Borvendég Zsuzsanna sorozata: A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Hogyan fertőzte meg a bolsevik propaganda a világot? Hogyan vették meg, manipulálták a nyugati értelmiséget? “Ezek a többnyire valódi tehetséggel megáldott társutasok sokáig őszintén hitték, hogy a sztálinizmus a felvilágosult élet nélkülözhetetlen része, miközben a kommunista ügynökök – cinikus mosollyal a szájuk szögletében – használták fel az „ártatlanok klubját” a legsötétebb játszmáikhoz. Stephen Koch nagyszerű könyvében a jóság rituáléjának nevezte azt az ördögi technikát, amikor a jóságot és a humanizmust állították a Gonosz szolgálatába. Ezt a cikket tényleg tanítani kéne! Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna történész sorozatát!
Az 1917-es bolsevik puccsot a világtörténelem egyik legsokkolóbb traumájának tartom, többek között azért, mert olyan pusztító járványt terjesztett el a Földön, amelynek száz évvel később sem ismerjük az ellenszerét. A kórság pusztít, újabb és újabb hullámokat vetve terjed a világban, és nincs vakcina, amely feltartóztatná. Mi, magyarok elsők között kaptuk oltást a ragály ellen 1919-ben, de védettségünk így sem kifogástalan.
Immunválasz
A kommün 133 napja olyan tanulság volt számunkra, amely átmenetileg – hazánk történelmében oly ritkán előforduló – nemzeti minimumot teremtett: a két világháború között kevesen voltak, akik visszasírták a vörös terror hónapjait, vagy a társadalmi igazságosság megvalósítását vélték volna felfedezni a népbiztosok intézkedéseiben. Azok, akik így gondolták többnyire kirajzottak a nagyvilágba, a kommunista hálózatok és a szovjet titkosszolgálatok kötelékében támadták a rendet ott, ahová éppen vezényelték őket.
Horthy amennyire lehetett, kiszorította a bolsevikeket
Hazánkban illegalitásba kényszerültek a bolsevik gondolatok. Horthy Miklós és a magyar kormányzat igyekezett ellenállni annak a nyomásnak is, hogy a megcsonkított, erőforrásaitól megfosztott trianoni Magyarország gazdasági függésbe kerüljön a Szovjetunióval szemben.
Mindez nem volt kis feladat, hiszen nyersanyagot az utódállamoktól nehezen lehetett beszerezni – olaj például éveken keresztül csak a grozniji mezőkről érkezett –, és a hazai iparmágnások is erőteljesen lobbiztak azért, hogy befektetőként részt vállalhassanak a létrejövő birodalom felépítésében. Az elszigeteltség ugyan tárgyalásokra kényszerítette a magyar kormányzatot, de kényesen ügyeltek arra, hogy a gazdasági együttműködés örve alatt ne nyerjenek teret az országban a felforgató erők.
Bécs és Berlin már a húszas évek elején elesett, Londonra és Párizsra is hasonló sors várt. A kereskedelmi tevékenység fedésébe bújtatott politikai és ideológiai hadviselést a nyugat-európai nagyvárosokból irányították: a Komintern pénzügyi központjának számító berlini szovjet kereskedelmi kirendeltségen például nagyjából nyolcszázan dolgoztak – nyilvánvalóan nem egyszerű üzletemberekről van szó.
A szovjetek Budapesten is bázist kívántak építeni, de a hajthatatlan magyar kormányzat elérte, hogy egy külön megállapodás keretében 8–12 főben maximalizálták a kereskedelmi kirendeltség alkalmazotti állományát. Az óvatosság nem volt alaptalan: Horthyék már ekkor felismerték azt a csapdát, amelybe a Nyugat önszántából menetelt, és amelynek mégis mi lettünk a foglyai 1945 után.
Sokáig irigykedve kémleltünk át a vasfüggönyön, de az elmúlt harminc évben fordult a kocka: kiderült, hogy a Nyugat lassú ütemben ugyan, de folyamatosan abba a zsákutcába tartott, ahová minket kérdés nélkül belöktek, és ahonnan hosszú évtizedeken át igyekeztünk megmenekülni – a bolsevizmus intoleráns és radikális tömlöcébe.
Alaposan megtervezett, tudatos agymosás kezdődött Nyugaton a húszas–harmincas évek fordulóján, amelynek technikái ma is ismerősen hatnak.
Ártatlan függetlenség – harc a lélekért
Miközben jól szervezett baloldali hálózat dolgozott a Szovjetunió gazdasági megerősítésén, megkezdődött a harc a lelkekért is: a Leninék által képviselt bolsevik eszme egyeduralomra tört, hívei világforradalomra készültek. Ehhez elengedhetetlenül szükség volt a szellem megfertőzésére, az emberi immunrendszer felszámolására.
És mi az, ami a leghatékonyabban rombolja az elmét és azon keresztül a hagyományos értékekbe vetett hitet? Természetesen a kultúra. Egy német médiamogul, Willi Münzenberg ötlötte ki, hogy az „eszme” mögé kell állítani az értelmiséget. Olyan humanista gondolkodókra akart támaszkodni, akiknek ártatlanságát még nem kezdte ki a radikalizmus.
Magyarán: jó szándékú balekokat keresett – lehetőleg ismert írókat, filozófusokat –, akikben néhány hangzatos szólammal fel lehet ébreszteni a messianisztikus elhivatottságot. A hiten volt a hangsúly. Ezeknek a társutasoknak, akiket Lenin csak hasznos idiótáknak hívott, hinniük kellett az „új vallásban”, teljes meggyőződéssel kellett szolgálniuk az eszmét.
Miért? Azért, mert így lehetett fenntartani a függetlenség látszatát: a fanatikus meggyőződéssel írt cikkek valóban önállóan születtek, nem megrendelésre. „Független” újságírók és más értelmiségiek legitim írásai jelentek meg legitim folyóiratokban. Csak el kellett indítani jó helyen és jó időben egy „divatos véleményt” vagy egy „divatos témát”, ez a „felvilágosult hívők” tollán áthaladva spontán fejlődött fősodratú (main stream) állásfoglalássá, amely hamarosan politikai és közéleti alapvetéssé vált.
A bolsevik hálózat legnagyobb megelégedésére. Louis Gibarti, alias Dobos László, a Komintern hálózatának Magyarországon született vezető figurája nyúltenyésztésnek hívta ezt az öngerjesztő folyamatot, amelynek során a „felvilágosult” értelmiség lelkesedése gyakorlatilag toborozta az újabb és újabb ártatlanokat.
A jóság rituáléja – és mögötte a Gonosz
Ezek a többnyire valódi tehetséggel megáldott társutasok sokáig őszintén hitték, hogy a sztálinizmus a felvilágosult élet nélkülözhetetlen része, miközben a kommunista ügynökök – cinikus mosollyal a szájuk szögletében – használták fel az „ártatlanok klubját” a legsötétebb játszmáikhoz. Stephen Koch nagyszerű könyvében a jóság rituáléjának nevezte azt az ördögi technikát, amikor a jóságot és a humanizmust állították a Gonosz szolgálatába.
Eleinte a sztálinizmus volt porondon, amikor az lelepleződött, maradt a fasizmus elleni harc, majd jött a faji elnyomás elleni küzdelem, a szexuális devianciák dicsőítése és az egyre szélsőségesebb hiedelmek divatossá tétele, természetesen mindig valamiféle fennkölt, messianisztikus csomagolásba bújtatva. Lenin hasznos idiótáiból megteremtették azt az intellektuális közeget, amely a „politikai ártatlanság” álarcát viselve letaglózott minden különvéleményt. A „nyúltenyésztés” bevált: a mesterségesen keltett divat tömeghisztériává alakult.
Nem tudnak újat mutatni
Az ártatlan tömegek felhasználásának fortélyait már Münzenberg kialakította: minden apró-cseprő, de jól kommunikálható ügy apropóján tiltakozó meneteket szervezett; a politikailag elkötelezett értelmiségiek hangját kongresszusokkal erősítette fel; hithű alkotók fesztiváljait, kiállításait rendezték meg, elhitetve, hogy csak ez a „haladó” és „modern”, vagyis a trendi művészet – minden más elmaradott. Az elbolondított hírességek aláírásait előszeretettel gyűjtötték különböző nyílt leveleken, petíciókon, ahol a hangsúly a hosszan sorakozó ismert neveken volt, nem a fogalmazvány tartalmán. Ismerős technikák?
Münzenberg élettársa így fogalmazta meg a társutasok harmincas évekbeli tízparancsolatát:
Nem helyesled Sztálin politikáját; nem mondod magad kommunistának; nem mondod, hogy szereted a rendszert; nem szólítasz fel embereket, hogy támogassák a szovjeteket. Soha. Semmilyen körülmények között. Azt mondod, független idealista vagy. Nem igazán értesz a politikához, de azt gondolod, a kisembernek is kapnia kellene egy mocskos kis lehetőséget. Hiszel a nyitottságban. Megdöbbent, megrémít, ami az országunkban végbe megy. Megrémít a fajüldözés, a dolgozó emberek elnyomása. Azt gondolod, az oroszok nagy kísérletbe fogtak, s reméled, sikerülni fog nekik. Hiszel a békében. Áhítod a nemzetek közötti megértést. Gyűlölöd a fasizmust. Úgy véled a kapitalista rendszer romlott. Ezt hangoztatod újból és újból és újból. De ennél semmi többet.
Egy tipp: próbáljuk ki, hogy a fenti idézet kulcsfogalmait kicseréljük mondjuk a genderidiotizmus állítmányaira. Változott valami az elmúlt száz év agymosási technikáiban? Talán csak annyi, hogy Bloomsburynek és társainak igaza lett. A Szovjetunió leghíresebb ügynökei, a cambridge-i kémek hírhedt homoszexuális orgiákat rendeztek, és hittek abban, hogy egy felsőbbrendű erotikus elithez tartoznak, akik túlléptek a normalitás „kegyetlenségein” és a finomabb érzések világába léptek. Koruk barbár többsége azonban még nem értette eme haladó életvitelt, és úgy vélték, az ő idejük majd körülbelül száz év múlva jön el. És valóban.
Zárt rendszer
Száz év telt el a „jóság rituáléjának” megkezdése óta, de a lényeg nem változott. A radikalizmus minden olyan – tömegek mozgósítására alkalmas – témára rátelepedett, amely az ember lelkében élő jót szólítja meg. A természetvédelemből klímahisztériát csináltak, a toleranciából megbélyegzést, a nyitottságból kirekesztést – és még sorolhatnám.
Kívülállónak maradni vagy különvéleményt megfogalmazni a boszorkányüldözés kockázatával jár. A racionális, akár tudományos tényekre alapozott érvelés haszontalan, hiszen a bolsevikok politikai ideológiából fanatikus vallást kreáltak, ahol csak a hit és az érzelmek számítanak. Koestler zárt rendszernek nevezte el azt az intellektuális börtönt, ahová a kommunisták bezárták saját gondolataikat. Innen nincs menekvés, Koestlernek sem volt igazán soha.
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás mára új köntösbe bújt: szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát. És mit várhatnak azok, akik őszintén hisznek a ma fanatizmusában, akik belépnek az „ártatlanok klubjába”? Bertold Brecht, a drámaíró jut eszembe, aki a sztálini tisztogatások idején így kommentálta a borzalmat: „Minél ártatlanabbak, annál inkább megérdemlik, hogy főbe lőjék őket.” Így gondolkodnak a zárt rendszer rabjai, akárhányadik hullámban támadnak is.
Borvendég Zsuzsanna sorozatának előző részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt – Elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en!
