Pesti Srácok

Ukrán nacionalisták honlapja alapján idézi be kihallgatásra a hatóság a kárpátaljai magyarokat

Ukrán nacionalisták honlapja alapján idézi be kihallgatásra a hatóság a kárpátaljai magyarokat

Ismét nagy számban idéznek be kihallgatásra kárpátaljai magyarokat, hogy megfélemlítsék a közösséget a március 31-ei ukrán elnökválasztás előtt – írja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) csütörtöki közleményében. Mint hozzáteszik, elfogadhatatlan, hogy az ukrán hatóságok a Mirotrovec (Béketeremtő) elnevezésű szélsőséges ukrán honlap nyomán kezdte meg a kihallgatásokat, amely nyíltan listázza a kárpátaljai magyarokat, nyilvánosságra hozva személyes adataikat.

A KMKSZ csütörtöki közleményében hangsúlyozza: elítélik azt a káros gyakorlatot, hogy az ukrán hatóság nagy számban idéz be és hallgat ki kárpátaljai magyarokat, amelynek célja a megfélemlítés. Mint fogalmaznak, „felháborítónak tartják az újabb beidézési hullámot”, amely jól illeszkedik „az elmúlt években tapasztalt vegzálások sorába”. Hozzáteszik: megdöbbentőnek tartják, hogy az ukrán illetékesek tétlenül nézik, ahogy a Mirotrovec (Béketeremtő) elnevezésű szélsőséges ukrán honlap etnikai alapon listázza a kárpátaljai magyarokat, visszaélve személyes adataikkal. Ráadásul a hatóság magára a honlapra hivatkozva kezdte meg beidézni, megfélemlíteni és üldözni a “halállistán” szereplő kárpátaljai magyarokat feltételezett kettős állampolgárságuk miatt.

Kiemelték:

PestiSracok facebook image

Hozzátették:

A KMKSZ a magyarellenes zaklatások azonnali leállítását és a felelősök mielőbbi felelősségre vonását követeli.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.