Tízmilliókat vadászgatnak el a fejesek! Állítják az egyik állami gazdaság erdészeti dolgozói egy Blikk birtokába jutott levélben, amelyet a pazarló állami vadászatokról írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és más állami vezetőknek tavaly áprilisban.
– Állami alkalmazottak, állami autókkal, állami cég által biztosított üzemanyagot használva, munkaidőben, állami pénzen szórakoztak – írták levelükben, amelyet retorzióktól tartva nem mertek aláírni, mert tartanak attól, hogy kirúgnák őket, ha kiderülne a kilétük. Így nem tudhatjuk, hogy mennyire vehető komolyan a tartalma, azonban a levélírók állításait erősítheti az, hogy konkrét időpontokat és helyszíneket is megjelöltek, vagyis könnyen ellenőrizhető lenne az igazságtartalmuk. – írja a Blikk.
A levelet Orbánon kívül elküldték Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak is, aki, mint hétfőn kiderült, december közepén maga is egy nagyszabású vadászaton vett részt egy másik állami vadásztársaságnál, és amelynek költségeit egy magánszemély fizette ki a vállalatnak.
– Megkaptuk a levelet, azonban nem lett iktatva. Névtelen, arctalan bejelentésekkel nem foglalkozunk. Ha valaki névvel is vállalja az állításait, akkor természetesen mindig kivizsgáljuk a leírtakat – mondta a Blikknek akkor a Miniszterelnökség egyik munkatársa.
A levélben ingyenes hajtóvadászatokról, külföldi vadászatokról, mulatozásokról, esztelen pazarlásokról számoltak be. – Csak megyei szinten szűken számolva is több mint 70 millió forint dobható ki egy szűk kör szórakozására – olvasható a levélben. Az érintett állami cég igazgatója azt ígérte, hogy 15 napon belül válaszol a Blikk kérdéseire.
Minden vadászatot dokumentálni kell, ahol minden résztvevőt fel kell tüntetni, azonban a vadászgató politikusokat szinte lehetetlen tetten érni. A vadászati naplók ugyanis nem nyilvánosak, csak a hatóságok tekinthetnek bele.
Blikk / Fotó: Facebook / Donatella Failoni
Facebook
Twitter
YouTube
RSS