125 éve született Zita, az utolsó magyar királyné

Ferenc Ferdinánd 1914. június 28-i meggyilkolása után Károly trónörökössé lépett elő, majd Ferenc József 1916. november 21-i halálát követően osztrák császárként I. Károly, magyar királyként IV. Károly néven trónra lépett. Magyar királlyá koronázására - a tomboló világháborút mintegy zárójelbe téve - 1916. december 30-án fényűző külsőségek között került sor a budai Mátyás-templomban, s vele együtt koronázták meg Zitát is. A szertartást Csernoch János esztergomi érsek, hercegprímás vezette, a szertartás során a Szent Koronát Zita jobb vállához érintették, fejére a veszprémi püspök tette a házi koronát.

Az arannyal és gyönggyel hímzett uszályos díszruhát, hajában csipkefátyolt, fején gyémántos diadémot viselő királyné magyarul mondta el a koronázási esküt. (A koronázás centenáriumán tavaly decemberben nyílt kiállítás a Mátyás-templomban és a Magyar Nemzeti Múzeumban.) A határozott és céltudatos Zita, aki magyar alattvalói kedvében járva még a paprikás csirke elkészítését is megtanulta, férje tanácsadójaként tevékenyen beavatkozott a politikába. Károly sógora, Sixtus pármai herceg révén kezdett béketapogatózásba, s a levél nyilvánosságra kerülése után Zita is a németbarát körök céltáblája lett.

Az Osztrák-Magyar Monarchia a vesztes háború végén széthullott. Károly 1918. november 11-én lemondott az osztrák, majd 13-án a magyar államügyekben való részvételről, a trónról azonban nem. Zita ehhez az állásponthoz élete végéig kitartóan ragaszkodott, szavai szerint "egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától". A házaspár svájci emigrációba vonult, ahonnan Károly 1921 márciusában és októberében is sikertelenül kísérelte meg magyar trónja visszaszerzését. A második királypuccs után a házaspárt néhány napig a tihanyi apátságban tartották fogva (ekkor tartózkodtak utoljára magyar földön), majd a kellemes éghajlatú, de biztonságos távolságban fekvő Madeira szigetére szállították őket.

IV. Károly 1922. április 1-jén spanyolnáthában meghalt, az alig harmincéves Zita nyolcadik gyermekét várva maradt egyedül és pénz nélkül. Az utódállamok nem tudtak megegyezni a volt királyi családnak fizetendő apanázsról, így innen csak nagyon kevés pénz érkezett. Zita egy időre rokonánál, XIII. Alfonz spanyol királynál talált menedékre, Erzsébet lányát Madridban szülte meg. A család 1929-től Belgiumban élt, majd az Anschluss, a restaurációs remények teljes szertefoszlása után Kanadába költöztek, 1948-ban az Egyesült Államokban telepedtek le. Az özvegy királyné minden erejét gyermekeire fordította, akiket magyarul is megtanított imádkozni, a legidősebb Ottót pedig trónörökösnek nevelte.

Az ötvenes években visszatért Európába, 1959-ig Luxemburgban, 1962-től a felső-bajorországi Pöckingenben élt, élete utolsó évtizedeit Svájcban, az osztrák határtól 30 kilométerre fekvő Zizers apátságban töltötte. Ausztriába egy törvény értelmében mégsem utazhatott be, mert nem mondott le a trónról. (A realitásokkal számot vető Habsburg Ottó ezt 1961-ben megtette, sőt 1967-ben kezet fogott Bruno Kreisky osztrák kancellárral.) Zita élete alkonyán, hat évtized után, két alkalommal mégis egykori birodalmának földjére léphetett: kilencvenévesen Adelheid lánya, majd néhány hónappal később édesanyja sírját kereshette fel.

A büszkeségét és tartását soha el nem vesztő, férje halála után csak feketében járó Zita visszavonultan élt, de a világ dolgaitól nem szakadt el. Szellemi frissességét megőrizte, öt nyelven beszélt, több napilapot járatott, rádiót hallgatott. Hajnali ötkor kelt, és hithű katolikusként minden reggel részt vett a misén. Kilencvenötödik születésnapját több mint száz családtagja, gyermekei, unokái és dédunokái társaságában ünnepelte, szinte már teljesen vakon.