Borvendég Zsuzsanna sorozata: Korai kommunista külkeres mammutvállalatok, ahol Gyurcsány csak kisinas lehetett volna
Budapest, 1960. január 24.
Holland kereskedõk tárgyalnak az ARTEX Külkereskedelmi Vállalat mintatermében, elõttük kerámiatárgyak. A vállalat exportálja a kézmûipari mûvészeti cikkeket, a különbözõ bútorokat, a herendi porcelánárukat, sportszereket, játékokat, valamint a szövetkezeti és kisipar termékeit.
MTI Fotó: Fényes Tamás
Sehol nem tanították, így egyáltalán nem tudtuk, hogyan vették át a külkereskedelmet a kommunisták már 1945 után. Pedig akkoriban a West-Orient ügyeitől volt hangos a sajtó és a Parlament. Ez volt az a vállalat, amely állam volt az államban, a külföldről behozott közszükségleti cikkeket aranyért és dollárért értékesítették. A céget mentesítették minden deviza- és vámtörvény alól, egy kis zárványként létezett a jogrend felett. Amikor túl sok volt a botrány, egyszerűen átmentették egy másik vállalatba. Csempészés, csalás, spekuláció – mindezt a Politikai Rendőrség felügyeletével. Újabb elképesztő történet – folytatjuk Borvendég Zsuzsanna sorozatát.
A kommunisták mindig tudták, miképpen lehet a zavarosban halászni. A világháborús sokk után, amikor általános volt az élelmiszerhiány és a legalapvetőbb közszükségleti cikkek beszerzése is súlyos nehézségekbe ütközött, a Magyar Kommunista Párt számára a csempészet és a feketepiac jelentette a legfőbb bevételi forrást, és persze jelentős hasznot húztak az útlevelek kiadásából is, amelyet az első pillanattól kezdve kizárólagos hatáskörükbe vontak.
Ékszer, nemesfém, dollár
Ékszerekért, nemesfémért és dollárért árusították a külföldről becsempészett árucikkeket és a kivándorlást lehetővé tevő útiokmányt, mindezt a politikai rendőrség keretlegényeinek segítségével és egy kiterjedt, párttulajdonban álló céghálózat felhasználásával.
A pártvállalatok irányításával megbízott régi mozgalmár, Sebes Sándor (az előző részben már találkozhattunk vele) felelt azért, hogy a cégek tevékenységét összehangolja. Bár a közvetlen párttulajdonban lévő vállalkozásokat már 1945 végén összevonták egy nagy holding alatt, számos más formában működő cég is tartozott az érdekkörükbe.
Molnár János kutatásaiból tudjuk, hogy léteztek olyanok, amelyekben a kommunisták tulajdonjogát titkosan kezelték, más vállalatok hivatalosan teljesen függetlenek voltak a párttól, de részesedést fizettek az MKP Gazdasági Osztályának. Szerteágazó cégháló épült így ki, jelentős gazdasági visszaélésekre adva lehetőséget.
West-Orient – Állam az államban
A csempészést végző pártvállalatok legfontosabbika az 1945 nyarán létrehozott West-Orient vállalkozás volt, amely úgy viselkedett, mint egy állami cég és olyan jogosítványokkal rendelkezett, hogy már a kortársak szerint is „állam volt az államban”. A céget mentesítették minden deviza- és vámtörvény alól, egy kis zárványként létezett a jogrend felett.
Az országba így behozott közszükségleti cikkeket dollárért és aranyért értékesítették. Hatalmas nyereségre tettek szert, a felhalmozott valutát és aranyat pedig a meglóduló infláció közepette valutaüzérkedéssel kamatoztatták, de a West-Orient szabadalmat kapott aranyérmék verésére is.
Vas Zoltánnak, a kommunisták gazdasági gurujának visszaemlékezése szerint Rákosiék körültekintően jártak el a cég alapításánál,
nehogy a pártok politikailag egymás ellen használhassák fel a West-Orient spekulációs működését,
vagyis azért, ha gazdasági visszaéléseik nyilvánosságra kerülnek, a következményeken politikai riválisaikkal közösen osztozzanak. Az alapító okiratot aláíratták a koalíciós pártvezetőkkel, így a kisgazda Tildy Zoltánnal és Nagy Ferenccel, valamint a szociáldemokrata Szakasits Árpáddal és Bán Antallal is; a KMP részéről Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Vas Zoltán kézjegye szerepelt a dokumentumon.
Csempészés a politikai rendőrség segítségével
A csempészés és a spekuláció a West-Orient megalapítása után állami engedéllyel, a politikai rendőrség segítségével folyt egészen 1946 őszéig, a botrány kirobbanásáig. A kommunista párt a céget úgy próbálta jótevőként feltüntetni, hogy az infláció elszabadulása után – a stabilizáció megteremtéséért – a West-Orientet bízta meg azzal, hogy árut halmozzon fel, amely majd a forint bevezetése után annak fedezetéül szolgálhat. Az árucikkeket az 1945-ös, jónak mondható dohánytermés eladásából befolyt összegből vásárolták fel.
A dohányt alacsony áron tudták megszerezni a betakarítás után, hiszen a szénhiány miatt a dohánygyárak sem működtek. 1946 tavaszán azonban megkezdődött a termelés, és a hiánycikknek számító cigarettát Európa országaiban aranyért értékesíthették, és a bevételből elsősorban textilneműt vásároltak Angliában. A felhalmozott készlet letétbe került, a bevezetendő forint árufedezeteként őrizték különböző raktárakban az ország számos pontján.
1946. augusztus elseje után a készleteket értékesíteni kellett (volna), ezzel fedezetet állítva a kibocsátott pénz mögé. Fennált a veszélye annak, hogy az utánpótlás várható hiánya miatt a cég visszatartja majd az árukészletet, bízva az árak megemelkedésében – ami az új pénz gyors inflálódását is maga után vonhatta volna. Ezért Rónai Sándor, kereskedelmi és szövetkezetügyi miniszter kérte Vas Zoltántól, hogy a Gazdasági Főtanács rendelje el a kötött gazdálkodást, amivel az esetleges visszaélés megakadályozható lenne. A kötött gazdálkodás elrendelése elmaradt, és a kommunista párt a felhalmozott készleteket – amelyek hivatalosan állami tulajdonban álltak – megpróbálta kisajátítani, a bevételeket saját kasszájába irányítani.
Az áruknak valóban csak egy töredék részét adták el, de azt sem állami felügyelettel és elosztással bocsátották a piacra, hanem a West-Orient maga indult teherjárművekkel az ország számos településére, és árulta a termékeket a gépkocsikról. Ezzel kiiktatták az árusításból a kiskereskedőket, veszélyeztetve a megélhetésüket, és megingatták az emberek bizalmát az ellátás folyamatosságában, amely a forint értékállóságát és stabilitását kockáztatta.
Sulyok Dezső is kikelt a West-Orient ellen
A korabeli híradások szerint a West-Orient állam volt az államban, hiszen minden import rajtuk keresztül bonyolódott, de exportálni is csak úgy lehetett, ha a vállalat részesedett az üzletben. A látványos visszaéléseknek hamar híre ment, augusztus első napjaiban a nemzetgyűlésben is több interpelláció hangzott el a West-Orient csalásaival kapcsolatban. Sulyok Dezső egyenesen úgy fogalmazott, hogy „a Gazdasági Főtanács azzal a kimondott céllal alapította , hogy Belzebubbal űzi ki az ördögöt a gazdasági életből”.
Beszédében megemlíti, hogy a cég alkalmazottai 1200 dolláros havi fizetést kaptak, mindezt a hiperinfláció időszakában. 1946 őszére már olyan vehemenciával támadták mind politikai, mind közéleti vonalon a kommunisták csúcsvállalatát, hogy kénytelenek voltak felszámolni azt. De még előtte létrehoztak egy újabb kommunista pártvállalatot, az Elitex nevű céget, amelynek tulajdonosa, Schwarz Elemér korábban a West-Orientben dolgozott.
Az új céggel még nagyobb kárt okoztak
A cél az volt, hogy a West-Orient birtokában lévő árumennyiséget valahogy átmentsék a pártvagyonba. Az Elitex mélyen áron alul vásárolta fel a West készleteit, ezzel többmilliós kárt okozva az országnak, és kockáztatta azt, hogy az éppen bevezetésre került forint stabilitása meginogjon. Feljelentés nyomán a Gazdasági Főtanács vizsgálatot rendelt el, amelynek eredménye – nem meglepő módon – az lett, hogy semmiféle visszaélés nem történt a cég működése során.
1946. október 31-én a West-Orient megszűnt létezni – legalábbis ezen a néven. Az MKP létrehozta a Magyar Külforgalmi Rt.-t, amely valójában a West utódjának tekinthető. Ezzel párhuzamosan a szintén nagyon korai kommunista pártvállalat, a Kollektíva Szövetkezet is átalakult, létrejött a Kelet-európai Kereskedelmi Rt., amelynek vezetését 1947 tavaszán Oblath György vette át, az az Oblath, aki a hatvanas évekre a külkereskedelmi érdekcsoport egyik meghatározó figurája lett – róla később még lesz szó.
1946 végén kezdte működését a Nemzeti Kereskedelmi Rt. is, amelyben szintén a West-Orient egykori munkatársai dolgoztak, és amelynek irányítását a politikai rendőrségen belül működő Gazdaságrendészeti Osztály vezetőjének testvére, Villányi Ernő látta el. A cég szorosan együttműködött a politikai rendőrséggel, az illegális tevékenységből származó bevételek egy része az államvédelmet erősítette.
1946 végére már a kommunisták felügyelték a külkereskedelmet
Elmondhatjuk, hogy 1946 végére Magyarország külkereskedelmét ténylegesen a kommunisták felügyelték polipként terjeszkedő vállalataik segítségével. Számottevő külkereskedelemről csak 1947-től beszélhetünk, előtte leginkább a csempészés jelentette a nemzetközi árucsereforgalmat, amely szintén a kommunisták privilégiuma volt. ’47-re a magáncégek már egyáltalán nem kaptak kiviteli és behozatali engedélyt, ez kizárólag az államinak mondott kommunista pártvállalatok számára volt hozzáférhető, holott a kereskedelem államosítása hivatalosan csak 1949-re fejeződött be.
Ezt a rendkívül tudatos és gyors átállást csak úgy lehetett kivitelezni, ha a moszkovita vezetők kész tervekkel és végrehajtási utasításokkal érkeztek haza. A módszert már kipróbálták: a húszas évektől kezdve a Szovjetunió pénzügyi hátterének biztosításakor is súlyt helyeztek a külkereskedelmi tevékenység monopolizálására, és ezt a szisztémát ültették át nagy titokban a magyar viszonyokra is.
Amikor tehát az ország szovjetizálásának első lépéseit vesszük számba, a politikai rendőrség felállítása, az igazságszolgáltatásban és közigazgatásban dolgozók kiválogatása, a népbíróságok felállítása és a terror jogszabályi hátterének kialakítása mellett a külkereskedelem kisajátítását is meg kell említenünk. A „Szörny Rt.” már 1944 őszén hozzálátott, hogy hazánkban is megteremtse a legszélsőségesebb tőkekoncentrációt, amely a történelem folyamán megvalósult. Karel Bartošek cseh történész így foglalta össze ennek lényegét: „A kommunista mozgalom kezdete óta nem csupán az eszmei éhség kielégítése volt a feladat, hanem az is, hogy előteremtsék az eszméket szolgáló emberek megjutalmazásához szükséges pénzt. Már 1919-ben Moszkva is folyamodott drágakövekhez, zafírokhoz, igazgyöngyökhöz – a »forradalom hadizsákmányához«, hogy »segítse a forradalmi mozgalmat«, és lassanként diplomaták vagy titkos ügynökök kezdtek tevékenyen részt venni ezeknek a kincseknek a továbbjuttatásában. <...>
Az irattári anyagok, legalábbis azok, amelyek immár nem titkosak, rádöbbentenek a »szegények védelmezőinek« határtalan cinizmusára – akik azonban éppen ezért már nem hazudhatnak tovább, és nem torzíthatják el az igazságot. A történésznek ki kell mondania, hogy a kommunista mozgalom, mint a huszadik század szülötte, magában rejti az e századi kapitalizmus minden jellegzetességét. Azok a pártok, amelyek a tőke hatalmának végét hirdetik, ugyanakkor a tőke logikája szerint cselekszenek.
A pártvezetők és a szolgálatukban álló emberek ravasz vállalkozókként viselkednek, és a legcsekélyebb gátlás nélkül alkalmaznak bármely módszert, amely a »vállalkozás« hasznát és gazdagodását szolgálja. Úgy tűnik, hogy a kommunista apparátusok kapitalista vállalkozói tevékenysége különösen a második világháború után teljesedik ki.”
A sorozat korábbi részei:
A hidegháború győztese nem Amerika, hanem a globális pénzelit volt – Elindult Borvendég Zsuzsanna megdöbbentő sorozata a PS-en!
A felforgatók arcképcsarnoka – Az elfelejtett Parvus, avagy útmutató a bolsevizmushoz
Henry Ford és a többi nagytőkés – Lenin és a totális állam felépítésének elhallgatott támogatói
Hammer, aki mintha Soros mestere lett volna – Egy gátlástalan filantróp véres felemelkedése
A kaloda változatlan, de a bolsevik vallás ma szabadelvűnek, liberálisnak nevezi saját magát
Varga Jenő kommunista közgazdász, aki kitalálta a málenkij robotot és annak „gazdasági hasznát”
