kisebbség
Brenzovics: A hatalom mindent megtesz, hogy ne juthasson be magyar képviselő az ukrán legfelsőbb törvényhozásba
"A két legbefolyásosabb, potenciális jelölt, Tyimosenko Julia és Porosenko Petro programjai inkább nacionalista töltetűek, egyértelműen a kisebbségi jogok szűkítésére irányulnak" - nyilatkozta portálunknak Brenzovics László. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hozzátette: jól jellemzi az Ukrajnát sújtó belpolitikai válságot, hogy a márciusi választásokon induló összes jelölt népszerűsége 10-15 százalék között van összesen, ami azt jelenti, hogy a fennmaradó több, mint nyolcvan százalék elutasítja őket. Miközben a választópolgárok láthatóan nem bíznak saját politikusaikban sem, a legnépszerűbb jelöltek csak a szélsőséges ukrán nacionalizmus rigmusaival tudják megszólaltatni gyér szavazótáborukat, amelyben Porosenko éppúgy osztozik, mint Timosenko. Mindeközben a magyar többségű körzetet 2012 óta szándékosan osztják két körzetre, mivel a hatalom mindent megtesz azért, hogy ne juthasson be magyar képviselő az ukrán legfelsőbb törvényhozásba. Mire számíthatunk a választások után? Ukrajna megmarad az Európai Unió árokpartján? Marad az államok-közi állóháború?Csángó középiskolásoknak avattak kollégiumot a moldvai Bákóban
Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnöke elmondta, az erre a célra megvásárolt magánházban kialakított kollégium 15-20 diák számára biztosít ellátást. Olyan diákoknak kívánnak helyet biztosítani benne a tanév második félévétől, akik a moldvai magyar oktatási program részesei voltak, és a 9. osztálytól a bákói iskolák valamelyikében folytatják tanulmányaikat.Csángó néprajzkutató: Tiszta vizet kellett önteni a pohárba, kihez is érkezik Ferenc pápa
A Vatikánban minden beérkező panaszt, minden dokumentumot megőriznek, ezért azt gondolom, eddig is pontosan tudták, mi a helyzet a csángókkal - nyilatkozta portálunknak Nyisztor Tinka. A néprajzkutató, aki a csángók magyar nyelvű misehallgatási jogának már évtizedek óta próbált érvényt szerezni, hozzátette, a Vatikán számára "könnyebb feláldozni ezt a pár százezernyi magyart, mert cserébe van kapcsolatuk egy állammal az ortodoxia tengerének közepén". Mint portálunknak hangsúlyozta, "úgy látszik, most tiszta vizet kellett önteni a pohárba, hogy kihez is érkezik a pápa, hiszen a katolikusok túlnyomó többsége magyar, és ezt nem lehet a szőnyeg alá söpörni több száz évig".Valami elkezdődött? – Havi egy magyar misét engedélyeztek a csángóknak Bákóban
Engedélyezte a jászvásári római katolikus püspökség, hogy havi egy magyar misét tartsanak Bákóban - közölte szerdai számában a Ziarul de Bacau helyi napilap.Naugye - A romániai németek elégedettek a kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát
A romániai németek elégedettek a román kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát - hangoztatta Paul-Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke szombaton Medgyesen, az 1919. január 8-i medgyesi szász küldöttgyűlés centenáriuma alkalmából szervezett szimpóziumon.A DK magyargyűlölete nem ismer határokat – Ismét páros lábbal szálltak a kárpátaljai magyarokba
A Demokratikus Koalíció (DK) törvényjavaslatot nyújt be azzal a céllal, hogy ne kaphasson se uniós, se magyar foglalkoztatási támogatást az a cég, amelyiknek EU-n kívüli alkalmazottja van. Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarország az unión kívüli, elsősorban az ukrán munkások célországává vált.Bővül a magyar felsőoktatási képzés Erdélyben
Tízhektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból - közölte hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap.Szakértő: A magyarok rovására aktivizálta magát Iohannis
A romániai magyar közösség rovására aktivizálta magát Klaus Iohannis román elnök - mondta Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője az M1 szerda reggeli műsorában.Magyar zászlót próbáltak felgyújtani Nagyváradon
Megpróbálták felgyújtani a Bihar megyei RMDSZ-székházra kitűzött magyar zászlót a nagyváradi Fekete Sas-palotában, ám egy fiatalember időben megakadályozta, hogy a lobogó lángra kapjon - írta vasárnap a Maszol.ro erdélyi hírportál az RMDSZ közleményére hivatkozva.Ajánljuk még