Pesti Srácok

Naugye - A romániai németek elégedettek a kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát

Naugye - A romániai németek elégedettek a kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát

A romániai németek elégedettek a román kormány kisebbségpolitikájával, és nem akarnak autonómiát - hangoztatta Paul-Jürgen Porr, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke szombaton Medgyesen, az 1919. január 8-i medgyesi szász küldöttgyűlés centenáriuma alkalmából szervezett szimpóziumon.

Száz évvel ezelőtt az erdélyi szászok küldöttei a gyulafehérvári román nagygyűlés szellemében elfogadták az általuk lakott területek egyesülését a román királysággal. Paul-Jürgen Porr az Agerpres hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette, a német közösség számára a helyi autonómia nem téma, a közösség számtalanszor el is határolódott az autonómiatörekvésektől.

- idézte a romániai németek érdekvédelmi szervezetének vezetőjét az Agerpres. Porr felidézte, a száz évvel ezelőtti román egyesülés az erdélyi, bukovinai, dobrudzsai és besszarábiai német közösségeket is egyesítette. Hozzátette azonban, hogy a XX. század eleji több százezres romániai német közösségből mára kevesebb, mint 40 ezren maradtak.

PestiSracok facebook image

A medgyesi centenáriumi rendezvényen Cord Meier-Klodt, Németország bukaresti nagykövete is részt vett, aki felszólalásában nehezményezte, hogy folytatódik a német kisebbség lejáratása Romániában. Hozzátette azonban, hogy elszigetelt esetekről van szó. Felidézte, száz évvel ezelőtt a német közösség saját elhatározásból csatlakozott a megalakuló modern Romániához, bízván a megígért jogokban, a többségi népességgel kialakítandó politikai és kulturális egyenlőségben.

- fogalmazott a nagykövet. Hozzátette, a német kisebbséget gyalázó hangok elszigeteltek, és ezeket a jövőben is határozottan vissza kell utasítani. A nagykövet arra utalt, hogy tavaly szeptemberben Darius Valcov, a miniszterelnök gazdasági ügyekben érintett tanácsadója az egyik közösségi portálon egy kisfilmet tett közzé, amely náci szervezetként mutatta be a Romániai Német Demokrata Fórumot (FDGR), és Hitler-bajusszal mutatta Klaus Iohannis román elnököt, a fórum korábbi vezetőjét.

Forrás: MTI; Fotó: maszol.ro

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.