Borvendég Zsuzsanna sorozata: A katonai elhárítás saját cégével, az Eurocommal „szállt be” Magyarország kifosztásába
A Kádár-diktatúrában a katonai elhárítás is komoly szerepet játszott abban a külkeres maffiában, amely az állam felett állva meggazdagodott és közben tevékeny részt vett az ország lerablásában. Az MNVK-2. egy igazán jelentős saját céget is alapított, ez lett az Eurocom. Az Eurocom gyorsan nyereséges vállalkozássá fejlődött – ilyen háttérrel ez nem is volt nehéz –, és hamar elkezdett Nyugat felé terjeszkedni, hiszen ez volt a legfontosabb cél. Az első vegyesvállalata az Intereurop névre hallgató és Vaduzban bejegyzett cég volt, amelyből egyből kettőt is kreáltak: ugyanezen a néven létrehoztak egy bécsi székhelyű vállalkozást is. A meglepő megoldásra adózási szempontok sarkallhatták az alapítókat, hiszen Liechtenstein adóparadicsomnak számított; bevett gyakorlat volt nyugat-európai cégek esetében is, hogy a törpeállamban hozták létre vállalkozásukat. Mert a lényeg a pénzszerzés volt.
1972 őszétől lehetőség nyílt arra, hogy a külkereskedelmi vállalatok külön engedély nélkül cégeket hozzanak létre a kapitalista Nyugaton. Nem is tétlenkedtek, hamar megindult a vállalatalapítási láz. A megnyíló lehetőségre a bennfentesek már a jogszabály megszületése előtt készültek, így ismerünk olyan vállalkozást is, amelyet 1972 augusztusában kifejezetten azért hoztak létre, hogy annak felhasználásával majd megkezdhessék a terjeszkedést a szabad világ piacain.
1972. augusztus 17-én jegyezték be Magyarországon az Eurocom nevű vállalkozást, amelyet néhány nagyvállalat vezérigazgatója alapított, és a megszervezésével Práczki Istvánt, az MNVK-2. hivatásos állományú hírszerzőjét bízták meg. Az alapításhoz szükséges hárommillió forintos alaptőkét a katonai felderítés biztosította; céljuk az volt, hogy a hírszerzés működését üzleti alapokra helyezzék.
A korrupción alapuló egyéni haszonszerzés mellett tehát a titkosszolgálat költségvetésének kiegészítésére is törekedtek; ezt nemes egyszerűséggel valutakitermelésnek hívták. Mielőtt a cégalapítás izgalmaiba merülnénk, nézzük meg, hogy mit is takart ez a mára már elfeledett kifejezés.
Valutakitermelés és korrupció
Valutakitermelésre folyamatosan szüksége volt a szovjet blokk titkosszolgálatainak, hiszen a szatellitállamok szűkölködtek a konvertibilis fizetőeszközben, ráadásul költségvetésükből képtelenség lett volna kigazdálkodniuk a szovjet világuralmi törekvések kiszolgálásához szükséges pénzügyi fedezetet. A titkos műveletek finanszírozására eleve olyan pénzforrásokhoz kellett nyúlniuk, amelyeket nem lehetett a keleti blokk egyik hírszerzéséhez sem kötni, sőt, adott esetben még szocialista államhoz sem.
Valutakitermelésre számos technikát alkalmaztak, de természetesen a külkereskedelem szolgáltatta a legszélesebb lehetőségeket, amelynek egyik varázsszava az „alkotmányos költség” volt. „Alkotmányos költségnek” azokat a korrupciós pénzeket nevezték némi szeméremmel, amelyeket a központi költségvetésből biztosítottak az üzletkötésekhez a külkervállalatok és a titkosszolgálatok részére. Hivatalosan „bizalmas jellegű rendkívüli kiadások” néven illették és központilag szabályozták a kenőpénzként funkcionáló összegek felhasználását és elszámolását.
„A bizalmas jellegű rendkívüli kiadásokon az egyes szerződések megkötésével és bonyolításával, továbbá piacok és kontingensek megszerzésével és fenntartásával, illetőleg az áruforgalom bővítésével kapcsolatos olyan anyagi áldozatvállalást kell érteni, amelynek közvetlen vagy közvetett kedvezményezettje külföldi, és amely nem minősül az áruforgalommal kapcsolatos szokásos közvetlen vagy közvetett költségnek (árengedmény, jutalék, propaganda, reprezentáció stb.)” – fogalmaz a külkereskedelmi miniszter korabeli rendelete. Az üzletek megkötésekor a jutalékra vonatkozó megállapodás elfogadására kizárólag a külkereskedelmi vállalat igazgatója, esetleg helyettese volt felhatalmazva.
A megállapodás dokumentumait titkosan kellett kezelni, és az ehhez köthető egyezségeket lehetőleg semleges (fejléc nélküli) papírra írták, cégszerű aláírás és bélyegző nélkül. Vagyis az ilyen jellegű pénzforrások elszámolására kevésbé szigorú szabályok vonatkoztak, és a cégszerű aláírás hiányában a felelősök utólagos megállapítása sem volt egyszerű.
Jutott, maradt is – Már akiknek
Az „alkotmányos költség” tehát az üzletkötésekhez kapcsolódó államilag támogatott korrupció fedezete volt, de pénzeltek ebből a keretből titkosszolgálati akciókat, valamint a központi politika által meghatározott, egyéb álcázott feladatokat is. Az összegeket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) utalta át a külkereskedelmi vállalatokhoz, illetve a külföldi nagyvárosokban működő kereskedelmi kirendeltségekhez, amelyek közül talán a frankfurti és a római volt a legjelentősebb, és e sorozat olvasói már azt is tudják, hogy ezek a kirendeltségek kivétel nélkül a hírszerzés bázisai voltak – a frankfurti és a római éppen az MNVK-2. irányítása alatt állt. Az alkotmányos költségkeretet legegyszerűbben úgy lehetett megdézsmálni, hogy az ebből kifizetett jutalékok néhány százalékát visszakérték a korrumpált üzletkötőtől. Ezek a visszatérítések már tényleg nem jelentek meg semmilyen kimutatásban; egy részük feltehetően a szolgálat büdzséjét növelte, de a nagyobb része magánszámlákra vándorolt.
A jutalékrendszer egyre inkább elszakadt eredeti rendeltetésétől, és a politikai célok háttérbe kerültek. Bár a nyugati baloldali pártok támogatása egészen a rendszerváltásig napirenden volt, a kereskedelmi partnerek kiválasztásában mind nagyobb teret hódított a korrupció, háttérbe szorítva az ideológiát. A kapitalista országok közül a legfontosabb kereskedelmi partnernek számító NSZK ipari cégeivel kiépített kapcsolatok például leginkább azon alapultak, melyik vállalat fizet többet a döntéshozó vállalatvezetőnek. Ezek a jutalékok a rendes árengedményeken felül jártak a konkrét üzletet realizáló kereskedőnek, amelyet többnyire helyi, nyugatnémet bankokban nyitott számlákon helyeztek el.
Nyugati bankokban vezetett számlák
Eredetileg azok a jutalékok, amelyeket a nyugati cégek fizettek a magyar vállalat képviselőinek azért, hogy bejussanak a magyar piacra, szintén az ország valutaínségét voltak hivatva enyhíteni. A hivatalos útja a kenőpénz elhelyezésének az volt, hogy a kereskedelmi vállalat befizette azt az MNB-be, és megkapta annak értékét forintban. Bár a vállalatnak így vesztesége nem keletkezett, hiszen a kenőpénz – ha forintban is – a vállalat kasszájában maradt, az üzlet megkötésében közreműködő kereskedő személyes haszna elmaradt.
Talán nem lehet csodálkozni azon, hogy a kenőpénzeket sokkal inkább nyugati bankokban vezetett számlákra utaltatták az érintettek. A nyugati cégeknek pedig jól felfogott érdekük volt, hogy megőrizzék a keleti kereskedők „bizalmát”, hiszen jelentős piacok felé nyitottak kapukat. A korrupciós háló tehát mindkét irányban működött, elvileg pártállami jóváhagyással, hiszen keményvalutára mindig szükség volt; más kérdés, hogy kézen-közön ennek az összegnek a jelentős része eltűnt.
Az Eurocom és a hálózat
A katonai titkosszolgálat, vagyis az MNVK-2. saját alapítású cége, az Eurocom részben tehát ezeknek a pénzügyi stikliknek a kihasználására jött létre, ezzel akarták üzleti alapra helyezni a hírszerzés működését, és persze a szervezeten belül egyre erősödő kemény mag (néhány szoros pártkötődéssel rendelkező és alvilági eszközöket is használó tiszt) gazdasági gyarapodását. Bár a titkosszolgálatok működésénél általános gyakorlat, hogy saját, fedésben lévő cégeket működtetnek, amelynek legális bevételeiből tudnak finanszírozni olyan titkos akciókat, amelyek sikeréhez elengedhetetlen a kémtevékenység eltakarása, az Eurocom működése mégis sajátos, különösen magyar viszonyok között.
A cég igazgatósági ülésein különböző impexek vezetői voltak jelen, olyanok, akik az MNVK-2. megnyertjeiként a katonai titkosszolgálat informális hálózatához tartoztak: Dévai István, a Metalimpex vezérigazgató-helyettese; Dergács Ferenc, a Monimpex vezérigazgatója; Jurassza Ferenc, az Agrimpex vezérigazgatója; Dézsi Albert, a Terimpex vezérigazgatója; valamint a titkosszolgálat hivatalos állományából Szabó János, az MNVK-2. alezredese ésPráczki István, az Eurocom alapítója, első igazgatója és a katonai felderítés alezredese.
A cég alapítása körüli nehézségeket Práczki simította el, rendkívüli tehetséggel szakított ki piaci részesedéseket a vállalkozás számára, de mivel nem tartozott a belső körhöz, miután megalapozta a cég sikerét, eltávolították az Eurocom közeléből.
Egy kivont jelentés
Az Eurocom fedésének megszervezéséhez komoly konspiráció szükségeltetett, amely eleinte kevésbé volt megoldott, így – Práczki István visszaemlékezése szerint – a Külkereskedelmi Minisztérium több revizori vizsgálatot is folytatott ellenük, mert felmerült a gyanú, hogy állami köntösbe bújtatott magáncéggel állnak szemben. A gyanú tulajdonképpen igaz is volt, a bukást mégis el lehetett kerülni, ugyanis a „revizori jelentést lefülelte a cég”, vagyis a katonai titkosszolgálat még időben megkaparintotta és kivonta azt a bürokrácia átláthatatlan rendszeréből.
A kissé döcögve induló törpevállalat hamarosan jól menő közvetítőként lépett be a hazai külkereskedelmi forgalomba. Működését senki nem akadályozta, a mögötte álló érdekcsoport nyilván jó összeköttetésekkel rendelkezett, pedig megjelenése a piacon több állami vállalat érdekét is sértette.
Több világhírű nyugati cég – például a brit BP olajkonszern, a német Linde, a svájci Oerlikon vagy a svéd Addo – kizárólagos hazai forgalmazója lett, de előfordult, hogy olyan termékek kereskedelmébe szállt be, amelyek már hosszú ideje jelen voltak a hazai piacon, vagyis megjelenésével megemelte a beszerzési árakat. A svéd ESAB céggel a Metalimpex már évek óta kapcsolatban állt, de miután létrehozták az Eurocomot, Dévai István, a Metalimpex egyik vezetője inkább az új cég érdekeit tartotta szem előtt: a magyar külkereskedelmi vállalat és az ESAB közé közvetítőnek beiktatta az MNVK-2. vállalkozását, ezzel az állambiztonság szerint 30–35 ezer svéd korona népgazdasági kár keletkezett évente.
Elindult az Intereurop vegyesvállalat
Az Eurocom gyorsan nyereséges vállalkozássá fejlődött – ilyen háttérrel ez nem is volt nehéz –, és hamar elkezdett Nyugat felé terjeszkedni, hiszen ez volt a legfontosabb cél. Az első vegyesvállalata az Intereurop névre hallgató és Vaduzban bejegyzett cég volt, amelyből egyből kettőt is kreáltak: ugyanezen a néven létrehoztak egy bécsi székhelyűt vállalkozást is. A meglepő megoldásra adózási szempontok sarkallhatták az alapítókat, hiszen Liechtenstein adóparadicsomnak számított; bevett gyakorlat volt nyugat-európai cégek esetében is, hogy a törpeállamban hozták létre vállalkozásukat, függetlenül működési helyüktől. „Az Intererurop Wien szolgáltatásaiért tehát adózási okokból az Intereurop Vaduz kapja az ellenszolgáltatást” – olvasható a cégalapítók belső levelezésében. Ennek a kitételnek a gyakorlati kivitelezését azonban csak hallgatólagos megállapodás szerint követték: „Lehetőleg kerüljük el azokat a bizalmasan kezelendő részleteket, amelyeknek megszellőztetése ügyviteli utasításban nem kívánatos.” Adóelkerülés, vagyis klasszikus offshore az MNVK-2. tarsolyában már 1973 elején. Az Eurocom és az Intereurop történeteit jövő héten folytatjuk!
A sorozat korábbi részei:
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
A Hardi-istálló, Oblath György és a többiek, avagy a külkeres maffia hatalomátvétele
Nyerges János, a legfontosabb külkeres, akinek a „körmös” Bauer volt a tartótisztje az ÁVH-n
Svájc nemcsak a náci vagyonból, de a kommunista külkeresek pénzéből is ügyesen gazdagodott
Amikor Goebbels korábbi összekötője szólt Kádáréknak, hogy zavarja az üzletet a megtorlás
Bródy István, a klasszikus, nihilista külkeres – „Náci vagy nem náci”, mindegy, kereskedjünk
Junger Károly, az elfelejtett, tehetséges és gátlástalan külkeres történet
Emil Hoffmann, a náci külkeres, aki Kádár „jó hírét” terjesztette Nyugaton
Amikor a kommunista pénzből fizetett német újságban ünnepelték Kádárt és tagadták a megtorlást
Elsősorban a nyugati cégek jártak jól a Magyar Népköztársaság „titkos” kivéreztetésével
Sebestyén János, az „üzletember” a Párt és az állambiztonság felett
Amikor megvettük a Siemens-rádiót, a külkeres maffiát segítettük
Péter Györgynek és Vályi Péternek azért „kellett meghalniuk”, mert a külkeres maffia útjában álltak?
Egy kis elitcsapat irányította azt a pénzszivattyút, amely lerabolta az országot
Képünk illusztráció: Szovjetunió, Moszkva, a katonák frissítőt fogyasztanak. Forrás: Fortepan; adományozó: Bojár Sándor, 1971
