Pesti Srácok

Már közel 5 millióan dolgoznak a júliusi adatok szerint

null

2024. júliusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 20 ezer fővel, 4 millió 765 ezer főre nőtt. A munkanélküliek száma 209 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A 2024. május-júliusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 746 ezer volt. Míg az összlétszám érdemben nem változott, addig a férfi foglalkoztatottak létszáma kismértékben, 2 millió 501 ezer főre csökkent, a nőké pedig 29 ezerrel, 2 millió 245 ezer főre nőtt. A hazai elsődleges munkaerőpiacon 4 millió 580 ezer fő dolgozott, 26 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. Miközben a külföldön dolgozók létszáma kissé, 109 ezer főre nőtt, a közfoglalkoztatottak létszáma 12 ezerrel, 57 ezer főre csökkent - írták.

A 15-64 évesek körében a foglalkoztatási arány 0,3 százalékponttal, 75,1 százalékra bővült. A ráta a férfiak esetében kismértékben, 79,0 százalékra csökkent, a nőknél 0,8 százalékponttal, 71,2 százalékra emelkedett. A 2024. május-júliusi időszakban a 15-74 éves munkanélküliek száma az előző évhez képest 12 ezer fővel, 210 ezer főre, a munkanélküliségi ráta pedig 0,2 százalékponttal, 4,2 százalékra nőtt.

A férfiak esetében a munkanélküliek száma 109 ezer fő volt, 4,2 százalékos munkanélküliségi rátájuk lényegében megegyezett az egy évvel korábbival. A nőknél a munkanélküliek száma 101 ezer főt tett ki, a munkanélküliségi ráta pedig 0,3 százalékponttal, 4,3 százalékra növekedett. A munkakeresés átlagos időtartama 9,7 hónap volt, az összes munkanélküli 37 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 35 százaléka legalább egy éve keresett állást. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint (https://nfsz.munka.hu/) a nyilvántartott álláskeresők létszáma 2024. július végén az egy évvel korábbihoz képest 1,4 százalékkal, 224 ezer főre csökkent.

PestiSracok facebook image

(MTI / Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.