munkanélküliség
Már közel 5 millióan dolgoznak a júliusi adatok szerint
2024. júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.Hollik István számokkal igazolja, hogy a Fidesz tett többet a munka becsületének visszaállításáért
Költői kérdést tett fel Hollik István a közösségi oldalán, ami május elseje alkamából igen aktuális. Az országgyűlési képviselő arra kereste a választ, hogy melyik kormány tett többet a munka becsületének visszaállításáért. A táblázatából ez hamar ki is derül.Soha nem volt még olyan kevés regisztrált álláskereső, mint 2023-ban
A rendszerváltás óta nem volt olyan alacsony a regisztrált álláskeresők száma, mint 2023-ban. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tavaly átlagosan havi 232 ezer álláskeresőt tartott nyilván, amely további 6 ezerrel volt kedvezőbb az eddigi 2022-es rekordévhez képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden.Nagymértékben emelkedett a munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államokban 12 ezerrel, 218 ezerre nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten – közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön. Az elemzők várakozásának átlagában kisebb, 210 ezres szám szerepelt.Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés növekedése, mélyponton a munkanélküliség
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom és az ipari termelés növekedése novemberben, amikor történelmi mélyponton stagnált az infláció.Októberben újabb 37 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma
Magyarországon a munkaalapú társadalom erős és ellenálló, hiszen a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is sikerült megvédeni a munkahelyeket és tovább növelni a foglalkoztatottak számát - kommentálta a legfrissebb munkaerőpiaci adatokat pénteki közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.20 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve, miközben 4 százalék alatt van a munkanélküliség
2023 szeptemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 759 ezer főre emelkedett; a férfiak körében 12 ezer fős, a nőknél 8 ezres növekedés volt – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).Gazdaságfejlesztési Minisztérium: még soha nem dolgoztak ennyien Magyarországon
A Kormány a háború és szankciók sújtotta nehéz gazdasági helyzetben is mindent megtesz a munkahelyek megvédése érdekében. A KSH adatai szerint egy év alatt 51 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, így júniusban már 4 millió 766 ezer fő dolgozott hazánkban. A Kormány intézkedései tehát nemcsak megvédték, hanem tovább növelték a munkahelyeket, soha ennyin még nem dolgoztak Magyarországon - áll a Gazdaságfejlesztési Minisztérium legfrissebb közleményében.Gazdaságfejlesztési Minisztérium: soha ilyen alacsony még nem volt a regisztrált álláskeresők száma
A háborús idők ellenére az elmúlt 30 évben még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma hazánkban, mint idén májusban. Az év ötödik hónapjában mindössze 228 600 fő szerepelt a nyilvántartásban, ami új történelmi mélypont – közli a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.Ajánljuk még

















