint harmadával alacsonyabb a szankciós infláció mértéke.Közel 100 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset Magyarországon
A KSH adatai szerint tovább folytatódott a bérek emelkedése: 2023 májusában a bruttó átlagkereset 567 800 forintot tett ki. Ez 86 ezer forinttal több, mint egy évvel korábban, így a bérek éves alapon 17,9 százalékkal nőttek.Áprilisban 76 ezer forinttal nőtt a magyar átlagkereset
2023 áprilisában tovább folytatódott a bérek gyarapodása: a KSH adatai szerint a bruttó átlagkereset 15,5 százalékot növekedve elérte az 568 300 forintot, miközben a nettó bér 391 700 forintra nőtt. Bár a reálkereset áprilisban az elhúzódó háború és az elhibázott szankciók miatt kialakult nehéz helyzet miatt 6,9 százalékkal csökkent, az infláció egyre nagyobb ütemű csökkentése újra megnyitja az utat a reálbérek bővülése előtt – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.Hamarosan új elnök lesz a KSH élén
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke június 11-től Kincses Áron lesz, aki Vukovich Gabriella helyét veszi át – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.13 év után leköszönt a KSH elnöke, az új elnök Kincses Áron lett
A mai napon arról számolt be az Index, hogy Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelenlegi elnöke saját kérésére nyugdíjba vonul, helyét pedig Kincses Áron, a hivatal alelnöke veszi át. Vukovich Gabriella jogász, demográfus 2010 óta töltötte be az elnöki szerepet a statisztikai szervezet élén – írja a portál.Márciusban 577 900 forint volt a bruttó átlagkereset
Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Ajánljuk még