Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke egy Facebook-posztban kommentálta, hogy Fekete-Győr Andrást néhány napja elítélték, és hogy a DK-s Varju László ügyében is hamarosan megszületik az ítélet. Gyurcsány mostanában láthatóan agresszívra gyúrta magát a sarki közértnél, hiszen ismét a fenyegetés került középpontba.
Lapunk is beszámolt róla, hogy börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom országgyűlési képviselőjét, aki – a vádirat szerint – még 2018 decemberében, a túlóratörvény elleni tüntetéseken támadt rá a rendőrökre.
Ez még nem diktatúra, mert még nem csuktak benneteket börtönbe, mondják nem kevesen, ily módon mentegetve Orbán rendszerét
– írta Gyurcsány Ferenc.
Valóban nem, pedig igény lenne rá, mondhatnánk a jól ismert fordulattal. És ez az igény a hatalom igénye, hogy megleckéztesse, börtönbe csukja ellenfeleit
– tette hozzá.
A napokban elítélték Fekete-Győr Andrást úgy, hogy a bíróság szerint sem követett el bűncselekményt, de, mondja ugyanez a bíróság, Fekete-Győr magatartásával másokat pszichológiailag támogathatott abban, hogy azok bűncselekményt kövessenek el. Értik? Úgy általában másokat. Mihez nyújtott Fekete-Győr támogatást? Valamihez, amit valakik elkövethettek volna. Egyébként azt a valamit valakik elkövették? Nem, nem követték el, hiszen ilyen bűncselekmény, amelyhez Fekete-Győr adott volna pszichikai támogatást, nem szerepelt a bíróság előtt
– írta Gyurcsány Ferenc, majd megjegyezte, hogy az orosz elnök, „Putyin bírósága se sokkal rosszabb”.
Már a gondolatért is börtönbe zárnak
– vélekedett. Kitért arra is, hogy Varju László ügyében pár nap múlva hirdetnek ítéletet az MTVA-székházban történtek miatt.
Több országgyűlési képviselő jogszerűen bement a székházba, hogy ott találkozzanak a bent tartózkodó vezetőkkel. A képviselők és a tévé biztonsági emberei között vita alakult ki, a biztonsági őrök erőszakkal akarták megállítani a képviselőket, Varju Lacit egyenesen a földre teperték. Most ki ellen folyik eljárás? Azok ellen, akik a képviselőt, egy hivatalos személyt bántalmaztak? Nem. Hanem Varju ellen, aki nem hagyta magát. A tévé azzal védekezik, hogy úgy kezdődött az egész csetepaté, hogy a képviselő nem volt hajlandó elviselni a vele szemben alkalmazott erőszakot
– fogalmazott a DK vezetője, aki azzal zárta posztját:
Fekete-Győr és Varju még nincs börtönben. Bár ott akarják látni őket. Nem kell szégyenlősnek lenni. Jegyezzétek meg az ügyészek és a bírók nevét. Jók lesznek majd tanúknak egy, a rendszer ellen folytatott eljárásban.
Forrás: Index; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS