Pesti Srácok

Összegyűlt az egymillió aláírás, de nem dőlhetnek hátra a székelyek és kisebbségben élő magyar honfitársaink

Összegyűlt az egymillió aláírás, de nem dőlhetnek hátra a székelyek és kisebbségben élő magyar honfitársaink

Az írdalá.hu bejelentette, hogy összegyűlt az egymillió aláírás a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés során, amelynek tétje többek között az, hogy az Európai Unió saját erőforrásokat biztosítson Európa őshonos nemzeti régiói számára. A 220 ezer papíralapú mellett 800 ezernél is több online aláírás érkezett, azonban egyrészt több érvénytelen szavazat is várható, másrészt nemcsak hazánkon múlik a petíció sikere. Még egy napja van Magyarországnak és Európának, hogy a kontinens őshonos kisebbségei, köztük a több milliós lélekszámú határon túli magyarság újabb sikert érhessen el. Csatlakozzon mindenki, aki még nem tette meg!

Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is, a XXI. században, megmaradásukért küzdenek. Kormányaik ugyanis nem támogatják megfelelően fejlődésüket, nem segítik elő megmaradásukat – írja felhívásában az írdalá.hu. A Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben. Természetesen számunkra a magyarság jövője a legfontosabb, azonban nemcsak rólunk szól a kezdeményezés, a sikerhez pedig több európai országban is szükség van a petíciót aláírók minél szélesebb tömegére, hogy közös sikert érhessünk el.

Az írdalá.hu azt is megemlíti Facebook-bejegyzésében, hogy csak a tegnapi nap folyamán 100 ezer aláírás gyűlt össze, így a magyar emberek megtették, amit megkövetelt a haza. Politikai oldaltól függetlenül óriási az összefogás, és Gyurcsány Ferencéken kívül szinte mindenki a közös ügy mellé állt; nem maradhatott ki a sorból a koronavírus-járvány során egy egész ország által megismert Győrfi Pál sem:

PestiSracok facebook image

A kezdeményezést eddig többek között Kokó, Hosszú Katinka, Badár Sándor, Győrfi Pál, Ambrus Attila, Eszenyi Enikő, Reviczky Gábor, Vidnyánszky Attila és fia írták alá. A politikai élet szereplői is aktívak voltak: a petíciót már szignózta Kocsis Máté, Schiffer András, Navracsics Tibor, Keresztes László Lóránt, Fekete-Győr András, Varga Judit és Karácsony Gergely.

Forrás: írdalá.hu; Fotó: írdalá.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Vérrel írt üzenet, fegyverarzenál, eltévedt lövedék – Fokozódik a feszültség a déli határnál

Exkluzív 2023 szeptember 5.
Tovább súlyosbodott a helyzet a déli határunk szerb oldalán azóta, hogy Az Akta bemutatta a terrorista embercsempész bandák táborait, akiknek az egymással folytatott háborúja a helyi magyarok életét veszélyezteti. Ahogy riportunkban bemutattuk, afgán és észak- afrikai terrorista csoportok tanyáznak a Szabadka környéki erdőkben, sorozatlövő, gránátvető fegyverekkel és gránátokkal ellátva, és most már naponta vannak tűzharcok, lőnek és robbantanak, gyakran a lakóházak közelében. Ezek a bandák szervezik a napi több száz, Zágrábból a Délvidékre érkező illegális migráns továbbjuttatását. Az elmúlt napokban fokozódott az amúgy is tarthatatlan helyzet. A lövöldözések maradványait, lőszerhüvelyeket néhány tíz méterre a határtól százával találni – már a határon lőnek, miközben 300–400 fős csoportok invázióját irányítják neki a kerítésnek. És már nem létráznak: végigvágják a kerítést, azon tuszkolják át az embereket az akciót fegyveresekkel fedező embercsempészek. A PestiSrácok.hu számos exkluzív felvételt kapott a terroristákról és a felkutatásukra irányuló akciókról. Megtaláltuk a TikTokon az embercsempész bandák egymásnak szóló hadüzeneteit, különböző üzenetekkel ellátott videóit. Ezek a felvételek is jól mutatják, hogy elit terrorista csoportok háborúja dúl az embercsempész piacért, illetve területekért. A BIRN balkáni oknyomozó portálnak pedig a csoportok vezetőit is sikerült beazonosítania, és belső informátoraik által a területfelosztási harcok eseményeit is feltérképezték. Hat hónapon át tartó kutató-elemző munkájukból az is kiderül, hogy a marokkói és afgán bandák háborújához főleg Koszovóból albán bűnözői körök biztosítják a fegyvereket, méghozzá igencsak borsos áron.