Pesti Srácok

Tudta, hogy a HVG-t Vietnamban találták ki? – Vince Mátyás Saigonban tartalékos tisztként tolmácsolt, majd fiatalon az új lap főszerkesztője lett

null

Médiaátmentés és médiaátállítás [1]. – folytatjuk a Hálózat korábbi sorozatát, és mivel nem tudjuk, hanyadik résznél is hagytuk abba (egy idő után már nem számoztuk), inkább újrakezdjük a számolást. Egy igazán legendás lap, a HVG történetét vizsgáljuk meg, amelynek eredete (Rise of the HVG) még minket is meglepett. Néhai Aczél Endre egyik korábbi hozzászólása adta az ötletet, hiszen megfogott, mit is keresett ennyi újságíró Vietnamban, és hamar kiderült, hogy nemcsak ott kolbászoltak (a békéért), de közben a HVG ötlete is megszületett. Kevéssé szívderítő, hogy két tartalékos tiszt találta ki: Gyulai István (a Világgazdaság alapítója) és egy szemtelenül fiatal közgazdász, Vince Mátyás. Utóbbi 33 évesen meg is kapta a HVG főszerkesztését, amelyben szerinte is szerepe volt a vietnami hónapoknak. Később olyan fontos politikusok álltak a lap mögé, mint Beck Tamás (MSZMP PB-tag) és Tatai Ilona. Utóbbi onnan is ismerős, hogy később mind a hírhedt Creditumban, mint Gyurcsány Ferencék Altusában is komoly szerepet játszott. Bizony, ez a hálózat.

Mottó:„Kerestem, de mégis véletlen volt, hogy Vince Matyival egymásra találtunk. 1987-ben együtt nyaraltunk a balatonszéplaki MÚOSZ-üdülôben. Neki akkor éppen az volt a dilemmája, hogy kire bízhatja rá nyugodt szívvel az újságot, ha elmegy. Szerencsésen találkoztunk.”

Valamikor ősszel eszembe jutott Aczél Endre, illetve az, amit a néhai tévés a cikkem alá kommentált. Az alá az írás alá, amelyben megírtam az úgynevezett katonai hírszerzés (vagy felderítés), azaz az akkori MNVK–2. „megnyertjének” a történetét.

Csak összefoglalásként: Aczél az MTI tudósítójaként, majd újságíróként bejárta a fél világot – Lengyelország, Vietnam, Peking, London –, külföldi aranyélete 1985-ben ért véget, amikor haza kellett térnie Angliából. Ennek egyik oka az volt, hogy kiszivárogtatták a nevét, miután az amerikaiak által beszervezett Belovai István magyar hírszerző-tiszt kiadta a CIA-nak a londoni MNVK–2. és állambiztonsági rezidentúrák szinte teljes hálózatát.

PestiSracok facebook image

Köztük őt. Persze nem bukott nagyot: itthon rögtön a Híradó főszerkesztője lett.

Kalandok Vietnamban

De most térjünk vissza a kezdethez, egészen pontosan Vietnamhoz. A korábban Varsóban és a Közel-Keleten is dolgozó Aczélt 1973-ban – másokkal együtt – Dél-Vietnamba küldték, ahol a friss béke „felügyelésében” segédkezett. Ahogyan ő írta: besorozták „a vietnami békemegállapodás (Párizs, 1973. január) rendelkezése szerint létrehozott Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelőbizottság magyar tagozatába, annak is katonai részlegébe”.

Persze nemcsak őt. Ahogyan a cikkem alá írt megjegyzésében fogalmazott:

Az említett Mohai László valóban Németh Miklós fontos embere volt, orosztudása miatt is kulcsszerepe volt a Gorbacsovval folytatott tárgyalásokon. A szintén felsorolt Róbert László is elképesztő fontos sakkfigura. Pár éve, 2016-ban a MÚOSZ akkori elnöke, Komlósi Gábor mint a külpolitikai újságírás „doyenjét” tüntette ki, de Róbertről akkor már régen tudni lehetett, hogy hálózati ember volt <cikkünk itt>.

Előbb titkos munkatárs, majd szigorúan titkos tiszt (!), egészen pontosan az állambiztonság őrnagya. Ezzel a háttérrel nem meglepő, hogy a rendszerváltás idején éppen ő lett a MÚOSZ elnöke – főtitkára pedig Bencsik Gábor.

És akkor kitalálták a HVG-t

De most érdekesebb a többi „beöltöztetett értelmiségi”. Gyulai István, a Világgazdaság alapítója és főszerkesztője, valamint Dankó Ádám, a lap későbbi főszerkesztője.

Kevesen tudják, de ebből a lapból „nőtt ki” a Heti Világgazdaság, azaz a HVG. Amely mögött a Magyar Kereskedelmi Kamara állt, és amely 1979-ben indult el és egy egészen fiatal főszerkesztő, Vince Mátyás vezette.

Nézzük, hogyan mutatták be :

„Az újlipótvárosi »körből« először 1966-ban lépett ki: a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója lett. Friss diplomásként a Magyar Kereskedelmi Kamara napilapjánál, a napi Világ­gazdaságnál helyezkedett el, mint újságíró-gyakornok.

Egy esős délután Saigonban

Szóval ő is Vietnamba került – mint Aczél, tartalékos tisztként. Amikor 2003-ban Medgyessy Péter javaslatára ő lett az MTI vezetője, a 168 Órának adott portré-interjúban így emlékezett a vietnámi hónapokra:

„Tar­talékos tisztként a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságban vettem részt. An­gol-magyar tolmács voltam, mivel az akko­ri Magyar Néphadseregben fehér hollónak számított, aki tudott angolul.

– És Vietnamban bukkant fel a HVG ötlete.

Ugyanerről a fent már idézett Kritikában még ('88): „Angyalbőrbe öltöztem hát, és tizenegy hónapra kimentem Vietnamba.

(Polgár Dénes és Nemes János szakmai útmutatásaira, tanácsaira emlékszem legszívesebben.)”

Budapest, 2005. január 30. Draskovics Tibor pénzügyminiszter és felesége, Salgó Adrienn (b2), valamint Vince Mátyás, a Magyar Távirati Iroda Rt. elnöke (j) és felesége Schweitzer Judit (j2) üdvözlik egymást / Fotó: MTI

Az MNVK–2.-nek dolgoztak?

Említett mesterei közül Polgár Dénes bizonyíthatóan beszervezett ember volt: egészen pontosan titkos munkatárs. A 2012-ben elhunyt Nemes János is hálózati embernek tekinthető : 1957-ben került a Népszabadsághoz, ahol berlini, majd moszkvai tudósító lett. Később meg a német nyelvű Budapester Rundschau főszerkesztője a szerkesztőségben hemzsegő állambiztonsági munkatársakról itt írtam>.

De menjünk csak vissza Vietnamba. Nagyjából húsz éve, 2001-ben a Top Gun repülési magazin interjút készített a „CÉG” – végig így fogalmaznak a cikkben – akkori vezetőjével, Botz László altábor­naggyal (Katonai Felderítő Hivatal). A portrészerű írásban Botz elmesélte a kezdetet: „Az úgynevezett »humán felderítésnél« kezdtem – mondta. – Nagyon tetszett ez a munka, hiszen nagyon sokoldalú tevékenység volt.

Már látjuk, miért is lesz érdekes: „Azt hiszem, pontosan tükrözi az akkori viszo­nyokat, ha kimondjuk, nem tudtak találni sem itt, sem a Néphadseregnél elég angolul beszélő tisztet! Így került sor Aczél Endre, Vincze Má­tyás újságíró, Friedmann Endre fotóriporter és még néhány diplomata »beöltöztetésére«, mert különben nem tudtuk volna a kommunikációs problémákat megoldani.”

Kellékek – illusztráció a Top Gun cikkéből / Forrás: Arcanum

Szóval: ami biztos, a katonai felderítéshez (akkor MNVK–2. néven) tartozó Botz együtt dolgozott Aczéllel (MNVK–2.), Vincével és azzal a Friedmann-nal, akiről korábbi cikkemben már megírtam, hogy önként be akart segíteni az állambiztonságnak, amikor Kubában dolgozott . A fotós a vietnami kaland előtt részt vett a csehszlovákiai megszállásban, később ő örökítette meg Farkas Bertalan űrhajós szigorúan titkos bajkonuri felkészülését is . Nyolcvanadik születésnapja kapcsán ezt írták róla: „Honvédelmi tudósítóként rendszeresen fényképezte a fegyveres testületek eseményeit, a polgári védelmi gyakorlatokat.”

Nem meglepő, hogy Friedmann-nak sincs dossziéja az állambiztonsági levéltárban, csak mások jelentésében szerepel. Erősen vélelmezhetjük, hogy ő is az MNVK–2. megnyertje vagy még inkább tisztje volt, ahogyan ezt nem tudnánk kizárni Vince Mátyás esetében sem.

Fordítottak, tolmácsoltak, külföldi újságírókkal beszélgettek

A Top Gun amúgy a cikk után Aczélt is megszólaltatta és ő is bőbeszédűen emlékezett: „1973-ban egyedül­ álló lehetőség kínálkozott arra, hogy az MTI né­hány munkatársa Dél-Vietnam területére lép­hessen, a Nemzetközi Ellenőrző Bizottság tagja­ként.

Mivel diplomáciai fedésről szó sem lehetett, maradt a katonai, ehhez azon­ban nekünk is egyenruhát kellett öltenünk.”

Arról, hogy mit csináltak, ezt mondta: „Sajtószemlét kellett készítenünk a helyi, ide­gen nyelvű lapokból. Rajtunk kívül Kanada, In­donézia és Lengyelország képviseltette magát az Ellenőrző Bizottságban.

Ugye nem kell külön ecsetelnem, hogy ezek – kapcsolattartás külföldi újságírókkal, tolmácsolás és a többi – klasszikus hírszerző feladatok.

Aczél Endre Vietnamban / Forrás: Top Gun, Arcanum

Gyulai bízott benne, de mitől volt jó káder?

Most ugorjunk ahhoz a pillanathoz, amikor Vince Mátyást kinevezték a frissen indult HVG élére (Kritika, '88):

„Harminchárom évesen lett a Heti Világ-gazdaság főszerkesztője. Nyilván azért, mert ön fiatalsága ellenére is jó kádernek bizonyult. Mitől volt ön jó káder?

– A kinevezésemet sok mindennek, részben a vé­letlennek köszönhetem. Például annak, hogy Gyulai bízott bennem, és vitte a nevemet. Meggyőzte Kallóst , s ők ketten meggyőzték Grószt ar­ról, legyen fiatal ember a főszerkesztő. Megint csak azt tudom mondani, hogy nem ismerem az ak­kori döntések menetét, egyszerűen kineveztek. <...>

Hogy rám esett a választás, azt talán an­nak is köszönhetem, hogy az én lapjavaslatom volt a legrészletesebb, legkimunkáltabb a munka­társaké közül, s valószínű, hogy Gyulai ezt érté­kelte is. A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Gyulaival együtt voltunk Vietnamban.”

Az említett Kallós Ödön Londonban szerzett közgazdasági diplomát, majd „1945-től 1947-ig az apja tulajdonában levő ELZET Gyár kereskedelmi tevékenységét vezette”.

Szakértelmére apja gyárának elvétele után is számított a diktatúra: „1948-55-ben a kairói kereskedelmi kirendeltségének vezetője volt. 1955-től 1956-ig a MOGÜRT vezérigazgató-helyettese, 1956-tól Indiában kereskedelmi tanácsos, 1959-től 1981-ig a Magy. Kereskedelmi Kamara elnöke, majd társelnöke, 1987-től nyugdíjba vonulása után is betöltötte ezt a tisztséget. Tizenöt éven át volt a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Kelet-Nyugati Szekciójának társelnöke.”

Kairó, India, MOGÜRT – nehéz elképzelni hálózati bekötöttség nélkül.

Beck Tamás és Tatai Ilona

Maga Kallós nyilván fontos összekötő figura volt Kelet és Nyugat között, de volt még két fontos elvtárs, aki később a lap mögé állt. Beck Tamás, aki 1982-ben átvette a Kamara – és így a HVG – vezetését, hogy 1987-ben már az MSZMP Központi Bizottságának a tagja legyen . És Tatai Ilona, a Taurus vezérigazgatója, ekkor – 1988-ban – már szintén KB-tag.

Maga Vince így beszélt erről (Kritika, 1988):

„Szóval, milyennek ítéli most a lap helyze­tét, mikor magas »védőszentjei« vannak?

Tatai Ilonával kapcsolatban hadd idézzem a NEB honlapját: „A pártvezetésen belül Grósz Károly főtitkár köréhez tartozott, 1988 őszén neve esetleges miniszterelnökként is felmerült. 1989. májusban a Politikai Bizottság elfogadta moszkvai nagykövetté való jelölését, de az Országgyűlés külügyi bizottsága már nem tartotta kötelező érvényűnek a PB döntését, és visszautasította a javaslatot. 1989. június végén a PB utódaként életre hívott, 21 fős Politikai Intéző Bizottság tagja lett. Az 1989. október 7-én az MSZMP jogutódaként megalakított Magyar Szocialista Pártban nem vállalt funkciót.

Még Kádárékkal: Taurus Gumiipari Vállalat, Abroncsgyár Acélradiál Gyárrészleg, középen hátratett kézzel Grósz Károly az MSZMP Budapesti Pártbizottságának titkára, tőle jobbra takarva Kapolyi László ipari miniszter, Sivó Imre gyárvezető és Kádár János az MSZMP KB első titkára, mögöttük dr. Tatai Ilona, a TAURUS vezérigazgatónője. A kép jobb szélén Moldoványi Ákos az MTV riportere / Fotó: Fortepan, ad.: Szalay Zoltán

Szóval: csődközeli helyzetbe vezette a Taurust, majd „visszavonult”, beült a Creditumba <amelyről itt írtunk>, és az Altus – így Gyurcsány Ferenc és az Apró–Dobrev-klán – fontos embere lett.

Átvette a helyét a bonni tudósító

Érdekes, hogy bár a korabeli sajtóban kifejezetten szabadnak és bátornak tűnő HVG nagyon népszerű lett, Vince Mátyás éppen a fenti interjú évében, 1988-ban váltott. „Hogy a nyugdíjig itt maradok-e? Ez nemcsak rajtam múlik” – mondta sejtelmesen még abban a beszélgetésben, majd inkább Washingtonban folytatta.

Igen, az amerikai fővárosban, ahol a Világbank szerkesztője lett. Hiszen ez már a váltás időszaka volt – vagy ahogyan Schiffer András fogalmazott ezzel kapcsolatban: az átállítás ideje. Figyeljünk: továbbra sem beszervezésről beszélünk – hanem hálózatokról, érdekkörökről.

A lényeg, hogy ha hihetünk a korábbi bonni tudósító Lipovecz Ivánnak, még 1987-ben találkoztak Balatonszéplakon, amely a valóságban nem a MÚOSZ, hanem a KGB fedőszervének, a NÚSZ-nak az üdülője volt.

Folytatjuk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.