felforgatás
Szabó Tímea amerikai mentora feltüzelte az ukránokat, majd magukra hagyta őket a bajban
Daniel Langenkamp amerikai külügyes a kilencvenes évektől fogva meghatározó szerepet játszott Szabó Tímea nemzetközi karrierjének elindításában, természetesen amerikai érdekek mentén. Szabó Langenkampot követte Bostonba is, ezután került a Harvardra kutatóként, majd Afganisztánba. Langenkamp az utóbbi években éppen Kijevben próbált destabilizálni az amerikai nagykövetség szóvivőjeként – úgy látszik, sikerrel. A receptúra ugyanaz, mint 1956-ban: végig hitegették az ukránokat minden szinten, provokálták az oroszokat, majd amikor Putyinék támadásba lendültek, ők szépen eltűntek, és otthagyták az őslakosokat a bajban - olvasható a kontra.hu cikkében. A rikácsoló Szabó Tímea és a DK-s Arató szerint csak választási csalás esetén nyerhet a Fidesz áprilisban (Karantén-vlog)
Bár a fröcsögések és hazugságok már hónapok óta felsőbb fokozatba kapcsoltak az ellenzéknél, a hivatalos kampány elkezdése előtt még egy fokozatot feljebb csavartak a motoron a hatalom után ácsingózó "demokraták". Ennek köszönhető, hogy Márki-Zay Péter még több ostobaságot és sértést húzott elő a cilinderből, miközben ismét leleplezte magát rosszindulat és tudatlanság tekintetében is, ezt pedig a Karantén is jegyezte. Egy magát gazdasági fórumnak nevező, régi komcsikat felvonultató rendezvényen Zajos Peti ugyanis az alapvető élelmiszerek áfájáról tartott kiselőadást, azt azonban véletlenül kifelejtette, hogy Gyurcsányék emelték először 20 százalékra, majd Bajnaiék 25 százalékra az élelmiszereket adóját, az Orbán-kormány pedig néhány éve pont a tej, tojás, hal, baromfi- és sertéshús áfáját 5 százalékra csökkentette, amit a baloldal nem szavazott meg az Országgyűlésben. A jóemberkedés lovagjai azonban a szavakban most is a leggálánsabb simogatómesterek. A Karantén a nagy böngészés közepette szembetalálkozott a jó recskás Gréczyvel is, aki egyre több rendezvényre kíséri el Dobrev Klárát; most épp Göncz Árpád halálának évfordulóján gyűlt össze a nagy csapat, Gréczy pedig, mintha mi sem történt volna, készül a kultúráért felelős ellenzéki pozíciójára. Az ellenzéknek természetesen a hazánkról készült imázsfilmek sem tetszenek; nyilván a nemzeti büszkeség erősítése sosem volt erőssége a baloldalnak, most azonban szintet léptek, és az általuk hangoztatott megosztáshoz és kirekesztéshez egy remek gyűlöletvideóval járultak hozzá. Végül a fő fogás Szabó Tímea szokásos rikácsolása és a DK-s Arató Gergely felháborító felböfögése a mai Karanténban, akik előre siránkoznak, hogy ha nem nyer a baloldal, akkor az csak abból az okból alakulhat így, hogy a Fidesz csal. A két kőkommunista felforgató azt is hozzátette mellékesen, hogy természetesen 2018-ban is csalással nyertek a kormánypártok. Bizonyítékként egy haveri Soros-szervezet "jelentését" hozzák fel, súlyos zavart igyekezve okozni Magyarországnak. Nézzétek most is a Karantént, most sem fogjuk vissza magunkat! Borvendég Zsuzsanna sorozata: A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Hálózatok egykor és most – elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en! Az első, bevezető rész után most Parvus következik. Ő volt az a viszonylag kevéssé ismert felforgató, aki összeállított egy olyan akciótervet, amivel a németek le tudták győzni az orosz Birodalmat. A mai idők bomlasztói hasonló mintákat követnek. Parvus “kézikönyve” szerint a legszegényebbekre, a háború által leginkább sújtott rétegekre kellett koncentrálni. Meg kellett támadni az közlekedési csomópontokat, ellátási útvonalakat, gyakorlatilag kiéheztetve, kivéreztetve a hátországot. Minél rosszabb a tömegeknek, annál jobb nekik. Javasolták az olajkutak felgyújtását, mint a politikai nyomásgyakorlás egyik aduászát, de kitértek arra is, miképpen kellene az országba becsempészni könnyen kezelhető robbanószereket, amelyeket a feltüzelt proletárok utak, hidak és vasutak felrobbantásához használhatnak. A terrorcselekmények kivitelezése mellett kiemelt fontosságú volt az ideológiai hadviselés is. A tervet kezdetben a németek fizették – Lenint kiválasztva –, de a bonyolult játszmában maffiózók, bankárok is részt vettek, akik leginkább az első világháború semleges területein szervezkedtek. Soros és a CIA, Mogiljevics és a KGB, avagy a krízisek bábmesterei – Bemutatjuk a felforgatás titkos forgatókönyvét (videóval)
Miben hasonlít a CIA (kavarjon az adott országban Mark Palmer vagy Soros György) és a KGB, avagy utódja, az FSZB? A felforgatásnak ugyanazt, de legalábbis nagyon hasonló módszerét alkalmazzák az összes célországban. Cikkünkben (főleg magyarországi példákkal alátámasztva) bemutatjuk, hogy hogyan. Ehhez egy néhai szovjet hírszerző lesz a segítségünkre. A nyolcvanas években az egykori KGB-s Bezmenov (aki papíron újságíró és követségi alkalmazott volt) egy érdekes, egyórás előadásban elmagyarázta a felforgatás módszereit, amit Magyarországon mind a Tanácsköztársaság előtt, mind '45-től, majd a rendszerváltás után, és 2010-től felerősödve megfigyelhettünk. Az első cél a destabilizáció, a célország teljes meggyengítése. Kulcsterületek a vallás, az oktatás, a társadalmi szervezetek, az adminisztráció és jog, a hadsereg és a munkavállalás terepe. Ezeket kell megszállni, megfertőzni. A Bezmenov által ismertetett módszerek (vallás gyengítése, civil szervezetek bevetése, szociális egyesületek támogatása, értéktelen tárgyak tanítása és erőltetése) ma is pontosan megfigyelhető. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.