Ismeretes, február 16-án rendkívüli ülést tartott a Magyarországi Református Egyház legfőbb testülete, ahol Balog Zoltán bejelentette: lemond zsinati elnöki szerepéről, de továbbra is püspök marad. Balog Zoltán 2018-ban vonult vissza a politikától, miután hat évig az emberi erőforrások minisztere volt. A püspököt a legutóbbi kegyelmi botrány óta sok kritika éri református körökből is. Február 18-án a Gazdagréti Református Gyülekezet honlapján Kovásztalan kenyér címmel jelent meg egy igehirdetés szövege, ahol először burkoltan, majd egyértelműen kritikát fogalmaztak meg Balog Zoltán felé. A gyülekezet azt írta: “vétkezett egyházunk egyik legfőbb képviselője. Mert bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni”.
Ti pedig felfuvalkodtatok ahelyett, hogy inkább megszomorodtatok volna, és eltávolítottátok volna magatok közül azt, aki ilyen dolgot cselekedett. (…) Nem jól dicsekedtek ti. Hát nem tudjátok, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megkeleszti? Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus már feláldoztatott. Azért ne régi kovásszal ünnepeljünk, se a rosszaság és gonoszság kovászával, hanem a tisztaság és igazság kovásztalanságával
– szerepel a Gyülekezet honlapján. Majd úgy folytatták, a szövetség megújításának ideje ma van. “Nem az a gond, hogy valaki bűnt követett el, hanem hogy elnézik” – áll a az igehirdetés szövegében. Hozzátették:
a kovász a bűnnek, tisztátalanságnak, romlottságnak a szimbóluma. Valami, aminek nem lenne ott a helye, de mégis ott van. Valami, ami a régihez tartozik, amit próbálunk átmenteni. Pedig nem kellene, nem lenne szabad. Pál arra szólítja tehát fel a gyülekezetet, hogy tisztítsák meg magukat minden bűntől, ahogy a kovásztól is meg kellett tisztítani a házat.
Majd Pál apostol leveléhez kapcsolódóan úgy fogalmaztak, “mikor lelepleződik a bűn, nem a kárörvendésnek, felfuvalkodásnak, magyarázkodásnak van helye, hanem a megszomorodásnak. Ez a böjt maga, az egész böjti időszak erről szól”.
Balog Zoltánra is konkrét utalásokat tettek
A Gazdagréti Református Gyülekezet a következőket írta:
vétkezett egyházunk egyik legfőbb képviselője. Mert bár visszatért a politikai pályáról a lelkészi, püspöki szolgálatba, nem tud nem politikusként működni. Vétkezett s bár részben bocsánatot kért s lemondott a zsinat lelkészi elnökségéről, de nem mondott le a püspökségről, továbbra is ugyanúgy döntéshozó tagja a zsinatnak, az egyházkerületünk vezetője, azaz semmi változott, ugyanúgy mélyen meghatározza a közegyházi működést. Nem az egész egyházat támadták, hanem a személyét s ezt ő az egész egyházat érintő támadásnak minősítette. Ez bűn, ami az anyaszentegyház egész közösségét érinti. De nem csak most, hanem az elmúlt években folyamatosan vétkezett, mert nem lehet a politikát ennyire belekeverni az Isten népe működésébe.
Majd így folytatták, “de vétkeztek azoknak a gyülekezeti közösségeknek a presbitériumai is, akik egy politikust megválasztottak püspöknek ezelőtt 4 évvel. A felelősség az Övék is. A korábbi évek sodródásának és konkrétan ennek a döntésnek az eredményeként református egyházunk olyan közel került a politikához és az aktuális államhatalomhoz, annyi szállal kötődik hozzá, hogy az nem szolgálja Isten dicsőségét, már-már lehetetlenné teszi szolgálatának hűséges végzését”. Hangsúlyozták:
kifejezhetjük, hogy azt gondoljuk, egy politikus mindig az marad, így jelenlegi püspökünk nem alkalmas arra, hogy a református egyházunkat, egyházkerületünket vezesse. Kifejezhetjük, hogy ha valóban belátja tettei súlyát, szerepének megosztó voltát, az egyházunk közösségének azzal segítene a legtöbbet, ha belátná, mennyit árt és lemondana vezetői tisztségéről.
Forrás: gref.hu; Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS