Különös utazás a felforgatók elméjében – Lenintől Snidling úrig és így tovább
I.
Ott kezdődött, hogy a németek felraktak a vonatra. Nem is a németek, hiszen tulajdonképpen Svájcból indultam, de értitek. Ők álltak az egész mögött. Ki kellett ütni a riválist a koncért folyó vérszivattyúból, a „Nagy háborúból”, ahogy hívták. Irány Oroszország, a Birodalom, a hazám, írhatnám gúnyosan, de nyilván sohasem volt az.
Legenda lettem, basszus. Pólókon, szép diákmellekre feszülve hordják a ronda fejemet. Gondolnád egy ilyen kopasz, jobb körökben lenézett éhenkórászról? Na, mindegy, nem kérkedek. Szóval 1917. Tolták a németek és az amerikaiak a pénzt, mi meg meghülyítettünk mindenkit. Megzápult a nép, az a nyomorult, az az éhező, az a háborúba belefáradt. Szabadság, egyenlőség, proletárok, meg a többi baromság.
Jött a polgárháború, közben elkezdtünk kicsinálni mindenkit, aki kicsit is mást akart. Nem volt rájuk szükségünk, ahogyan a cári családra sem. Mentek a levesbe. Kegyetlen volt – igen, de szükségszerű. És jól tette a világ, ha megjegyezte ezt a szót.
Szükségszerű – kispofám, ezzel leírjuk az egész huszadik századot! Te meg csak kussolj vagy magyarázd ki a burzsuj nyugati barátaidnak, társutaskám.
II.
Mindegy, másnap Budapesten ébredtem fel. Reggel még Pogány József voltam, harsogó újságíróból lett rossz kiállású hordószónok, de este már Snidling úr, a Szabadszellemű Színház szabadszellemű rendezője.
Fogtam a megafont és mentem szétcseszni az előadást. Ne nézzél! Politikus vagyok, felforgató, ez a dolgom. Szarok én a másik darabjára, nekem ő nem kollégám, náci, mint a többi. Másik énem, a festett hajú, az ismertebb, az meg mindenhol rettegett. Rettegett itt és rettegett ott, szétrettegte magát a semmin. Rettegős interjú a gyurcsányista Magyar Narancsban? Jöhet! Vagy a HVG-n? Menjen! Antiszemitizmus, fasizmus, diktátor, meg a többi baromság. Ugyanazt mondtam el mindegyiknek, kicsit máshogy fűszerezve, a kisebb lapoknak még csak át sem fogalmaztam.
Csóringer kerületi újság, örüljél inkább, tuti címlap, „vesszen Orbán”, megatöbbi. Vágjátok? A társutas nyugati média meg szépen átvette a sirámokat.
Az a másik rendező persze megkapta a Nemzetit is. Átnevezni nem tudtuk. Meg volt a Heti Hetesben is, ott sipákolt, meg nyavalygott, meg gúnyolódott milliókért, nyomták a Hahota-vicceket, ez a prolinépség meg kajálta. Milliós nézettség! Pedig szarabb volt, mint a kései Gálvölgyi-só, nagyjából a Maksa-híradó vagy Ihos Józsi szintjén toltuk.
Emlékszem, néztük a tévében a Hajós lázadását, hogy az a pofátlan alak bement a HírTV-be nyílt levelet olvasgatni. Még 2006-ban. Hogy a Feri mondjon le. Jól kikészítette a Heti Hetesben a Gálvölgyi, a Hernádi, meg a munkásőr-tekintetű Farkasházy.
Mi a francot képzelt a Hajós? Harmadik utas szocdemnek álmodta magát, hát mit gondolt, honnan kapta a zsét? A németeknek nincs szükségük harmadik utas idealistákra, kisöcsém. Ment is a levesbe később. Azokat szeretjük, akik elvégzik a feladatot a saját szintjükön. Az Esterházy, a Nádas, meg a Spiró, azok mindig megírják, megírták, nagyon okosan, nagyon körülírva, hogy kussoljatok, a Ferinek igaza van! Minden korok minden Ferijének mindig igaza lesz! „Igazságbeszéd.” Mekkora volt! Önmagában megérne egy Nobelt, azt úgyis a mi körünknek osztogatják.
Spirótól még azt is olvastam, hogy azért jó, szinte önfeláldozó, hogy a Molnár Gál Péter egy szarházi ügynök volt, mert ezzel jót akart. Kajak megírta, hogy így üzent a Kádár-rendszernek, mert a kritikáit nem olvasták. Komolyan, megérdemli a támogatást a Spiró is, ez is kimagyaráz mindent, ahogy kell, ezen a burzsuj intellektuális fokozaton. Kár, hogy a Szabó István-ügyben nem vetettük be. Ott is lábjegyzetezhetett volna mindenfele.
Na, a Hajós. Én biztos nem lázadtam volna fel. Farkasházy humorosnak szánt fenyegetéseit még elviseli az ember, meg Hernádi lenéző anyáskodását, cukiskodását, de amikor Gálvölgyi szeme gonoszba vált, az még nekem is sok. Jó kis ÁVH-s lehetett volna, mint a mikroszkópos Komlós. Mert a pártot azért mindig megvédjük!
Akkor gonoszak leszünk és kemények, összezárunk. Előtör belőlünk az ifjú gárdista, a bolsevik lelkület. Az árulókat gyűlöljük igazán, Hajós is megtanulta. És tudjátok – most röhögök, sírva, de röhögök – nálunk előbb-utóbb mindenki áruló. Lesz vagy volt.
III.
Jól emlékszem arra is, amikor a fő-felforgató Willi Münzenberg beosztottjaként a fényképeket kellett kiretusálnom. Kiradíroztam, akiket már kinyírt a Sztálin. Csupa régi havert, meg elvtársat. Radeket, Kun Bélát, ezeket mind ki kellett. Meg egy csomó ismeretlen csóringert. Aztán az egyik fotón magamat is észrevettem.
Fura érzés volt. Most radírozzam ki magam? Két héttel később agyonlőttek.
IV.
Ezért is volt nagy meglepetés, amikor 2019-ben elnyertem azt az amerikai ösztöndíjat, liberális voltam, meg jogvédő, LMBTQ, meg minden. Papíron persze. Moment, bitte – ugye vágod a poént?
Mintha fontosak lennének nekem a melegek, hát hol nem szarom le az egészet? Gondolod, hogy tényleg azt akarom, hogy minden második utcasarkon egy fekete transzvesztita vigyorogjon rám? Vagy egy szakállas arab? Nézz már rám, még csajom sincs, olyan kibírhatatlan vagyok. Lószart, öcsém, korszellem. Jössz velünk vagy megdöglesz.
Nem úgy, már nem golyó által, csak ellehetetlenítünk. Először is náci leszel. Aztán mehetsz pénztárosnak a diplomáddal. Én meg begyűjtöm a lóvét. Az lesz, amit mi mondunk. Az a könyv marad meg, amit én mondok. Nem érdekel, ha Mark Twain a maga korában haladó volt. Nem olvastam, nem is fogok ilyen szart. Tamás bátya, még csak az kéne.
Nekem csak egy rasszista tetű ez a Twain. Pokolra vele! Igazságot annak a fekete rablónak, hogy is hívták azt a tavalyit? Eh, kit érdekel, a dolgát elintézte a nyomorult, meggyújtotta a tüzet.
Tudod, öcsém, voltam én már fideszes, jobbikos is, meg minden. Lehet, leszek is még, mit tudom én. Most Momentum, vágod, Budán, pont reszelek erre a sok pesti prolira, a sok baromra, aki valami szabadsághősnek vél. Komolyan, még utalnak is, mikroadományokat. Ezt a sok szerencsétlent. A vidékieket meg hagyjuk is.
Buta vagyok, de a politikában nem számít. Kiváncsi vagyok a sok arcra, akik kiröhögtek a gimiben. Azért, mert hózentrógerem volt. Hol vagytok? Én 2022-re, de legkésőbb 2044-re miniszterelnök leszek. Vagy nem jön ki matekban a 2044?
V.
Kérem, kiszámoltuk, hogy Magyarországról ennyi és ennyi nyomorultat kell begyűjtenünk a Gulágra. Ingyenmunka. Gazdasági fellendülés! Nekünk, a csudálatos Szovjetuniónak! Tudtátok, hogy egy magyarnak köszönhetitek? Hogy hívták... ismertem is... savanyú arc, okostojás, de azért ezt jól kitalálta... Megvan, a Varga elvtárs. A Jevgenyij. De miért is a hatvanas években halt meg? Hogyhogy nem nyírtuk ki?
Biztos tett a túlélésért, mint az a bajuszos tökfejű, a Vologya. Az NKVD-s besúgó. Köpött rendesen. Tett a túlélésért. Az lett a másik hősük. A forradalom hőse. Hát ezen azért beszarok, mindig beszarok. Imre Nagy. Mi küldtük hozzátok, banyek. Ő aztán vállalta a halált – ja, miután Kádár Jancsival nem sikerült a megegyezés. De ezek a magyarok mindent elhisznek, jó, tettünk is érte, a történelemírás mindig a mi kezünkben volt.
Akié a múlt, azé a jelen, meg a jövő, vagy hogy írta az az angol író? Mindegy, valahogy így volt. És maradt.
Leírjam a lényeget? Ehhez nem kell egyetlen dögunalmas Marx- vagy Lukács-szarságot se elolvasnod. Kommunistának lenni nem bűn és kommunistaként nem követhetsz el bűnt, elvtársaim, a lényeg, hogy legyen hova fejlődni és legyen kire mutogatni!
Nekünk csak bűnbakok kellenek. Hiszen az eszme jó, egy rakás szart nem ér, de jó! Miért, mert azt mondjuk! Nem tetszik? Golyó. Most nem tetszik? Mondtam, irány a Teszkó, te fasiszta, nacionalista állat! Homofób szarházi. Büntetésből olvass el négy vörös posztós Gorkij-kötetet vagy bármit Vámos Miklóstól!
VI.
Mondom, az áthányt éjszaka után Snidling úrként ébredtem, még le se töröltem a cigánykólát az orrom alól, és már Snidling úrként meneteltem Nyugatra az üldöztetés elől. Annyira üldöztek, mint a többieket. Persze sokan csak bejelentettük, hogy elmenekülünk. Inkább maradtunk. Kint nehezebb megélni ebből a rettegésből. Ott egyrészt tényleg van mitől rettegni, másrészt vannak saját, jól bejáratott rettegőik, világmegváltóik, meg felforgatóik. Nyelvtudás is kéne. Franc fog tanulni negyvenévesen.
Van, aki elmenekülne, de inkább mégis itt gitározik a kókadozó közönségének vagy irogatja a könyveit. A kiadást azért támogatjuk, az nem lehet, hogy ne támogassuk. Tanulmányírás végtelenül, egyetemi állások, persze, ezek mennek, hiszen végtére is értelmiségiek vagyunk. Ha szar vagy újságírónak, jöhetsz politikusnak, mint az az izé. Várj, több is van. Nem is jut most eszembe a nevem. Szarkeverőből viszont sosem elég, lehetsz jámbor vagy dühös, itt a helyed.
A laptopod mögül hergeled a népet, aztán beülsz a jól megszolgált autóba. Csak dolgozni ne kelljen. Izzadni. Ezt megtanultuk az írógépszerelőtől, meg a többi „munkásból” lett kádertől, hogy dolgozni büdös, a kétkezi munka nem nekünk való. A körmöm ugye szétmegy. Meg attól izzadok is.
Megyek inkább rikácsolni vagy ganajt dobálni a parlamentbe, üldözésről irogatni valahová, kudarcnak fordítani a gazdasági növekedést, meg ilyenek. „Same shit”, ahogy Tamás bátyáék mondják, csak a szokásos meló.
Tudom, tudom, egy majom is képes lenne rá, de azért mindenre ő sem lenne hajlandó.
