Pesti Srácok

Aláírásgyűjtés – Még senki nem dőlhet hátra, csak győzzék az uniós szerverek!

null

Hiába, hogy elvileg összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló kezdeményezéséhez, hiába, hogy a hajrában csak szerdán mintegy 184 ezer aláírás gyűlt össze, hiába, hogy a nagy lelkesedés miatt lefagytak az uniós szerverek, még senki nem dőlhet hátra – hangsúlyozta portálunknak Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, aki a kezdeményezés további támogatására buzdított csütörtök éjfélig. Ugyanakkor hangsúlyozta: az aláírások magas száma már most jelzi, hogy a kisebbségek önigazgatási igényét mindenkinek, minden hisztériakeltés nélkül tiszteletben kell tartani. Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke portálunknak azt hangsúlyozta: a magyar emberek összefogása látványosan felülírja azt a lélektani hiátust, amely a Gyurcsány-párt lelkületéből vagy a Párbeszéd politikusaiból hiányzik.

Mint azt az ÍrdAlá.hu hajnali Facebook-bejegyzése nyomán megírtuk, adataik összesítése szerint összegyűlt a minimálisan szükséges egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított uniós polgári kezdeményezés során, amely Európa őshonos nemzeti kisebbségeinek javasol régiós szinten saját anyagi erőforrásokat biztosítani az uniós keretből. A nemzeti régiók kialakításának szükségessége azért merült fel, mert a gyakorlati tapasztalatok szerint az uniós források elosztásánál a többségi nemzet rendszerint háttérbe szorírja a kisebbségek által lakott régiókat, ahogyan ez a Felvidékre, vagy Erdélyre, Székelyföldre is igaz. Mint az ÍrdAlá.hu felhívásában is fogalmaz,

A kezdeményezést eddig 220 ezren támogatták papír alapú, míg 800 ezren online formában aláírásukkal. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy az aláírásgyűjtés sikerességéhez 7 EU-tagországból kell arányosan összegyűlnie a kellő számú és érvényes aláírásnak.

PestiSracok facebook image
Szili Katalin. Fotó: Novotni Adél

Senki nem dőlhet hátra

Portálunk az ÍrdAlá.hu bejelentése kapcsán megkereste Szili Katalin miniszterelnöki megbízottat, aki kérdésünkre elöljáróban kiemelte: még 12 óra áll rendelkezésre az aláírások gyűjtésére, és továbbra is mident meg kell tenni az utolsó pillanatig, "hogy jócskán meg is haladja az aláírások száma az egymilliót, hiszen az érvényes aláírások számában kell, hogy a küszöb meglegyen a 7 országból, tehát rátartással kell gyűjteni". Mint fogalmazott,

A támogatók megbénították az uniós szervereket

Szili Katalin arról is beszélt: a beérkező aláírások szerdai felpörgését jól jelzi, hogy az EU-bizottságnál tevékenykedő szervezőknek jelezniük kellett, hogy elégtelen a szerverkapacitás.

– emelte ki a miniszterelnöki megbízott. Hangsúlyozta:

Ennyi aláírásra semiképp nem legyinthetnek az uniós döntéshozók

Portálunk arra is rákérdezett, milyen esélyeket lát Szili Katalin a hét tagországból szükséges arányos aláírásmennyiség összegyűlésével kapcsolatban. A miniszterelnöki megbízzott elmondta: Magyarország, Románia, és Szlovákia esetében ez rendelkezésre áll, így e területen még fontos a támogatások gyűjtésére, adására felhívás. Kiemelte:

Hangsúlyozta:

Juhász Hajnalka. Fotó: Horváth Péter Gyula

Az eredmény felülírja az ellenzék lélektani hiátusait is

Portálunknak nyilatkozott Juhász Hajnalka, a KDNP alelnöke is, aki kiemelte: "a magyar emberek összetartása két típusú hiányt is felülírhat ezzel a példátlan összefogással a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezése kapcsán". Mint kifejtette, az egyik a jogi hiány, amelytől a nemzeti kisebbségek vonatkozásában az európai uniós szabályozás szenved, tekintettel arra, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés értelmében nincs hatásköre a nemzeti kisebbségek jogainak védelme vonatkozásban; ezt pótolhatja a fenti polgári kezdeményezés. Hozzátette: ami ennél is fontosabb, hogy felülírja azt a lélektani hiátust, amely a Gyurcsány-párt lelkületéből vagy a Párbeszéd politikusaiból hiányzik. A fenti polgári kezdeményezés hatalmas lendületet adhatna általánosságban is minden nemzeti kisebbségi kérdés napirenden tartásában az uniós asztalon.

– fogalmazott Juhász Hajnalka.

AKI MÉG MINDIG NEM ÍRTA ALÁ A KEZDEMÉNYEZÉST, ITT MEGTEHETI!

Vezetőkép: irdala.hu

Ajánljuk még