Pesti Srácok

Még a választások előtt áterőltetnék az ukrán nyelvtörvényt

Még a választások előtt áterőltetnék az ukrán nyelvtörvényt

Andrij Parubij házelnök megnyitotta az ukrán, mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslat második olvasatban történő vitáját az ukrán parlament csütörtöki plenáris ülésén. Mikola Knyazsickij, a parlament kulturális bizottságának elnöke az ülésen felszólalva meggyőződését fejezte ki, hogy a törvényt a március 31-ei elnökválasztásig elfogadja a törvényhozás. Kiemelte, hogy az elfogadásra ajánlott előterjesztés semmilyen módon nem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg, védi a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait.

A nyelvtörvényként is emlegetett előterjesztést első olvasatban még 2018. október 4-én fogadta el a parlament. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint több, mint kétezer módosító indítvány érkezett be a javaslathoz. Mikola Knyazsickij, a parlament kulturális bizottságának elnöke az ülésen felszólalva meggyőződését fejezte ki, hogy a törvényt a március 31-ei elnökválasztásig elfogadja a törvényhozás. Szavai szerint a törvényjavaslat áttekintése körülbelül két plenáris hetet vesz igénybe. Kiemelte, hogy az elfogadásra ajánlott előterjesztés semmilyen módon nem csökkenti, hanem épp ellenkezőleg, védi a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogait. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kisebbségi nyelvek védelméről a kormánynak az elkövetkező fél évben külön törvényjavaslatot kell majd beterjesztenie a parlament elé.

A törvényjavaslat az Ukrajinszka Pravda ismertetése szerint kimondja, hogy Ukrajnában az egyetlen állami és egyetlen hivatalos nyelv az ukrán, és kötelezővé teszi használatát az állami szervekben, valamint nyilvános társadalmi rendezvényeken. A törvény csak a magánszférában és a vallási szertartásokban nem szabályozza a nyelvhasználatot. Az ukrán nyelv nyilvános megsértése, illetve elhanyagolása jogi felelősségre vonást von maga után. A nyomtatott sajtótermékek esetében a javaslat engedélyezi az idegen nyelven való megjelenést, de előírja, hogy ukrán nyelven is kinyomtassák. Az ukrán nyelvű sajtótermékeket árusító helyek aránya legalább 50 százalék kell legyen. A könyvkiadásban és árusításban szintén legalább 50 százalékot kell elérnie az ukrán nyelvű köteteknek.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.