kisebbség
Szánthó Miklós: Érdekes, hogy az egyik kisebbség kapcsán van határköre az uniónak, míg a másiknál nincs
Mint ahogy mi is megírtuk, a szerdán tartott strasbourgi európai parlamenti vita elfajult, ahol a nemrég elfogadott magyar gyermekvédelmi törvényt veszi górcső alá a balliberális többségű testület. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette, az EU minden eszközt be fog vetni, ha nem módosítják a pedofiltörvényt. Ez azért is érdekes nyilatkozat, mert az unió szerint kisebbség és kisebbség között is van bizony különbség: az egyik kapcsán van hatásköre az EU-nak, a másik kapcsán nincs...– erre reagált Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója. Aláírásgyűjtés – Még senki nem dőlhet hátra, csak győzzék az uniós szerverek!
Hiába, hogy elvileg összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezéséhez, hiába, hogy a hajrában csak szerdán mintegy 184 ezer aláírás gyűlt össze, hiába, hogy a nagy lelkesedés miatt lefagytak az uniós szerverek, még senki nem dőlhet hátra – hangsúlyozta portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a kezdeményezés további támogatására buzdított csütörtök éjfélig. Ugyanakkor hangsúlyozta: az aláírások magas száma már most jelzi, hogy a kisebbségek önigazgatási igényét mindenkinek, minden hisztériakeltés nélkül tiszteletben kell tartani. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke portálunknak azt hangsúlyozta: a magyar emberek összefogása látványosan felülírja azt a lélektani hiátust, amely a Gyurcsány-párt lelkületéből vagy a Párbeszéd politikusaiból hiányzik. Menő magyarországi gimnáziumban tanulni – Hazavárják a diaszpóramagyarság fiataljait
A diaszpórában, a Kárpát-medence határain túl élő magyarság fiataljainak indul gimnáziumi képzés a Sárospataki Református Kollégiumban ez év szeptemberétől – jelentették be a Nemzetpolitikai Államtitkárság és az intézmény közös sajtótájékoztatóján. Mint ismert, mintegy 2,5 millió magyar él a diaszpórában, akik számára a visszajelzések szerint vonzó a magyarországi gimnáziumi oktatás, különösen egy olyan időszakban, amikor a fiatalok amúgy is saját identitásukat keresik. Buzásné Nagy Gabriella igazgató-helyettes portálunknak elmondta: ami a külhoni fiataloknak kezdetben kaland lehet, az később egész életre szóló lelki bázist jelent, hiszen a sárospataki gimnáziumi lét mindenkit magával ragad. A bejelentés kapcsán Szilágyi Péter miniszteri biztos portálunknak kiemelte: a diaszpóra magyarsága éppen azt mutatja egyes ellenzéki pártok nemzetellenes törekvéseivel szemben, hogy lehet a nagyvilágban büszke magyarként élni, és külföldön is kiállni a magyar érdekek mellett. Úgy vélte, a külhoni magyarság elismeréssel fogadja és büszke arra, hogy Magyarország az elmúlt években kiáll saját igazáért, megvédi nemzeti érdekeit és ezer éves keresztény gyökereit. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!