Borvendég Zsuzsanna sorozata: Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
Pénzmosás, csempészés, meggyilkolt arisztokratáktól elvett ékszerek – így építette fel birodalmát a szovjetek kedvenc amerikai apa-fia párja, Julius és Armand Hammer. Julius egy odesszai zsidó kereskedő fiaként költözött Amerikába, ahol Lenin híve, majd legjobb üzleti partnere lett. Mivel az amerikai elhárítás lebuktatta, majd börtönbe dugta, fia vette át a stafétát, aki más amerikai milliárdosokat is meggyőzött a szovjet befektetésről. Például Henry Fordot. Hammer ócska búzát vitt a meggyilkolt orosz arisztokraták ékszereiért cserébe, nem számított, honnan jött a pénz, csak annak mértéke. A legdurvább, hogy a meggyilkolt cárevics hihetetlenül értékes modellhajóját is megszerezte, amit eladott egy amerikai bűnözőnek. Utóbbi ezzel köszönte meg az amerikai elnöknek, hogy az amnesztiát adott neki. Ettől fogva a vérrel bemocskolt modellhajó Franklin D. Roosevelt asztalának dísze volt. Mintegy összefoglalva mindazt a mocskot és fertelmet, amit a bolsevikeknek köszönhetünk, és amihez sok nyugati vígan vagy ostobán asszisztált. Folytatjuk Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozatát!
Létezik egy archetípus, amelyikre érvényes az a mondás, hogy róla vagy jót, vagy semmit. Ő a milliárdos filantróp figurája, akinek a bőre alatt is pénz van, informális hatalma felbecsülhetetlen, hiszen a világ vezető kormányzatai versenyeznek kegyeiért és rendszeresen megjelenik bizonyos értékek (értsd: érdekek) védelmében személyesen, vagy valamilyen szervezeten keresztül.
A filantróp archetípusa, Armand Hammer
A hivatalos és egyetlen narratíva szerint hatalmas vagyonát kivételes tehetségével szerezte. Páratlan zsenialitása megkérdőjelezhetetlen. Persze sokunkban megfogalmazódik a kérdés, hogy melyik valódi filantróp tudott meggazdagodni valaha? Hiszen annak, aki az életét arra teszi fel, hogy másokon segítsen, annak nemigazán halmozódhat fel milliárdos vagyona – e két dolog között tehát kibékíthetetlen ellentét feszül.
Armand Hammer egy igazi archetípus volt: a minden hájjal megkent, képmutató és kalmárlelkű kommunista mintaképe. Története a Szovjetunió születésével kezdődött és annak összeomlásával ért véget, számtalan gyomorforgató történetet hagyva az utókorra okulásul. Lássuk most a kezdeteket!
Armand apja, Julius Hammer Odesszában született, egy zsidó kereskedő fiaként. 16 éves volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költöztek. Itt került kapcsolatba a radikális és hivatásos forradalmárokkal, akik a cári Oroszországból elmenekülve már a századforduló előtt világméretű hálózatot építettek maguknak.
Borisz Reinstein volt a kiképzője, aki a munkásmozgalom helyi vezetőjeként kapcsolatot tartott a későbbi bolsevik vezetőkkel, így Leninnel is.
Julius elkötelezett mozgalmár lett, feleségével együtt részt vettek a titkos szervezkedések pénzelésében is. Sőt, még Leninnel is volt alkalma találkozni egy európai kongresszuson. Először patikusként dolgozott, majd megvett egy drogériát, amit hamarosan számos másik követett: az igazi amerikai álom megvalósulása – mondhatnák. A valóság azonban árnyaltabb volt.
Üzletláncnak álcázott pénzmosoda
Hammer – aki időközben az orvosi egyetemet is elvégezte – nem tartozott a feltörekvő, hálás bevándorlók közé, hanem üzletlánca bevételének egy jelentős részét a felforgató kommunista szervezetek finanszírozására fordította. Ezzel bekapcsolódott egy nemzetközi vérkeringésbe, ahol csempészet és más illegális műveletek támogatása révén saját maga is gyarapodni kezdett: mire kitört az első világháború, már nyolcvan alkalmazottja, sofőrje és állandó személyzete volt – egy igazi „szocialista” világfi lett belőle. Céghálózata pedig fokozatosan a nemzetközi brigádok pénzmosodájává vált, majd a bolsevik puccs után Julius Hammer és az üzletlánca még inkább felértékelődött.
Lenin 1919-ben az Egyesült Államokba küldte diplomataként Ludwig Martenst, egy német nemzetiségű orosz gyáros fiát, aki már korábban is nagy szolgálatot tett a pártnak: robbanószereket csempészett, röplapokat terjesztett, és létrehozott Angliában egy gyárat, ahol titokban gépfegyvereket készítettek Leninék számára.
Az első világháború előestéjén azonban lebukott, így a brit titkosszolgálat elől menekülve az Egyesült Államokba távozott és itt egy export-import cég alapításával támogatta a szervezet működését: illegális pénzügyi manővereket hajtottak végre és csempésztek mindent, amiben pénz volt – természetesen szoros együttműködésben a Hammer-birodalommal. Leninék hatalomra kerülése után Martens hazautazott, majd őt szemelték ki arra a szerepre, hogy képviselje a párt érdekeit a tengeren túl.
Vérrel szerzett gyémántokkal kereskedtek
Visszatérése után kapcsolatba lépett Hammerrel, és nem kisebb feladatot akasztott a nyakába, mint hogy pénzügyi tanácsokat adjon, segítséget nyújtson a megszületőben lévő bolsevik állam gazdasági stabilitásának megteremtésében. Az USA kormánya nem ismerte el Leninék hatalmát, így minden orosz tulajdonban álló számlát befagyasztottak. Átmenetileg úgy igyekeztek pénzhez jutni, hogy Julius Hammer segítségével gyémántokat és más drágaköveket értékesítettek a feketepiacon (nyilván az orosz arisztokrácia kisemmizésével jutottak az értékekhez), miközben a drogériák felhasználásával tisztára mosták a bevételt. Hosszabb távon jelentős cél lebegett a szemük előtt: meg akarták győzni az amerikai nagytőkét, hogy fektessenek be a Szovjetunióban.
A börtönbe került apa helyette fia vette át az üzletet
Julius Hammer ekkorra már az amerikai elhárítás látókörébe került, zaklatták, letartóztatták, de börtönbe mégsem aktivista szerepvállalása okán került: egy általa elvégzett abortusz utáni haláleset miatt ítélték el. Bebörtönzése után a fiára maradt az amerikai nagytőke Szovjetunióba irányítása.
Armand Hammer 1898-ban született, a legjobb iskoláztatásban részesült. Szülei mellett hamar elkötelezett szocialistává nevelődött, miközben olyan középiskolába járt, amelyet csak a pénzelit engedhetett meg magának. Apja nyomdokán haladva maga is orvosi pályára készült, de éppen 1921-ben vette át a diplomáját, abban az évben, amikor esedékessé vált az oroszországi utazás – vagyis egy percet sem praktizált.
Martens és a nemzetközi hálózat más prominensei szervezték meg az ifjú mágnás útját a világ másik felére. Feladata az volt, hogy közreműködjön egy gazdasági konstrukció kialakításában, amelynek célja a kapitalista nagyvállalatokat oroszországi beruházásokra bátorítani.
Martens és Julius Hammer már korábban megkörnyékezett néhány cégtulajdonost, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a megnyíló lehetőség iránt. Többek között jártak Henry Fordnál is, aki köztudottan antikommunista volt, sőt, egyesek egyenesen antiszemitának tartották. Állítólag meg volt győződve arról, hogy a cári Oroszország bukása és a földi gonosz hatalomra jutása egyfajta cionista összeesküvés eredménye. Ennek tudatában igencsak érdekes fejlemény, hogy mégis kapható volt egy traktorgyár felépítésére.
Armand Hammer saját életrajzában megemlíti, hogy egyik nagybátyja még a bolsevik puccs előtt a Ford-gyár kizárólagos képviselője volt Oroszországban, így könnyen lehet, hogy családi kötelékek is segítették az autógyáros behálózását.
Cári műkincsért másodosztályú búza – a jótevő
Armand tapasztalatlan fiatalemberként érkezett meg a polgárháború dúlta és éhínség sújtotta Szovjetunióba, ahol rövid úton jótevőként kezdték ünnepelni, ugyanis másodosztályú búzát szállíttatott a Volga-menti településekre busás haszon fejében: a cári család műkincseit hajóztathatta át tonnaszám az óceán túlpartjára.
Hammer később híres műkincsgyűjtő lett, világhírű kollekciójának egyes darabjait még Budapesten is kiállították a nyolcvanas években, de kevesen tudták, hogy mindezt hullarablással alapozta meg.
A Cseka kísérte az amerikai befektetőt
A tőke behívása koncessziós szerződések felajánlásával történt: az államosított iparvállalatokat bérlet formájában átadták a befektetőknek, akik saját erőből beindították a termelést. Az első koncessziós természetesen Armand Hammer lett, az azbesztbányák kiaknázására kapott kizárólagos jogot Leninéktől. Miközben ismerkedett a kommunizmus fellegvárával, beutazta a birodalom jelentősebb városait. Kísérői a Cseka, vagyis a párt terrorszervezetének legfelsőbb vezetői voltak, sőt, a koncessziós bizottság is – amelyben Hammer meghatározó szerepet vállalt – a Cseka felügyelete alatt szerveződött meg.
A keretlegények kegyetlenségei kísérték hát az ifjú orvos útját, de erkölcsi fenntartásai láthatóan nem voltak. Miközben milliók haltak éhen, ő luxuskörülmények között éldegélt a bolsevik vezetők társaságában, és kedvére válogatott a kivégzett arisztokraták elkobzott palotái között. Végül Fabergé ékszerész házában talált otthonra, számos remekművét szerezve meg gyűjteménye számára.
A kivégzett cárevics modellhajója
Hammer tulajdonába került egy kis modellhajó, egy igazi remekmű a leggyönyörűbb ékkövekkel kirakva, amelyet a világhíres mester a kis Alexej cárevicsnek, a gyermekként kivégzett trónörökösnek készített a világháború előestéjén.
A hajóhoz egy ártatlan fiúcska vére tapadt, de Hammer gátlás nélkül adta el évekkel később egy gyilkosnak, aki ki akarta fejezni háláját Franklin D. Rooseveltnek, amiért az elnöki kegyelemben részesítette őt.
A bolsevikok által legyilkolt ifjú cárevics játékszere az amerikai elnök dolgozószobájának dísze lett. A huszadik század történelmének minden szörnyűsége és ellentmondása összesűrítve megjelenik ebben a szimbolikus momentumban.
És megszületett a nagybefektető
Hammer rendkívül fontos szolgálatot tett a bolsevik pártnak, a gazdasági stabilitás megteremtésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Amellett, hogy több mint negyven nagyvállalkozót behívott a Szovjetunióba, az apja által létrehozott céghálózat felhasználásával védték ki az USA embargóját: amíg az Egyesült Államok nem volt hajlandó elismerni a bolsevik hatalomátvételt, a drogériák fedésében tudták megoldani a kereskedelmet, a szállításokat.
Az ifjú Armand dörzsölt üzletemberként tért vissza szülőhazájába, és egész életére meghatározta sikereit, hogy háta mögött tudhatta a vörös polipot. Az alkoholtilalom idején olcsó vodkából hamisított whiskyt, majd olajbáróvá vált, és a hidegháború teljes időszakában – a békés egymás mellett élés propagálása mellett – jól jövedelmezett számára a kétpólusú világ megosztottsága.
A hetvenes–nyolcvanas években már Magyarországon is fel-feltűnt, tárgyalásokat folytatott Fekete Jánossal, a Magyar Nemzeti Bank nagyhatalmú elnökhelyettesével és Aczél Györggyel, a kultúra mindenható urával is. Bár szándékai felől csak sejtéseink lehetnek, biztosan nem a humanizmus és az emberszeretet szólította őt hazánkba.
A sorozat korábbi részei:
