Pesti Srácok

Csökkent a születések száma, de lassult a népességfogyás üteme

null

Az előzetes adatok szerint 2023 szeptemberében 7222 gyermek született és 9111 ember halt meg. 2022 szeptemberéhez képest a születések száma 7,0, a halálozásoké 11, a házasságkötéseké pedig 9,8 százalékkal csökkent. A természetes népességfogyás lassult – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Mint írták, szeptemberben 7222 gyermek született, 7,0 százalékkal, 543 újszülöttel kevesebb, mint egy évvel korábban. 9111 ember halt meg, 11 százalékkal, 1183 fővel kevesebb, mint 2022 szeptemberében. A természetes fogyás a 2022. szeptemberi 2529-cel szemben 1889 fő volt. Közölték azt is, hogy szeptemberben 6948 pár kötött házasságot; ez 9,8 százalékkal, 751-gyel kevesebb a 2022. szeptemberinél. Január és szeptember között 64 655 gyermek jött világra, 2,4 százalékkal, 1589-cel kevesebb a 2022. január–szeptemberinél. Ezen belül január–márciusban 7,7 százalékkal több, míg áprilisban 2,1, május–júniusban 9,3, július–szeptemberben 6,1 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma 2022 azonos hónapjaihoz képest.

A tájékoztatás szerint a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,52, ami egy évvel korábban 1,53 volt. A KSH szerint 93 600-an haltak meg, 7,7 százalékkal, 7780-nal kevesebben, mint egy évvel korábban. Január–februárban 11, március–júniusban 4,2, július–szeptemberben pedig 9,7 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

Úgy folytatták, hogy a születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 28 945 fő volt, ami 18 százalékkal alacsonyabb a 2022. január–szeptemberi 35 136 fős értéknél. Hozzátették: 40 111 pár kötött házasságot, 25 százalékkal, 13 182-vel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–februárban 45, március–áprilisban 31, május–júliusban 25, augusztus–szeptemberben 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2022 azonos hónapjaiban.

PestiSracok facebook image

Ezer lakosra 9,0 élveszületés és 13,0 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,1, a halálozási arányszám pedig 1,0 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2022. január–szeptemberinél; ennek következtében a természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 4,0 ezrelékre mérséklődött. Január–szeptemberben ezer élveszületésre 3,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal kevesebb az előző év azonos időszakának értékénél. A házasságkötési arányszám 5,6 ezrelék volt, 1,8 ezrelékponttal kisebb, mint egy évvel korábban – írták.

A közlés szerint a születések száma a régiók többségében nőtt, háromban, Budapesten, Nyugat- és Közép-Dunántúlon pedig csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű növekedés Pest régióban, míg a legnagyobb mérséklődés Budapesten történt. A halálozások száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest; a legnagyobb mérséklődés Észak-Magyarországon, a legkisebb Nyugat-Dunántúlon következett be – fűzték hozzá. Mint írták, a természetes fogyás mindegyik régióban mérséklődött, a leginkább Pest régióban, a legkevésbé Budapesten. A házasságkötések száma az összes régióban csökkent. A legnagyobb visszaesés a fővárosban, a legkisebb Észak-Magyarországon volt.

Közölték azt is, hogy 2022 októbere és 2023 szeptembere között 86 902 gyermek született, 2931-gyel, 3,3 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 128 666-an haltak meg, 16 780-nal, 12 százalékkal kevesebben a megelőző 12 havinál. Az elmúlt egy évben 50 785 pár kötött házasságot, 16 020-szal, 24 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál – áll a tájékoztatóban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohai Balázs

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.