Pesti Srácok

20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, miközben 4 százalék alatt van a munkanélküliség

null

2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett; a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. július–szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 737 ezer fő volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 13 ezer fővel, a külföldön dolgozóké pedig 18 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 6 ezerrel csökkent az egy évvel korábbihoz képest.

A foglalkoztatottak létszáma és aránya lényegében egyik nem esetében sem változott az előző év azonos időszakához viszonyítva. A férfiak foglalkoztatotti létszáma 2 millió 450 ezer főt tett ki, foglalkoztatási rátájuk 79,5 százalék volt, míg a nők körében a foglalkoztatottak létszáma 2 millió 168 ezer fő volt, a foglalkoztatási ráta pedig 70,5 százalékot ért el. Emellett a munkanélküliek száma 2023 szeptemberében 191 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,9 százalék volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. július–szeptemberi időszakban a 15–74 éves munkanélküliek száma 22 ezerrel, 200 ezerre, míg a munkanélküliségi ráta 0,4 százalékponttal, 4,1 százalékra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A férfiak körében a munkanélküliek száma 104 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,2 százalékponttal, 4,0 százalékra emelkedett. A nőknél a munkanélküliek száma 96 ezer volt, munkanélküliségi rátájuk 0,6 százalékponttal, 4,2 százalékra növekedett.

PestiSracok facebook image

A kormány szerint válságálló a munkaerőpiac

– állapította meg Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberre vonatkozó foglalkoztatottsági és munkanélküliségi statisztikái kapcsán. Hozzátette, hogy az elmúlt egy évben több mint 20 ezer fővel, 4 millió 759 ezerre emelkedett a dolgozók száma, miközben a munkanélküliség 4% alatti szinten maradt, 3,9%-ot ér el, ami az unióban a hetedik legkedvezőbb eredmény. A KSH adatai szerint a munkanélküliség aránya Budapesten, valamint Közép- és Nyugat-Dunántúlon sem éri el a 3%-ot, azaz aki tud és akar dolgozni, az el tud helyezkedni, ráadásul ezért egyre magasabb bért is kap. A Gyurcsány-korszakhoz képest ugyanis 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, miközben háromszorosára nőtt az átlagbér, a minimálbér és a garantált bérminimum is.

Czomba Sándor hozzátette, hogy a kormány a munkaerőpiaci tartalék aktivizálásával tovább kívánja növelni a foglalkoztatottságot, ezzel még alacsonyabb szintre csökkentve a munkanélküliséget. Az államtitkár megállapította, hogy az olyan kormányzati lépések, mint a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, a Széchenyi Kártya Program, valamint a célzott munkaerőpiaci támogatások sikeresen megvédték a magyar munkahelyeket és a családokat is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.