mnvk-2.
Borvendég Zsuzsanna sorozata: A diktatúra titkosszolgálatai ezért nyomoztak egymás ellen, hogy a másik ne akadályozza őket a lopásban
E sorozat olvasói már jól tudják, hogy a Magyar Népköztársaság milánói kereskedelmi kirendeltsége a katonai felderítés, vagyis az MNVK-2. irányítása alatt állt. Az olasz kommunistákkal amúgy is jó kapcsolatokat ápoló hazai külkeresek igencsak jövedelmező üzleteket kötöttek Itáliában, amelynek haszna sok esetben saját zsebükbe vándorolt.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Fekete János, az ember, aki igazán tönkretette Magyarországot (második rész)
Fekete János a szovjet titkosrendőrség és az államvédelem ügynökeként kezdte karrierjét, de idővel újabb titkosszolgálattal (titkosszolgálatokkal?) is kapcsolatba került. A hazai külkereskedelmi maffia kiépítésében kezdetektől fogva részt vállalt, és számos arra utaló jel van, hogy együttműködött a katonai felderítésen belül működő kemény maggal is, akik a Kádár-rendszer idején a pénzügyi visszaélések állambiztonsági fedését adták.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade útja a katonai hírszerzéstől a bennfentes kereskedelemig
A Novotrade minden szempontból kivételes vállalat volt. Kivételes körülmények között, kivételes formában jött létre, és tevékenysége is azon a pályán zajlott, amely a hidegháború idején a titkosszolgálatok szigorú felügyelete alatt állt.Borvendég Zsuzsa sorozata: A magyar külkereskedők és titkosszolgálatok már a hetvenes években bizonyították, semmit sem érnek a szankciók
A technológiai transzferben, pontosabban az embargós termékek behozatalában az egyik legfontosabb vállalat az Elektromodul volt. A nyolcvanas évek közepéig alig hívta fel magára a nyugati hatóságok figyelmét, sokáig el lehetett rejteni szerepét az amerikai ellenőrök vizslató tekintete elől. A cég teljes neve Magyar Elektrotechnikai Alkatrészkereskedelmi Vállalat, röviden: EMO.Borvendég Zsuzsanna sorozata: a diktatúra elitjének nem csak bűntársai, hanem üzlettársai is voltak szép számmal
Az elmúlt hetekben sokat olvashattak a MÚOSZ fedőcégeiről, a KGB érdekkörébe tartozó Interpress Vállalat magyarországi tevékenységéről, az ott dolgozó „újságírók” titkosszolgálati kötődéseiről. Mindezek után biztosan nem okoz meglepetést, hogy az ott megforduló titkosügynökök között kalandorok is akadtak, akik az állambiztonság által összegyűjtött adatok szerint egy laza bűnszervezetet alkotva kisebb-nagyobb csalásokat is elkövettek, amelynek egy része nyilván a háttérben álló pártelit tagjait gazdagította.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Press rezidentúra – Szinte az összes rendszerváltás előtti „médiaszemélyiségről” kiderült, hogy együttműködött az állambiztonsággal
A KGB-nek dolgozó MÚOSZ természetesen a hazai titkosszolgálatokkal is folyamatosan együttműködött. A kémek és hírszerzők fedésének egyik legkézenfekvőbb terepe – nem is beszélve a titkos befolyásolásról – az újságírás; különösen így volt ez a hidegháború idején. Ahhoz, hogy a MÚOSZ sikeresen tudjon feladatot teljesíteni a szovjet blokk titkosszolgálati együttműködésében, szükség volt arra, hogy az intézményen belül működjön egy hírszerzési egység, amely közvetlen összeköttetésben állt a magyarországi titkosszolgálatokkal.Borvendég Zsuzsanna sorozata: Jankovics Marcell könyvét még 2008-ban is bezúzatták, mert le merte írni az igazat a külkeres maffia egyik tagjáról
Fiktív számlák fiktív tanulmányokért – igen találékony volt az MNVK-2., ha a pénzszerzés módszereiről volt szó. A katonai hírszerzés a hatvanas évekre megteremtette magának azokat a forrásokat, amelyekkel ki tudta egészíteni költségvetését, a belügyi állambiztonság pedig féltékenyen szemlélte mindezt. Próbált is nyomozásokat indítani, de ezeket – a külkeres maffia igényeinek megfelelően – végül vagy leállították vagy nem lett komolyabb eredményük. A hálózatban sokan benne voltak: most a Metalimpex és az Universal Piackutató Iroda tevékenységét vesszük górcső alá. Veszélyes terep: Jankovics Marcell könyvét még 2008-ban is bezúzatták, azt követően, hogy írni merészelt a külkeres maffia egyik szereplőjéről.Borvendég Zsuzsanna sorozata: A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Kádár-diktatúrában a katonai elhárítás is komoly szerepet játszott abban a külkeres maffiában, amely az állam felett állva meggazdagodott és közben tevékeny részt vett az ország lerablásában. Az MNVK-2. egy igazán jelentős saját céget is alapított, ez lett az Eurocom. Az Eurocom gyorsan nyereséges vállalkozássá fejlődött – ilyen háttérrel ez nem is volt nehéz –, és hamar elkezdett Nyugat felé terjeszkedni, hiszen ez volt a legfontosabb cél. Az első vegyesvállalata az Intereurop névre hallgató és Vaduzban bejegyzett cég volt, amelyből egyből kettőt is kreáltak: ugyanezen a néven létrehoztak egy bécsi székhelyű vállalkozást is. A meglepő megoldásra adózási szempontok sarkallhatták az alapítókat, hiszen Liechtenstein adóparadicsomnak számított; bevett gyakorlat volt nyugat-európai cégek esetében is, hogy a törpeállamban hozták létre vállalkozásukat. Mert a lényeg a pénzszerzés volt.Tudta, hogy a HVG-t Vietnamban találták ki? – Vince Mátyás Saigonban tartalékos tisztként tolmácsolt, majd fiatalon az új lap főszerkesztője lett
Médiaátmentés és médiaátállítás [1]. – folytatjuk a Hálózat korábbi sorozatát, és mivel nem tudjuk, hanyadik résznél is hagytuk abba (egy idő után már nem számoztuk), inkább újrakezdjük a számolást. Egy igazán legendás lap, a HVG történetét vizsgáljuk meg, amelynek eredete (Rise of the HVG) még minket is meglepett. Néhai Aczél Endre egyik korábbi hozzászólása adta az ötletet, hiszen megfogott, mit is keresett ennyi újságíró Vietnamban, és hamar kiderült, hogy nemcsak ott kolbászoltak (a békéért), de közben a HVG ötlete is megszületett. Kevéssé szívderítő, hogy két tartalékos tiszt találta ki: Gyulai István (a Világgazdaság alapítója) és egy szemtelenül fiatal közgazdász, Vince Mátyás. Utóbbi 33 évesen meg is kapta a HVG főszerkesztését, amelyben szerinte is szerepe volt a vietnami hónapoknak. Később olyan fontos politikusok álltak a lap mögé, mint Beck Tamás (MSZMP PB-tag) és Tatai Ilona. Utóbbi onnan is ismerős, hogy később mind a hírhedt Creditumban, mint Gyurcsány Ferencék Altusában is komoly szerepet játszott. Bizony, ez a hálózat.Ajánljuk még