kisebbség
Magyar Péter: A határon túli magyar fiatalok is felvehetik a diákhitelt, de a magyar állampolgárság előfeltétel
A magyar állampolgársággal rendelkező határon túli fiatalok akkor is igényelhetik a magyarországi diákhitelt, ha nem magyar felsőoktatási intézménybe járnak - hangsúlyozta portálunk megkeresésére Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. Mint hozzátette, a Diákhitel 2001-es megalapításától az volt az elsődleges cél, hogy elősegítse Magyarországon és a Kárpát-medencében a társadalmi mobilitást, azaz ne legyen olyan magyar állampolgárságú diák, aki azért nem tud bekerülni a felsőoktatásba, mert a családi és egyéb körülményei ezt nem teszik lehetővé. Kiemelte: az elmúlt tizennyolc évben több, mint 400 ezer diáknak adtak valamilyen formában hallgatói hitelt, akik közül 52 százalék egy felmérés szerint nem tudta volna elkezdeni vagy befejezni a diákhitel nélkül felsőoktatási tanulmányait. Ez Magyar Péter szerint azt jelenti, hogy több, mint 200 ezer olyan fiatal van ma a piacon, akik a diákhitel segítségével jutottak diplomához.Brenzovics Tusnádfürdőn: Az ukrán rendőrség, az állam és a maffia egymással versengve akadályozta a magyarokat a választásban
Egyértelműen bebizonyosodott, hogy Petro Porosenko korábbi ukrán elnök állami szintre emelt magyarellenes politikája szándékosan lehetetlenítette el a magyar parlamenti képviselet lehetőségét Ukrajnában - jelentette ki Brenzovics László csütörtökön, Tusnádfürdőn. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke elmondta: ugyan a parlamenti választások során a 73-as körzetben minimális esély mutatkozott a magyar képviselő győzelmének, az ukránok mégis a '90-es évek elejét idéző durva kampányt folytattak, egy klón-jelölt állításától a szavazatvásárláson, a maffia és a rendőrség megfélemlítésein keresztül egészen addig az esetig bezárólag, melynek során a magyar aktivistákra otthonaikban támadtak rá az ukrán kommandósok éjjel. A beszélgetésen elhangzott: az Európai Parlamentben főleg a németek azok, akik foglalkoznak Ukrajnával, de leginkább a fakivitellel, a gázzal és az ukrán földek moratóriumának feloldásával összefüggésben, tehát tisztán gazdasági érdekektől vezérelve.Szili Katalin: Az afrikai származású embereknek már vannak jogai az EU-ban, az őshonos kisebbségeknek nincsenek (PS-Videó!)
Az Európai Parlament idén márciusban határozatot hozott az afrikai származású emberek jogairól, az 50 milliós őshonos kisebbségek ügyét ellenben az EP évek óta eltolja magától – nyilatkozta portálunknak Szili Katalin. A határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott ugyanakkor kiemelte: a Minority Safepack mintájára, azt kiegészítve jelenleg is zajlik egy nagyon fontos aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a kisebbségi régiók létrehozására lehetőség nyílhasson az Európai Unióban, ez pedig előszobája lehet a székelyföldi autonómiának.Illyés Gergely: Az uniót hidegen hagyja a magyargyűlölő Cioloș tevékenysége
Bár lehet, hogy fog okozni néhány kellemetlen pillanatot Dacian Cioloșnak Brüsszelben, de bocsánatot sem kell kérnie az Európai Unió közömbössége miatt azért, mert korábban több szélsőjobboldali szervezetben is aktívan részt vett - tudta meg portálunk Illyés Gergelytől, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet külső munkatársától, akit a volt román kormányfő politikai előéletéről faggattunk. Mint a riportban elmondta, az új liberális csoportosulás vezetőjét, Verhofstadt utódját, Románia feltörekvő politikuscsillagát Brüsszelben nem fogják a liberálisok félreállítani kisebbségi ügyek miatt. Illyés Gergely arról is beszélt, hogy Európában a legnagyobb titkosszolgálati hálózatot Románia működteti: óriási költségvetés fölött rendelkeznek, beleszólnak a napi politikába, törvényalkotásba, gazdasági életbe. És nagyon is elképzelhető, hogy Cioloșt is ők indították el a politikai pályán, amelyhez jó ajánlólevél volt a szélsőséges csoportokban való tevékenykedés.A magyar kormány gratulál a HMDK-nak az elsöprő kisebbségi választási győzelemhez
A magyar kormány üdvözli a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) "elsöprő" győzelmét a vasárnap tartott horvátországi kisebbségi önkormányzati választásokon.Végérvényesen megDéKásodott a Jobbik: ukrán gazdasági bevándorlók ellen hírdetnek harcot
A Jobbik Magyarországért Mozgalom a magyar családok, a magyar munkaerőpiac védelméért dolgozik, mindent megtesz azért, hogy a külföldről, főként Ukrajnából és más keleti országokból érkező gazdasági bevándorlók ne tudják elvenni a magyarok munkáját - mondta a párt alelnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.Ukrán nacionalisták honlapja alapján idézi be kihallgatásra a hatóság a kárpátaljai magyarokat
Ismét nagy számban idéznek be kihallgatásra kárpátaljai magyarokat, hogy megfélemlítsék a közösséget a március 31-ei ukrán elnökválasztás előtt – írja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csütörtöki közleményében. Mint hozzáteszik, elfogadhatatlan, hogy az ukrán hatóságok a Mirotrovec (Béketeremtő) elnevezésű szélsőséges ukrán honlap nyomán kezdte meg a kihallgatásokat, amely nyíltan listázza a kárpátaljai magyarokat, nyilvánosságra hozva személyes adataikat.Román miniszterelnök: Románia modellnek számít, ahogy integrálta a nemzetiségek értékeit
Románia modellnek számít, ahogy nyitottsággal és pozitív szellemben integrálta a nemzetiségek értékeit és hagyományait, ezért a nemzetiségek kultúrája a román nemzeti örökség részévé vált - mondta Viorica Dancila román miniszterelnök a romániai magyarokhoz intézett március 15-ei ünnepi köszöntőjében, ahol arról is biztosította a nemzetiségeket, hogy a román állam továbbra is teljes elköteleződéssel támogatja a nemzeti önazonosság szabad kifejezését, a nyelvi és kulturális értékek, valamint a hagyományok megőrzését.Szélsőségeseknek szolgáltatta ki egy magyar nő személyes adatait az ukrán határőrség
Közigazgatási bírsággal sújtotta a bíróság a határátlépésekor megtalált magyar útlevele miatt Darcsi Karolinát, a beregszászi városi tanács (közgyűlés) magyar frakciójának vezetőjét, akinek a határon rögzített személyes adatai felkerültek a Mirotvorec (Béketeremtő) szélsőséges ukrán nacionalista honlapra is - adta hírül szerdán a Karpatalja.ma című magyar hírportál.Ajánljuk még