cocom-lista
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Az USA sohasem tudta megakadályozni, hogy a szovjetek fejlett nyugati technológiához jussanak
Az amerikai hatóságok a nyolcvanas évek elején komoly szigorításokat igyekeztek ráerőltetni a szövetséges országok külkereskedelmére: meg akarták akadályozni a keleti blokk államainak hozzáférését a tiltott technológiákhoz. A gazdasági érdekek azonban folyamatosan felülírták az USA politikai elvárásait, a nyugati cégek mindig találtak kiskapukat az embargó kijátszására.Borvendég Zsuzsanna sorozata: 1979-ben megvesztegettük a líbiaiakat, hogy mi szállítsunk nekik amerikai alkatrészeket tartalmazó katonai rádiókat
A Varsói Szerződés katonai együttműködésén belül a magyar katonai rádiófelderítés rendkívüli hatékonysággal működött. Az MNVK-2., vagyis a katonai hírszerzés figyelte a NATO-tagországok és Ausztria katonai hírközlését, még a Földközi-tengeren cirkáló amerikai flotta kommunikációját is lehallgatta.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A híres COCOM-lista és a leghíresebb szocialista nagyvállalatok
A hidegháborús fegyverkezési verseny sokba került nekünk, magyaroknak is. Bár ebben a sorozatban az ország kirablása kapcsán leginkább pénzügyi visszaélésekről, a nemzetközi pénzügyi hálózatok és a hazai pártemberek együttműködésével végrehajtott gazdasági csalásokról olvashattak eddig, a nagyhatalmi versengéshez is kénytelenek voltunk anyagi hozzájárulást adni.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Horn Gyulát „leszidták”, a Videoton feketelistára került – Mégis folytatódhatott a csempészés
A hidegháború idején a szovjetek és a keleti blokk igen nehezen jutottak hozzá a nyugati, tiltólistás termékekhez. Például a számítógépekhez. Ebben játszott kulcsszerepet a Videoton, amely egy időben az amerikaiak feketelistájára került. Később kiderült, hogy a Videoton az Elektromodult „fedezte”. Horn Gyulát kérdőre vonták, de igazából minden folytatódott tovább. Egy felmérés kimutatta, hogy az Amerikából Nyugat-Európába 1976 és 1981 között érkezett számítógépek fele a keleti blokkban kötött ki.Feltehetően ennek nagy részét Magyarország közvetítésével utaztatták át a vasfüggönyön, és ezzel az amerikai adminisztráció is tisztában volt. De az üzlet végül felülírta a politikát.Ajánljuk még