A Jobbik Magyarországért Mozgalom a magyar családok, a magyar munkaerőpiac védelméért dolgozik, mindent megtesz azért, hogy a külföldről, főként Ukrajnából és más keleti országokból érkező gazdasági bevándorlók ne tudják elvenni a magyarok munkáját – mondta a párt alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.
Stummer János hozzátette: céljaik elérésében fontos szerepet játszik a párt által beterjesztett magyarkvóta-törvényjavaslat, amely a tíz embernél többet foglalkoztató magyarországi munkáltatókat kötelezné arra, hogy minden tíz munkavállalójából legalább kilenc rendelkezzen európai uniós állampolgársággal. Az adott cég többi külföldi vendégmunkásánál pedig a törvény kikötné, hogy legalább az alapfokú nyelvvizsga szintjén ismerjék a magyar nyelvet.
Az alelnök szerint
a multinacionális cégek közvetlen vonzáskörzetében rendre tele vannak a munkásszállók ukrán és más nemzetiségű gazdasági bevándorlókkal, konténervárosokat építenek és laktanyákat újítanak fel számukra; ha itt sem tudnak elhelyezkedni, akkor ezek az emberek beköltöznek a korábban a magyar családok által épített, aztán pedig kényszerűségből magukra hagyott családi házakba.
A Jobbik alelnöke a sajtótájékoztatón azt üzente a miniszterelnöknek, hogy “saját magára és az országra nézve is végzetes ostobaságot követ el, amikor letagadja a valóságot”. A Jobbik szerint körülbelül 86 ezer gazdasági bevándorló él és dolgozik ma Magyarországon.
Ők azok, akikkel a munkáskéz hiányát Orbán Viktor stratégiai partnerei ki akarják küszöbölni, ők azok, akik a magasabb fizetés és a jobb megélhetés reményében külföldre menekült aktív korú népesség, a magyar családapák és családanyák helyén dolgoznak
– fogalmazott az ellenzéki politikus.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS