Pesti Srácok

Nagy Márton: hét hónapja folyamatosan csökken az infláció

null

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el. A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a tárca pénteki közleményében.

A miniszter úgy fogalmazott: jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszerinfláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt, azaz a kormány intézkedései a szankciós élelmiszerinflációt a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb mint a felére vágták vissza. Mindez élénkítheti a keresletet, ezzel is segítve a fogyasztás ismételt bővülését. Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte, hogy "a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak, folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem. Ugyanakkor az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el, mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták."

Az elmúlt időszakban jelentősen – a KSH adatai szerint júliushoz képest 8,2 százalékkal – emelkedett a járműüzemanyagok ára. Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak. A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj a Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb. Jelenleg a Mol a piaci átlag három–ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt – olvasható a közleményben. Nagy Márton hozzátette, hogy "mindennek ellenére sem került veszélybe, hogy év végéig a kormány egy számjegyűre csökkentse az inflációt, azonban arra az ismertetett okokból minden bizonnyal nem októberben kerül sor".

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Soós Lajos

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.