Pesti Srácok

Bővül a magyar felsőoktatási képzés Erdélyben

null

Tízhektáros telket vásárol és egyetemi campust épít Sepsiszentgyörgyön a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet (EMTE) működtető Sapientia Alapítvány magyar állami támogatásból - közölte hétfői számában az erdélyi Krónika című napilap.

A magyar kormány 4,15 milliárd forinttal támogatja az alapítvány sepsiszentgyörgyi fejlesztéseit, ahol a 2015 óta működő agrármérnöki szak mellett még idén elindulhat az erdőmérnöki képzés és a következő két évben a sportszak is beindulhat - tudta meg a Krónika Kató Béla erdélyi református püspöktől, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökétől. A campus-építési projekt az idei év egyik prioritása, ám lebonyolítása többéves folyamat, hiszen hosszadalmas és bürokratikus eljárás, amíg a telekvásárlástól az építkezés befejezéséig eljutnak. Az alapítvány elnöke hozzátette, hangsúlyt fektetnek az új szakok beindításához szükséges infrastruktúra kiépítésére is.

- mondta a lapnak Nyárádi István adjunktus, az egyetem sepsiszentgyörgyi tanulmányi központjának igazgatója, a marosvásárhelyi kertészmérnöki tanszék oktatója. Az egyetem jelenleg harminc alapszakot és tizenkét mesterszakot működtet több erdélyi helyszínen. Az erdőmérnöki szak engedélyeztetési iratcsomóját január végén nyújtják be az illetékes romániai minőségbiztosítási hatósághoz. Ha megkapják az engedélyeket, már idén szeptemberben 30 helyet kínálnak a diákoknak, ebből 25 lesz tandíjmentes és 5 költségtérítéses - részletezte az adjunktus. A sportszak engedélyeztetését, beindítását és működtetését a csíkszeredai karra bízta az EMTE. Lázár Ede dékán a Krónikának elmondta, a sepsiszentgyörgyi helyszínen még nincsenek kiépült tanszékek, ezért a beindítását a csíkszeredai kar menedzseli. Elmondta, terveik szerint ezen a képzési ágon két szakot - testnevelő tanári és edző - indítanak, az elképzelés szerint felváltva Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában, de amint kiépül az infrastruktúra, Sepsiszentgyörgyhöz fog tartozni.

PestiSracok facebook image

A sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei önkormányzati vezetők, a Sapientia EMTE és a magyar kormány képviselői 2013-ban jelentették be a sepsiszentgyörgyi tagozat indításának tervét, kiemelve, hogy olyan szakok indítását tervezik, amelyek jelenleg nem elérhetők a romániai magyar felsőoktatásban. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat 2014-ben tízéves ingyenes szerződést kötött az egyetemmel az egykori Gámán János Szakközépiskola épületének bérbeadásáról, meghosszabbítási lehetőséggel. Itt indult el 2015 őszén az agrármérnöki szak.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció; 2018. március 15-én készült Sepsiszentgyörgyön)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.