Borvendég Zsuzsanna sorozata: A Novotrade útja a katonai hírszerzéstől a bennfentes kereskedelemig

Sajnos túl sokat nem tudunk meg a fellelhető iratokból a cég kapcsolatrendszeréről és a titkosszolgálatok világában való lavírozásáról, de nézzük meg, mik azok az elcsöpögtetett információk, amelyek a kutató rendelkezésére állnak.

Katonai szálak

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy Rényi Gábort felkereste a kémelhárítás 1986 elején, mert egy elhárítási és hírszerzési szempontból is igencsak kényes információ jutott a tudomásukra: a Novotrade állítólag egy osztrák cégen keresztül egy NATO-tagállam hadtápellátásával kapcsolatos szoftver kifejlesztésén dolgozott. Hiába volt Rényi a hetvenes évektől kezdve az állambiztonság ügynöke, rájöttek, hogy lényeges információkat már egyáltalán nem juttat el hozzájuk, pedig egy ilyen jellegű megbízás titkosszolgálati szempontból mindenképpen ellenőrzést igényel. Persze önmagában az a tény, hogy az állambiztonság nem tudott a szerződésről, nem jelenti azt, hogy semmiféle hírszerzési háttér nem állt a Novotrade mögött. Találgatásokba ugyanakkor nem érdemes bocsátkozni, elég a fellelhető adatokat összegyűjteni, és ezek alapján kérdéseket megfogalmazni.

Az átirat – amelyből a BM tudomást szerzett erről az ügyről, és amelynek következtében felvették a hivatalos kapcsolatot a cégvezetővel, Rényi Gáborral – az MNVK-2-től, vagyis a katonai felderítéstől érkezett. Mivel a szoftverfejlesztésnek katonai vonatkozásai voltak, nem meglepő, hogy éppen a katonai hírszerzésnek jutott birtokába ez az információ. Az sem kizárható, hogy ők közvetlenebb kapcsolatot ápoltak a Novotrade alkalmazottjaival, vagy a mögöttük álló emberekkel, mint a BM. Annyit tudunk biztosan, hogy Griga Ferenc, aki 1983 nyarától dolgozott a Novotrade-nél, korábban a katonai hírszerzés megnyertjeként teljesített szolgálatot Irakban, és ebben a minőségben dolgozott a Metalimpexnek és az Interagnak is. (Griga Ferenc nevét már e sorozat korábbi részeiben is olvashatták.) Griga későbbi titkosszolgálati érintettségéről nincsenek információink, de kapcsolatban állt Siklósi Norberttel, a kádári világ sajtócézárával még a rendszerváltás éveiben is, aki szintén együttműködött a katonai felderítéssel. Valamint éppen Rényi Gábor ügynökjelentéseiből tudjuk, hogy Griga a nyolcvanas évek közepén gyakran járt az Egyesült Államokba, ahol Rényi szerint olyan helyeken fordult meg és olyan tárgyalásokat folytatott, amelyekre neki mint cégvezetőnek nem volt rálátása. Ebből vagy az következik, hogy Griga még ekkor is teljesített megbízásokat a katonai hírszerzés számára, vagy Rényi nem volt teljesen őszinte, amikor beszámolt tartótisztjének.

Grigán kívül még egy konkrét szálon keresztül észlelhető az MNVK-2., vagyis a katonai felderítés jelenléte a cég hátterében. Rényi Péter, a Novotrade alapítójának édesapja az MSZMP KB tagja volt 1980-tól, de korábban is Aczél György egyik bizalmasaként ismerték, így komoly befolyással rendelkezett a kultúrpolitika és a sajtóirányítás területén. Fontos káder volt tehát, nem lepődhetünk meg rajta, hogy fia lett az első nem állami tulajdonú részvénytársaság alapítója. De Rényi Péter nemcsak pártkáder volt, hanem újságíróként – hosszú ideig töltötte be a Népszabadság főszerkesztő-helyettesi posztját – együttműködött a katonai hírszerzéssel is. 1971 karácsonyán keletkezett egy olyan elemzés, amelyben az állambiztonság az MNVK-2. operatív kapcsolataként hivatkozik Rényi Péterre. Beszervezve ugyan nem volt – fontos pozíciókat betöltő embereket nem is szerveztek be ügynöknek vagy megnyertnek –, de az operatív hálózat tagjaként szerepelt, akit időnként egy-egy konkrét ügyben megkeresett a kommunista titkosszolgálat és együttműködést kért tőle.

Két konkrét szál is megjelenik tehát a Novotrade hátterében, amely a katonai felderítéshez köti a vállalatot, de az MNVK-2. iratainak megismerése nélkül nem lehet eldönteni, hogy a cég valóban dolgozott-e a katonai hírszerzésnek, vagy sem.

CIA és/vagy Moszad?

A BM kémelhárítása igyekezett nyomon követni azokat a személyeket, akikkel a Novotrade munkatársai kapcsolatba kerültek Nyugaton. Közülük a legrejtélyesebb egy Amerikában élő, de Magyarországról származó férfi, Sandy Brown volt, akivel a kémelhárítás sem tudott zöld ágra vergődni, ugyanis képtelenek voltak megállapítani, köthető-e valamilyen titkosszolgálathoz, vagy sem. A gyanú azonban megmaradt, amelyet sok kétes körülmény alapozott meg. Sandy Brown – eredeti nevén Braun Sándor – testvére volt Bakos Lajosnak, a Magyar Izraeliták Országos Szövetsége elnökének. A Novotrade alkalmazottjait amerikai utazásaik alkalmával kitüntető figyelemmel látta vendégül, illetve Budapestre érkezése során is apró ajándékokkal halmozta el őket. A gáláns kereskedő azonban nem rendelkezett irodával állítólagos munkahelyén, amit azzal magyarázott, hogy titkárnőjével saját lakásán végzi munkáját. Az üzletkötések alkalmával rendkívül nagyvonalúan viselkedett, sőt, arra is hajlandó volt, hogy tízezer dollárt fizessen a még le nem szállított termékek ellenértékeként, pusztán bizalmának kifejezésére. (Az pedig külön érdekes, hogy egy olyan lencse szabadalmáról volt szó, amely iránt az Egyesült Államok hadserege érdeklődést tanúsított. Rényi szerint „a szabadalmat megvizsgálta a magyar haditechnikai intézet, azonban különösebb észrevételt nem tett”. Egy haditechnikai felhasználásra alkalmas eszköz, ami az USÁ-t érdekli, de a Varsói Szerződés tagállamát nem?)

Nem alaptalanul gyanakodott tehát az elhárítás, hogy valamilyen ellenséges titkosszolgálat áll az üzletember mögött, alapvetően a CIA vagy a Moszad jelenlétét feltételezték. Brown és a Novotrade kapcsolata feltehetően onnan eredt, hogy Bakos Lajos veje, Simon Iván informatikus szakember a Novotrade megbízásából kezdett volna hozzá különböző szoftverfejlesztésekhez, de a szükséges technológiai háttér hiányzott. A legmodernebb IBM-számítógépek beszerzése az embargó miatt nehézségekbe ütközött, ezért kérték fel a rokoni szálak alapján Sandy Brownt, hogy segítse hozzá a magyar céget a megfelelő hardverberendezések beszerzéséhez. Így Simon Iván és kollégája, Nacsa Sándor rendkívül tehetséges informatikusként kaptak lehetőséget arra, hogy a Novotrade által biztosított legmodernebb technológiai háttér segítségével olyan szoftvereket programozhassanak, amelyek versenyképesek voltak a világpiacon, akár még a Microsoft termékei mellett is.

Az állambiztonság szerint Sandy Brown szoros kapcsolatban volt a Lenin Kohászati Művek vezetőivel, és gyakran megfordult a cégnél különböző üzletkötések kapcsán. Az LKM-ről tudjuk, hogy a vállalat felhasználásával az MNVK-2. jelentős összegű visszaélést követett el 1970-ben. (Erről korábban már olvashattak ebben a sorozatban.) Önmagában ez még korántsem tételezi fel, hogy a katonai felderítés valamilyen szálon kapcsolatban állt volna Brownnal, azonban az már elgondolkodtató, hogy Rényi szerint Brown Griga Ferenccel bizalmas baráti viszonyt ápolt. A jelentések szerint ismeretségük még abból az időből származott, amikor Griga az Interag főosztályvezetője volt, és elsősorban kanadai és izraeli piacok felé irányuló szerződéseket kötöttek Brown cégével. Vajon az MNVK-2. többet tudhatott Sandy Brown magyarországi tevékenységéről, mint a kémelhárítás? Elképzelhető, de a jelenleg kutatható dokumentumok alapján ezt nem lehet eldönteni.

Akire a szabályok nem vonatkoznak

A részvénytársaságról az állambiztonság által összegyűjtött adatok rendkívül felületesek és semmitmondóak. Visszaélésgyanús külföldi utak szervezéséről, tervezett vegyesvállalatok alapításával kapcsolatos tárgyalásokról szólnak, de ezeket a jelentéseket soha nem zárja értékelés és operatív intézkedésre (pl. megfigyelés, ügynöki beszervezés stb.) vagy további adatok begyűjtésére sincs példa. A BM kérdés nélkül tudomásul veszi, hogy egy Nevadában és Kaliforniában tett látogatás után Rényi Gábor és kollégája „kiutazásukkor négy, hazautazásukkor tizennyolc bőrönddel rendelkeztek”. Nincs vámellenőrzés, nincs kíváncsiskodás. A Novotrade zavartalanul működhetett és Rényi is megengedhette magának, hogy elszakadjon korábbi tartótisztjétől. Jelentéseket már nem adott le, hiszen belügyi háttérre már nem volt szüksége, esetleg csak olyankor, ha az ügymenetben valamiféle nehézség támadt:

A Novotrade egyedülálló karriert futott be: az első kelet-európai cégként jelent meg a bécsi értéktőzsdén, de az első hazai tőzsdebotrány is a nevéhez volt köthető. Bennfentes kereskedelem miatt 1993-ban lebuktak a tulajdonosok. Azóta az első magyar részvénytársaság berkeiből a világ számos országában sok vállalat nőtt ki, amelyek közül több a legkülönbözőbb területekre specializálódva még a mai napig működik. A Novotrade története tehát nem ért véget a rendszerváltással, de levéltári források hiányában a történész munkája itt lezárul. A konklúzió pedig annyi, hogy az állampárti diktatúra idején nem születtek a semmiből tehetséges üzletemberek, nem kezdhetett jól menő és nyugati érdekeltségekkel bíró vállalkozásba bárki, csak az, akit a diktatúra erre kijelölt. A minimális feltétel a megbízható pártkáderi háttér és együttműködés a kommunista titkosszolgálatokkal.